CyberPress.Sopron

Hosszútávú lehetőségként, ellenpontként az alap nélküli világban

Illusztráció: F. de Zurbarán
A ma világában mindennek megvan a világnapja. Október negyedikét kevés felsorolásban találnánk meg, legfeljebb, ha annyi szerepel naptárunkban (divatosan dájerinkben), hogy ne feledkezzünk el Ferenc ismerőseink egy részéről, akik Assisi szentjét választották védőszentjükké.
Tartok tőle, hogy a gazdag posztókereskedő fiának önkéntesen választott szegénysége és evangéliumi élete kevesek emlékezetében található meg, de attól még jobban tartok, hogy a példa azok részére nem elég meggyőző, akiknek módjukban volna legalább részben ezt választani.
Nyilván nem az éhező Afrika szegényei között kell a ferences rend utánpótlását keresni. Mégis, a koldulás helyett a kényszerből tanítórenddé vált ferences rendtartomány lett a rendszerváltozás után a leggyorsabban megújuló, "divatos" rend.
Hol vannak hát "Isten szegénykéjének" utódai? Mindenütt, ahol két dolgot felismertek. Az egyik az, hogy bármely munkaadónál megbízhatóbb gondoskodás nyerhető egy másik irányból. Ennek nélkülözhetetlen feltétele a feltétel nélküli bizalom. A másik feltétel pedig, ha az első spontán nem teljesül, hogy a világban alig mondható el valakiről is, hogy a gazdagság boldoggá, mi több, biztonságos életűvé tette volna. Mi hát akkor a megoldás? Mi, akik a Nyugat utánzásában még csak a felhalmozás fázisáig jutottunk, nem világosodtunk meg annyira, mint a legnagyobb, leggazdagabb bankárok és multimilliomosok: a feltétel a vagyon hasznos célú szétosztása. Mi még ott tartunk, hogy jelentéktelen összegeket felfújva a sajtóban közzéteszünk, mint egyes életek átmeneti megmentését, de a valódi pénzek előre kilobbizott, eleve elhatározott helyre kerülnek a "szabad és mindenki számára nyitott" pályázati rendszerek keretében.
Amilyen az állam nagyban, olyan a polgár kicsiben.
Hogyan is lenne elképzelhető pozitív értékrend nélkül értékek szétosztása?
Mint a színész, akit haldokolva a színpadra löknek és három felvonásban "életvidám", majd két nap múlva temetik, kísértetiesen hasonlít a közszereplés személyeihez. A vagyongyarapításban megfáradt, erőt máshonnan alig merítő "posztókereskedők", akiknek még fiuk is alig születik.
Ma pedig a fiúk, a jövendő nemzedék napja van, akik mernek mások, újak, új értékszemléletűek lenni. Nem egy '68-as, egy hippi vagy punk-nemzedék tiszavirág életén át, mely után csak a fiatalság iránti nosztalgia marad meg, hanem, mondjuk, 800 évig, ahogy a franciskánusok teszik ma is.
Assisi Szent Ferenc ünnepén minden olyan adakozót ünnepelünk, aki bízva abban, hogy tette, ha a legmélyebb névtelenségben marad is, Valaki előtt akkor sem marad titok, szétosztja a rászorulók között mindenfajta manipuláció nélkül értékeit.
Nem titkolható sokáig, hogy az élet értelme kereséséig eljutó ember nem fog megállni a tőzsde, a bankok, a "tutti befektetések" szintjén, és nem lesz mindig minden pénzért megkapható, de odaadható annak szellemében, Akit Szent Ferenc is fenntartás nélkül követett.
Arra példaként pedig, hogy az alkotásnak nem ellensége ez a világszemlélet, álljon itt példaként egy vers, mely több annál.