CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Lélektől lélekig

2000. április 08., szombat 00:00


Radó Polikárp emlékezete

Dr. Hetény János előadása a KÉSZ-ben

Radó Polikárp emlékezete
Dr. Hetény János előadása a KÉSZ-ben

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Soproni Csoportja szervezésében a Szent Margit Plébánián április 8-án d.u. 4-kor Dr. Hetény János tartott előadást a fenti címmel.
A padsorokat teljesen megtöltő hallgatóság gyakran mosolyogva hallgatta a plébános úr személyes hangvételű visszaemlékezését a "földiről", a 101 éve Sopronban született bencés pap-tudósról és emberről, aki magából mindig, másokból soha nem űzött tréfát, aki nemzetközi ismertsége ellenére mindig szerény ember maradt.
Az anekdotikus hangvételű előadás sok hallgatójához hozta emberközelbe a kezdetben Dogmatikával, majd Biblikummal foglalkozó tudós személyét, aki végül is főapátjának kifejezett kívánságára kezdett Liturgiával foglalkozni, melynek művelése hozott számára nemzetközi tekintélyt, melyet a Herder Kiadónál (Innsbruckban, Rómában és Barcelonában) megjelent összefoglaló munkája koronázott meg. Közben az Új Ember fáradhatatlan munkatársa maradt, és nevéhez fűződik a Theológia helyett a Teológia folyóirat megjelentetése. Közvetlen munkatársa Sopronban Házy Jenő volt, aki sok középkori töredék könyv-gerincből való kibontásával és feltárásával segítette úttörő munkáját.

-DI -