|
Nekrológ egy bencés halálára
Meghalt Békés Gellért OSB
Nekrológ egy bencés
halálára
Meghalt Békés Gellért OSB
Július 29-én váratlanul meghalt P.Békés Gellért, akit a
soproniak is jól ismerhettek, hiszen többször is járt itt, utoljára
tavaly ősszel. 85-ik évében ment el tőlünk, augusztus 9-én helyezik
nyugalomra a "szent kupacon", Pannonhalmán. Mozgalmas és tartalmas
életet tudhatott maga mögött.
A második világháborút követően Rómában élt, mint rendi elöljáró
és perjel. 1989. után tért haza, Pannonhalmára. Magas kora ellenére
rendkívül sokat vállalt és azt mindig teljesítette. Egyszerre 4-5
helyen tanított kiterjedt tudományos munkássága mellett.
Akkor nyílt alkalmunk személyesen is beszélgetni, amikor a KÉSZ
meghívta Sopronba, és előtte elmentünk feleségemmel Pannonhalmára,
hogy egy cikk anyagát átvegyük Tőle és a részleteket megbeszéljük.
Imponáló volt fiatalossága testben és lélekben, mindenről tájékozott
volt és mindenről volt véleménye, mely mindig a nyitottság jegyében
fogalmazódott. Soha nem hitte magáról, hogy tévedhetetlen, de mindig
kiállt az Egyházi Tanítóhivatal és a dogmák kritizálóival szemben.
Mindenek előtt a lelkek pásztora volt. Minden tudományos munkája
ezt a célt, a pasztorációt szolgálta. Valóban mindenkire gondja volt:
a II. világháboró után a kivándorlókra, a külföldön továbbtanulókra,
más vallások képviselőire, minden látogatóra. A bencés nyitottság, a
vendéglátó lelkiség megjelenítője volt. Amikor éppen képességei és
iszonyatos mennyiségű munkája folytán a világ legtávolabbi részén is
képviselte a katolikumot, akkor is, ugyanúgy gondja volt a közvetlen
közelében élőkre, a pannonhalmi magaslat alatt csak párszáz méterre
lakókra. Hogyan lehet kapcsolatot teremteni velük?
Nevetve jegyezte meg találkozásunkkor, mikor tekintélyesre
"hízott" előjegyzési naptárát lapozgatta: "Tudod, csak attól félek,
hogy nem érzem a koromat." Velünk is fiatalságának ezzel az
energiájával törődött.
Amikor elbúcsúztunk Tőle, kicsit röstellkedve mondtam, hogy annyi
mindent kaptunk és semmit nem hoztunk. "Semmi baj, ez a dolgom"-
mosolygott. És kikísérte a vendéget, mint annyiszor és annyiakat.
Nem lehet, nem is szabad különválasztani benne a papot és az
embert. Amit kultúránk gyarapodott, azt a pap tudóstól is kapta és
amit most halálával elveszít, azt az embernek az elvesztésében,
mindannyiunk fájdalmával kell elviselnie.
Talán már most is az égi szél lefújta fejfedőket hajkurássza
gyermeki vidámsággal, ahogy Pannonhalmán jártunkkor tette egy japán
kalappal. Közben pedig annak szavait hallgatja, Akit hűségesen
szolgált 85 éven át már itt a földön. Kicsit mocorog, aztán
közbekérdez: "Hogyan is lehetne ezt, Uram, a mi szegényes nyelvünkön
még érthetőbben, mindenkinek mondani?"
- Dr. Drávai István
-
|