CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: KultúrVáros

2000. augusztus 22., kedd 00:00


Csak a könyvek lapjai sárgulnak, a tartalom érvénye örök!

Borsos Miklós kiállítása Tihanyban

Csak a könyvek lapjai sárgulnak, a tartalom érvénye örök!
Borsos Miklós kiállítása Tihanyban

Miért van az, hogy az ország egyes tájain - s ezek között első mindenképpen Tihany és környéke - az itáliai tájak, méginkább az olasz, szabadon szárnyaló szellem búvóhelyeit teremtették meg emberek, akiknek nagyságát egy bizonyos kor nem tagadhatta, legfeljebb szellemileg lefejezte, agyonhallgatta? Különös és nem mindenki számára volt bejáratos ez az új, teremtett "világ a világban", erősebb szellemi gátak, mintsem valódi kőkerítések védték lakóit és azok látogatóit. A védekezés indokolt volt, a közös vágyak pedig visszatarthatatlanok. A Toszkánának és "Itália bella" más tartományainak titulált kertek, házak, tornyok nevezetes és összejáró lakóit abban az alkotásban védték és ihlették, melynek ma már csak eredményeit csodálhatjuk, lakóikról és életük összetartozó eseményeiről pedig könyvek, novellák, esszék, karcolatok szólnak. Csak a könyvek lapjai sárgulnak, a tartalom érvénye örök!

Hogy Borsos Miklós hány emberrel, hány művészet mennyi különböző képviselőjével tartott fenn szoros, baráti kapcsolatot, annak csak azok a megmondhatói, akik részesei voltak a "Kert" megmozdulásainak. A kör azonban jóval tágabb volt és minden irányban az értékteremtés volt a határkő, lett légyen az a vaskerítésen belül, vagy éppen Dél- Amerika őserdeiben. Erről "külsősként", ha tetszik szellemi utódként, fogalmat alkothatnak a Borsos házaspár könyveinek olvasói és a művész alkotásainak ismerői.
A tihanyi kiálításon elsősorban az a 77 merített papíron vegyes technikával, de elsősorban diópáccal és tussal készült mű, valamint ezek rokon darabjai láthatók, melyeket "Borsos Miklós üzenete 77 képben" címmel a Dunakönyv Kiadó adott ki 1994-ben a Shell Hungary Rt. kezdeményezésére. A "szellemi örökséget" - hogy mindennek célja és értelme kell, hogy legyen -, mindenki elől eldugva, ágyába rejtve "tárolta" a művész; özvegye (aki részt vett az emlékkiállítás megnyitóján) csak a hagyaték rendezése közben talált rá.

Az emlékkiállítás szó használata természetes a már bekövetkezett elmúlás miatt (menyivel könnyebb az angolszász és klasszikus nyelvek "befejezett" idejének használata, nem kell annyit magyarázkodni!). Az új világgal járó reneszánsz embereszmény, (mely át- és átitatódott a magyar élő ellentétek kicsit keserű, kicsit mulatságos nedvével) kockázatos, de megfelelő alapon nyitottnak bizonyult, érdeklődőnek és újra fogékonynak a régire. Az archaikusra, melyet a korban élővé emelt emberideálja nemcsak a művészetben, de a szellemben is megújított. Rokonai vagyunk ennek a törekvésnek mindannyian, akik az emberi történelem nagyjait, legnagyobbját hívjuk meg mai környezetünkbe: a Dunántúl falvaiba és városaiba, az Alföld rónájára, kis szobánkba, valóságos vagy vélt "Toszkánánkba", "tornyunkba".

Akik a művészettörténészeket nem túlságosan kedvelik - és művészből kevés ilyen van érdek nélkül -, most kicsit epésen mosolyoghatnak azon, hogy a körülmények alapvető(?) megváltozásával vajon új értelmet kapnak-e a kézzel tükörsimára csiszolt szobrok, a lavírozott rajzok kerek elemei? Belevonható-e az alkotó valóságképébe mindaz, amit eddig hallgatással, elhallgatással vagy félremagyarázással nem akartak tudomásul venni ebben a művészetben. Pedig leírta, pedig megvallotta.
A hely szellemének megteremtésével, mely a formákon keresztül valósul meg, ugyanis nem a Föld kerekségét, hanem a teremtés teljes egységét, az emberi szabad akaratnak a valóság teljességét megérintő totalitását adja tudomásunkra a szerző. Minden lekerekítettségben az él és sarok, a sértés nélküli közösséget keresi a formálisan Itália-központú gondolkozás. A szellem végső kiegyensúlyozottságát pedig a belső béke szolgáltatja, elfogadva a helyet, az időt és a módot, ahol, amikor és ahogyan élnie kellett. S ami rajta múlott, azt a kevésnek látszót látjuk most már megváltoztathatatlanként, valamilyen módon örökként.

Az öröknek, nemcsak a mának, de a létezés határáig szólnak Borsos Miklós alkotásai is, melyek a Tihanyi Apátság kiállítótermében láthatók. Más-e ez a kiállítás, mint a többi? Ha igen, miben különbözik az előzőtől, hiszen a szobrász-grafikus óriásnak nem ez az első tárlata a Pannon-tenger festői földnyelvén. Ha nagyon triviális hasonlatot használnék, azt mondanám, hogy amennyi a különbség a kereszt tartalma és a keresztet szorongató párttitkár között.

Alkalom tehát ez a kiállítás arra, hogy a szimbolikusan fogalmazó művész eszközeit tudatosan azonosítsuk. A kérdés most már csak annyi: vajon a tudás birtoklására, a szimbolikus szótár megnyitására mennyivel többen kíváncsiak, mint annak idején, amikor szamizdatként, titkos tudásként terjedt az igényes ismeretség körében a művészi hitvallás? További feleletet igényel, hogy a földi tájak immár lényegesen kevesebb korláttal, közvetlenül emberi sajátnak vallása nem tesz-e vakká a szellemi, titkos és teljes birtoklás irányában, melynek rövid ideig való tulajdonlása több lehet, mint egy hosszú élet?
A kiállítás minden nap látogatható 9 órától.

- DI -