|
A kurszán kende lovastanya
A
kurszán kende lovastanya
A soproni régió egyetlen honfoglaláskori
lovasíjász hagyományőrző csoportjának bemutatója
Időpont:
szeptember
22., péntek, 15.00 óra
Helyszín: Sopron,
GYIK parkoló
Az autóban ülőket valami mély borzongás
futja át, s
szinte megáll az idő, amikor hét, díszes ruhába öltözött lovas
egyszerre
kanyarodik ki a soproni kis utcából, s röpke várakozásra intve a
sofőröket tör
utat magának a XXI. század modern forgalmi kereszteződésében, hogy a
szemközti
zöld parkot elérje. Nem, nem a hont foglalják újra, csupán a
soproni régió
egyetlen, nemrég alakult honfoglaláskori lovasíjász hagyományőrzői
készülnek
legújabb, izgalmas bemutatójukra. Szálláshelyükről, a
harkai Kurszán kende
Lovastanyáról jó egy órás lovaglás után érkeznek meg, s
fognak hozzá
a bemutató előkészületeihez. Lovaik addig két fa között, sorban kikötve
szemlélik a kíváncsi járókelőket.
Körülbelül így zajlik majd
szeptember 22-én a
honfoglaláskori hagyományőrzők érkezése Sopronban a GYIK parkjába, ahol
a
Hunyadi János és a nándorfehérvári diadal tiszteletére tartott Emléknap
keretén
belül szerepelnek, délután 15 órától. A lovastanya megalkotója, a
hagyományőrzők vezetője Czanik Csaba Árpád, akit a régi olvasók
már jól
ismerhetnek hegymászói, írói és rendezői teljesítményeiről (t.k.
kétszer
vezetett magyar expedíciót a Kilimandzsáróra, számos filmet készített,
és hét
könyve jelent meg). Az elmúlt időszakban ideje nagy részét a
szálláshely
alakításával, és a lovasíjászok képzésével és folyamatos
gyakorlással
tölti.
A mostani bemutatón öt
fiatalember és két hölgy vesz
részt. Gondoljunk csak bele, milyen érzés lehetett a
régi,
honfoglaló magyaroknak lóról íjászkodni: a vágtázó lovon nyeregben
kellett
maradni úgy, hogy közben nem volt lehetőség kapaszkodásra, hiszen
mindkét
kéz az íj betöltésével és a nyílvessző kilövésével volt elfoglalva. S
ha már
valaki töltött be nyílvesszőt az íjba, az tudja, hogy vágtázó ló hátán
nem is
olyan egyszerű beilleszteni a vessző végét az íj húrjába.
Mindenesetre őseink tehetségesek
voltak ebben, s mi,
leszármazottak ma is könnyen előhívhatjuk ezt az örökséget, kellő
mennyiségű gyakorlással. A gyakorlatok bemutatása viszont nemcsak a
lovasokon
múlik, hanem a lovak együttműködésen is. Hiszen minden ló külön
személyiség, s
minden lovasnak meg kell tanulnia "együttgondolkodni" hátasával.
Hogy mi mindent tudhattak még
őseink, hogyan gyakorolhattak
a magyarok ezer évvel ezelőtt, abból mindenki ízelítőt kaphat a majd
két órás
bemutató során. Végül de nem utolsó sorban érdemes szót ejteni a
díszesebbnél
díszesebb kosztümökről is, amelyek motívumai, fazonjai az ezer évvel
ezelőtti hagyományból
táplálkoznak, s méltón hirdetik ma is őseink élő tradícióját.
A bemutató
fénypontja, a három lóval
történő tűzugrás, ami a harci szellemnek, és annak a szellemnek a
csúcsa,
amelyet a ló és a lovas képvisel. Ha az idő engedi, a lovasok
vezetésével
egy sétakörre bárki felülhet a ló hátára, és átérezhetik, milyen
egy
harci paripa hátán ülni, akik olykor, rakoncátlanok de annál
inkább szilajak... mint őseink régi nomád lovai, akik mindent
megtesznek a harcosnak.
Sz. K.
|