CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2007. május 07., hétfő 08:08


„Értékőrző tájak és emberek Magyarországon” – államfői látogatást előkészítő megbeszélés

„Értékőrző tájak és emberek Magyarországon” – államfői látogatást előkészítő megbeszélés
Sopront és a megyét Firtl Mátyás országgyűlési képviselő és dr. Fodor Tamás polgármester közösen képviselhette a köztársasági elnöknél

Sólyom László köztársasági elnök az „Értékőrző tájak és emberek Magyarországon” című országjáró útja keretében a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban teendő látogatása előtt a park működési területéhez közeli városok polgármestereit és megyei közgyűlési vezetőit fogadta a hét végén a Sándor-palotában. Az államfő ökológiai kérdéseken túl a terület társadalmi, kisebbségi, gazdasági és kulturális sajátosságairól is tájékozódott.

/p>


Firtl Mátyás a megyei közgyűlés alelnökeként és régiópolitikusként az Esterházy-kastélyegyüttes hasznosításának kérdését, a Fertőd-Balf közötti út megépítését, a határon átnyúló településközi utak nemzetegyesítő szerepének fontosságát hangsúlyozta. Ráirányította a figyelmet arra is, hogy a Fertő-Hanság Nemzeti Park területe egyúttal a világörökség részét is képezi, ami különösen is nyomatékossá teszi az értékőrzés felelősségét; említette, hogy a térségben egyedülállóként működik a világörökséghez kötődően a Porpáczy-szakközépiskola.
A 86-os út és a GySEV-vonalak térségbeli fejlesztése környezetvédelmi szempontból az egész régió érdeke- hangsúlyozta Firtl Mátyás, aki a helyi kisebbségi kérdéskörrel kapcsolatban beszámolt arról, hogy a megye a közelmúltban önálló Nemzetiségi Bizottság létrehozásáról és három – cigány, német, horvát – területi kisebbségi önkormányzat támogatáról döntött. A Fertő-parti vállalkozásoknak a vidék megtartó erejének növelésében betöltött szerepüket is hangsúlyozta Firtl Mátyás, ezek támogatásának szükségességét hangsúlyozva. Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere szólt a soproni Belváros rekonstrukciójának szükségességéről, ismertette az azzal kapcsolatos terveket, amelyeknek része a Fő tér közterületi megújítása, a díszburkolati rendszer kiépítése, a Tűztorony felújítása. A balfi gyógyfürdő fejlesztését, a szolgáltatás-kínálat minőségi és mennyiségi bővítését lehetővé tevő, egy komplex gyógy- és rehabilitációs központ létrehozásának terveiről is szólt Dr. Fodor Tamás az államfőnek.


*

A találkozón részt vett: Dénes Tibor, Sárvár polgármestere, Firtl Mátyás, a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés alelnöke, Fodor Tamás, Sopron polgármestere, Ipkovich György, Szombathely polgármestere, Kovács Ferenc, a Vas megyei közgyűlés elnöke, Viniczay Tibor, Szentgotthárd polgármestere.

*

Kumin Ferenc főosztályvezető a megbeszélést követő sajtótájékoztatón elmondta: Sólyom László jövő vasárnap a hansági területen tesz kirándulást, este pedig Sopronba érkezik. Az államfő hétfőn a fertődi területeken civil fórumot tart, majd Hegykőn helyi specialistást, szürke marhát ebédel a térségi kistelepülések polgármestereivel; délután Nagycenken a hársfasort nézi meg, illetve koszorúz a Széchenyi mauzóleumban, majd a szombathelyi arborétumba látogat el.

Sárváron a pannon térség termálvizes vállalkozóival tárgyal a gyógyturizmusban rejlő lehetőségekről a köztársasági elnök, aki ezt követően kedden Kőszegre látogat, ahol megtekinti Ottlik Géza Iskola a határon című regényének helyszínét, és zöld szervezetekkel találkozik. Sólyom László a délutánt az Őrségi Nemzeti Parkban tölti, majd Szentgotthárdra utazik, ahol a helyi önkormányzati vezetőkkel a termálfürdő beruházásról, illetve a Rába és Lapincs folyó állapotáról tárgyal és megtekinti a határközeli szemétégető helyszínét.