|
... az igazság birtokosa és elszenvedője... Honnan van, mivé lett?
 A legszerényebb kérdések, melyek felmerülnek az olvasóban, a következők. Miért provokál a miniszter, miért akarja egymásnak ugratni az orvos-igazgatókat és a középkádereket? Esetleg nem tudja, miről beszél és mások "húzták csőbe?" Hogyan juthat el egy egészségügy odáig, hogy a megőszült főorvos megkérdezi a fiskálist, hogy kezelheti-e tovább a beteget, mert már "túl sokba került", vehet-e fel beteget, mert "túllépte a keretet". S a fiskális válaszol: először megnézi, hogy valósak-e a kiadások, és ha a főorvos és osztálya nem "akarta átverni őt", akkor majd finanszíroz. Addig pedig a kórházban gyűlnek a kifizetetlen számlák, és már egyáltalán nem az a kérdés, hogy lesz-e fizetésemelés, hiszen, ha nem lesz áram, nem lesz gyógyszer, akkor igazán költői a kérdés, hanem az, hogy lesz-e kórház, lesz-e benne beteg és lesz-e kinek fizetést emelni? Hol van annak az ágazatnak a finanszírozása, ahol a vizeletes edényt egymás kezéből kapkodják a betegek és sk. elöblítve használják folyamatosan? Hol van a teljesítményarányos finanszírozás ott, ahol a létminimumot alulról súroló nővérek elé a tíz-húszszoros jövedelmével rendelkező nyugatot állítják, amikor az erkölcsi tartást a talpuk alól duplán kihúzott (szocializmus és vadkapitalizmus) alap nélkül szeretnék elérni. Csinálták negyven éven keresztül, de legalább egyenlő szegénységben, lehetőség nélkül, most már betelt a pohár (igen, ez is, az is). "Tud úszni?"- kérdezte Hofi nem is olyan régen. "És ha megfizetem?" Egy dologról hallgat mindenki: ilyen információk után (és amit jószomszédsági alapon még beszerez) a beteg milyen sansszal, milyen lelkiállapotban megy be a kórházba? Mert a forintok, fillérek és erkölcsi megfontolások végén - mellékesen - ott lóg "a beteg" is, akiért az egészet kitalálták. Akinek az átkosban semmivé lett fillérei után újra kell építenie a saját ellátását, szigorúan hoci-nesze alapon. |