CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: KultúrVáros

2000. oktĂłber 21., szombat 00:00


A Soproni Erzsébet Kórház és Kórházkápolna szentévi programja I.

A felújított misetér megáldása

A Soproni Erzsébet Kórház és Kórházkápolna szentévi programja I.
A felújított misetér megáldása

Katolikus részről Dr. Bóna László püspöki helynök, evangélikus részről Zügn Tamás áldotta meg a misézőteret. Dr. Vladár Gábor hiányzott az ünnepségről, és a református egyház nem képviseltette mással magát.
Új szobrokkal, képpel, szőnyeggel gazdagodott a kápolna Horváth László kápolnaigazgatóvá való kinevezése óta.
Nekem még mindig a Dr. Bárány András által tervezett kápolna épülete tetszik a legjobban.
A résztvevőknek alkalmuk nyílt katolikus énekeket énekelni, két evangéliumot és két beszédet meghallgatni. A hallgatóságon nem látszott túlságosan, hogy meghatná a püspöki helynök úr gondolata, amiben a betegségről, mint Isten ajándékáról beszélt. Meg is értem, hiszen amikor jelen van a betegség, azt éppen elég elviselni. Ezt van hivatva segíteni a kápolna, melynek hívei vajmi kevéssé kerülnek ki a betegek és az eü. személyzet közül, inkább a környéken lakók miselehetősége ez. Persze, kívülről egészségesen bemenni és elmondani mindezt valamivel könnyebb, mint onnan egy lyukas lepedős, de guruló repülőágyra visszatérni a kórterembe, és várni a holnap hajnalra. Zügn Tamás a tárgyak szimbolikus jelentőségéről beszélt, mely szerencsésebb gondolatnak látszott-hallatszott.


A fele katolikus - fele evangélikus áldás után még egy katolikus ének következett, majd az egyházi képviselők átvonultak a volt sebészeti tömb felújított épületébe, hogy azt is megáldják.
Eszembe jut, hogy otthon vár a Pannonhalmi Szemle legújabb száma, benne a cikk Sulyok Elemér tollából: "Túl a keresztény egység felé vezető út felén". Nem láthatunk mindent ugyanúgy, de hogy ebben valamelyikünk téved, az egészen bizonyos.
Gondolom, majd református részről is csak beoson valaki, hogy megáldja az épületet, és csak nem jár úgy, mint én, aki tizenkét éve várom az áldást a házra, hogy felkerüljön a "Gáspár-Menyhért-Boldizsár" az ajtófélfa fölé. Jön így csőstől az áldás, és ki tudja, mi lenne elég a megállításához?
A házhoz is, ahol lakom, meg a kórházhoz is, feszültségeinek oldásához, bizony csak elkelne egy kis mennyei segítség.
- DI -