CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: KultúrVáros

1999. szeptember 20., hétfő 00:00


Földes Tamásné:Sopron, iskolaváros III. rész

Elhangzott a KÉSZ népfőiskoláján 1999.szept.18-án

Földes Tamásné:Sopron, iskolaváros III. rész
Elhangzott a KÉSZ népfőiskoláján 1999.szept.18-án


Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A jezsuiták Sopronban: Az 1777-ben kiadott Rátio Educationis, amely az első állami iskolaügyi szabálykönyv volt, nagy változást hozott. Az uralkodó célja az volt, hogy egységesség tegye, korszerűsítse az oktatást, ugyanakkor állami felügyelet alá vonja, felekezeti jellegük megtartása mellett. A 18-19- században megjelentek a világi tanárok is, akik civil értelmiségi polgárként vettek részt a város művelődési életében. Királyi rendelettel 1802-ben visszakapták a bencések is épületeiket, és gimnáziumokat vettek át. A volt jezsuita iskolát öt osztályos gimnáziumként működtették. Nem ismerték a szaktanári rendszert, az osztályfőnök tanított minden tantárgyat. Otthoni felkészülés alapján itt jelentkezett vizsgára gróf. Széchenyi István is, aki minden évfolyam anyagából kitűnően vizsgázott. 1851-ben itt tartottak először érettségi vizsgát a városban.


1863/64-i tanév lényeges változást hozott: a Helytartótanács tanügyi osztálya bevezette a középiskolákban egyrészt a tantárgyankénti osztályozást, emellett külön a magatartás, a szorgalom és a figyelem osztályozását. Ez hamarosan megváltozott, végül 1877-ben hosszabb időre rögzült. Miszerint magatartás: jó, szabályszerű, rossz; tantárgyakból jeles (1), jó (2), elégséges ( 3),Elégtelen (4). Ez maradt meg 1948-ig.
Sopron leányifjúságának intézményes oktatása az Orsolya apácák letelepedésével kezdődött 1747-ben. Külső elemi iskolában hittant, olvasást, helyesírást, kézimunkát tanítottak; a belső elemiben ezen kívül nyelveket (francia, német) és éneket tanultak a diákok. 1773-ban Mária Terézia meglátogatta az intézetet, és annyira jónak találta tanítási és nevelési módszerüket, hogy későbbi iskolafejlesztési törvénye az orsolyiták iskoláját érintetlenül hagyta. Kétosztályos ingyenes iskolájukból fejlődött ki lassan a hat-, majd a nyolcosztályos elemi népiskola, amely a második világháború után általános iskolává alakult.


Polgári iskolával, majd ipariskolával bővült az egykori intézmény. 1864-től tanítóképző is működött, majd 1894-ben alakult meg a 3 éves polgári iskolai tanárképző, amely 1926-ban megszűnt. A századfordulón 1245 tanulóval,12 féle oktatási intézmény működött az orsolyitáknál. A háború utáni újjáépítést követően a rendszerváltozásig megszakadt nevelőmunkájuk.
Az 1848/49-es forradalmat követően alakult meg a mai Széchenyi Gimnázium elődje a katolikus alreáltanoda. Széchenyi halálát követően a város határozatot hozott egy főreáltanoda felállításáról, amely a nagy magyar nevét viselte volna. 1868-ban meg is kezdte működését. Költségvetési terhek miatt 1876-ban az iskola állami fenntartású lett, s egyúttal a nyocosztályú intézményben bevezették az érettségi vizsgát. A gimnáziumtól annyiban különbözött a reáliskola, hogy a görög vagy latin nyelv nem volt kötelező, és innen csak az egyetemek természettudományi karain lehetett továbbtanulni. A Kiegyezést követően - bár ez nem volt általános - ,már magyarul folyt az oktatás. Az iskolában állítoták fel a Városi Vegyvizsgáló Állomást is. (Köjál elődje) 1876-ban szabadalmaztatták Bell telefonját. Az iskola tanára már a következő évben bemutatta, és az ő kísérleteként került sor az első távolsági beszélgetésre Sopron és Pinnye között. 1948-tól négyosztályos gimnáziumként működik. A Kiegyezést követően a polgárosodó társadalom egyik legfontosabb kérdése a népoktatás ügye, az alsó- és középfokú oktatás korszerűsítése és kiterjesztése, a felsőfokú oktatás kiszélesítése. Az 1868 évi 33. Törvénycikk elrendelte a lányok és fiúk külön oktatását, valamint létrehozta a tanítóképzőket. Kolbenheyer Mór 1864-ben továbbképző magántanfolyamot indított elemi iskolát végzett evangélikus leányok számára. Sajnos az iskola csupán 2 évig működött. Végül 1871-ben a városi közgyűlés határozatával létrehozta a Sopron Városi Hitfelekezeti Különbség Nélküli, Magyar-Német Tannyelvű Felső Leánytanodát. Az oktatás nyelve német és magyar volt. A tandíjat 20 forintban állapították meg. Célja: ".. a serdültebb leányoknak az elemi iskolák befejezése után természetüknek és női hivatásuknak megfelelő nevelést és kiképzést adni." A város anyagi problémák miatt az iskolát felajánlotta az államnak, így lett az állami iskola neve Soproni Magyar Királyi Állami Felsőbb Leányiskola. Az 1881/82-es tanévet a Stornó házban kezdték meg. Trefort Ágoston miniszter új épületet vásárolt az intézménynek a Deák téren. "Sopron dísze az épület…" írta a Sopron című lap. Az emeleten internátus is volt. A századfordulótól bővült az iskola. A II. világháború újjáépítési munkáit követően József Attila Gimnázium néven kezdte meg az oktatást. 1965-től koedukált oktatási intézmény. Ma az épület már nem a városé, az iskola két másik házban működik, s postaforgalmi és kereskedelmi tagozattal rendelkezik.


Nézzük meg hogyan alakult az ipari szakoktatás Sopronban.
A 16. Század eleje óta folyik iparoktatás városunkban, mely akkor céhekben történt, s magán viselte a kezdetlegesség bélyegét. Iskolai jellegű oktatás nem volt, a mester feladata lett az inas mindennemű ismeretének készségének és képességének fejlesztése, emberségének gazdagítása. A szakoktatás első intézménye nálunk az 1778-1909. között működő rajziskola. Itt vasár- és ünnepnapokon 2 órát foglalkoztak a tanulókkal. A 60-70 diák - mestereik gáncsoskodása miatt - csak ritkán látogathatta az iskolát. -- Ugye mennyire megváltozott ez manapság?
1795-ben rendelet szabályozta az iparos- és kereskedőtanoncok képzését. A tanoncfelvétel feltétele a négy osztály és a rajziskola elvégzése lett. Ez az oktatásszerkezet lényegében a 19. Század végéig megmaradt. Az 1848. évi forradalmi mozgalmak idején nyílt meg az első ipariskola Sopronban. A magánjellegű intézmény tantárgyai között szerepelt olvasás, írás, üzleti fogalmazás, terület- és térfogatszámítás. 1854-ben a kormány újjászervezte a szaknevelésügyet. A tanoncképzés szerve a vasárnapi iskola és a rajziskola lett Sopronban. A Széchenyi Gimnázium épületében egy előkészítő és egy műszaki osztállyal kezdte meg működését az iparügyet szolgáló iskola. Az 1884. Évi 17. Tc. kötelezővé tette a tanonciskolák szervezését, ahol állami tanterv szerint oktattak, 4 órát általános ismeretekből, 3 órát rajztanításra fordítottak. Az eleinte 2 majd 3 évfolyamos iskolában 360 tanuló kezdte meg felkészülését az életre. Az iskola több helyen is működött: Fövényveremben a siketnémákkal együtt folyt az oktatás, később a polgári leányiskolával volt közös épületben. 1912-ben megnyílt a leánytanonciskola is. 12 éves gyermek már tanonc lehetett. A tanítás késő délután és esti órákban, vagy vasárnap folyt. Ez maximumot várt a pedagógusoktól és a tanulóktól egyaránt. Később a tanítási órákat be kellett számítani a munkaidőbe, ami továbbra is elég hosszú volt: 13 éven alulinak napi 10, az idősebbeknek napi 14 óra.


A soproni iskola 1925/26. Tanévtől megkezdte a szakirányú oktatást. A gyakorlati képzés továbbra is a kisiparosok műhelyében folyt. A II. világháborút követően volt csak mód a tanulók számára is előnyös változtatásokra. Az 1948-ban államosított Sopron Város Államsegélyes Szakirányú Fiú- és Leányiparostanonciskolája utódintézményei már a ma ismert szakmunkásképzés bázisai lettek. Növekedett az elméleti oktatás aránya, a napi leterheltség csökkent az új tanrend kialakításával, stb. 1952-ben a volt Evangélikus Árvaház épületébe költözött a szakmunkásképző, ahol folyamatos bűvüléssel tudta ellátni feladatait.
Szólnom kell még a speciális oktatást igénylő gyermekek nevelésének-oktatásának helyzetéről is.
A siketek soproni intézetét a század elején, Tóth Antal sopronnémeti förldbirtokos kezdeményezésére, és anyagi támogatásával alapították 1903. október 1-én. Ekkor a növendékek száma 16. Az Uszoda utcában ill. Fövényveremben elhelyezett iskola az évfolyamok számának növekedésével egyre szükebbnek bizonyult, ezért került sor a mai Tóth A. utcai épület építésére. 1923-ra internátussal bővült. A háború viszontagságait követően ismét megindult a tanítás. 1948-ban Dr. Ortutay Gyula vallás és közoktatásügyi miniszter tett látogatásakor így búcsúzott a tanári kartól: "Nehéz és szépséges, fájdalmas és felemelő munkájukhoz sok sikert kívánok." Egyben ígéretet tett az iskola államosítására is, amit az intézmény kezdeményezett. Azóta is a hallássérültek oktatásának országosan elismert fellegvára az intézmény, amelyet az igényes szakmai munka, az innovatív tenniakarás jellemez. Tanulóik ma már a többségi iskolákban is megállják helyüket, ismereteik alkalmassá teszik őket a munka világában való helytállásra.,


Tisztelt hallgatóim!
Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy városunk iskoláinak nemcsak kultúrtörténeti jelentősége nemcsak abban van, hogy jelentősen hozzájárultak a magyar, illetve európai iskolaügy fejlődéséhez, hogy áldásos működésükkel számos országos hírű tudóst, művészt neveltek, hanem a a "sokaságban", akik - Berzsenyi Dániel gondolatával élve - nem tettek ugyan "csoda dolgokat". Szívós akarattal, elszántsággal, hivatástudattól fűtve végezték és végzik munkájukat, kamatoztatták, kamatoztatják azt a tudást, melyet ebben a városban szívtak magukba, árasztották és árasztják azt a nemes szellemet, mely itt kapott nevelésből fakad. Azokra a neves és névtelen , de művelt és lélekben erősekre gondolok, akik itt szívták magukba a tudást, az emberség értékeit, itt ejtette rabul, itt érintette meg őket a "genius loci", a hely, az ősi iskola szelleme, s akik abba a derékhadba tartoznak, amely vitte is viszi hazánkat a társadalmi, gazdasági, kulturális haladás útján. Szerepük soha nem volt kicsi, ma pedig küldetésük van. Fontos, hogy megváltozott életünk hajóját segítsenek irányban tartani, s rakományában az egyetemes emberi értékeket megőrizni. Ez a feladatunk, nem más, amelyet Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba című versében így fogalmaz meg: "Bár zord a harc, megéri a világ, Ha az ember az marad, ami volt: Nemes, küzdő, szabadlelkű diák." Igyekezzünk hát megfelelni. Ehhez kívánok sok erőt, jó egészséget!

Link az I. részhez
Link a II. részhez


-Földes Tamásné-