|
Tihanyi emlékezés a magyar Toszkánára
Ahogyan nem felejti az ország közvéleménye, úgy nem felejtik szűkebb pátriáinak felelősen gondolkodói sem a huszadik század talán legnagyobb magyar szobrászának évfordulóját. Száz éve született Borsos Miklós. Az alkotó művész sok különleges adottságáról mesél életműve a figyelmes szemlélő előtt. Talán a reneszánsz embert a saját közlések még a szokásosnál is jobban behozták családjainkba, gondolatokat, sőr viselkedési, magatartási normákat kölcsönözve azokban az időkben, amikor a zárt térben kialakított szabadság volt csak megfoghatatlan és kalickába zárhatatlan.  A szűkreszabott korabeli társaság kibővításe vált lehetővé a Borsos család szépirodalmi munkásságán keresztül, tihanyi és országos kiállításokon, sőt post mortem felfedezett, grafikai munkásságát kiteljesítő rajzain keresztül pedig tovább kíséri a jobb és a szebb, hogy ne mondjam, a szabadabb élet irányába tett lépéseinket. Talán ezért érezheti a tájékozottabb neo-phylos, hogy Tihanyba kell mennie, akit pedig már anno megragadott, annak tisztelgő látogatása most elodázhatatlan.  A később felfedezett rajzok és a teljes munkásság idejét átfogó szoborpark várja a kicsit meghatottan a termekbe lépőt, akinek most a szokásosnál talán még egy fokkal jobban suttogja a genius loci a jelen és örök folyamatos ellentétét és szétválaszthatatlan kapcsolatát. A Lighea emlőin nevelkedett, majd a kor realitásán okult, de lelkesedésében mindig - milyen is lehetne más - reneszánsz ember örökké optimista mosolya, ugynakkor elvárásszerű szigora is megérinti a szemlélőt.  Ezzel egyidejűleg kár tagadnunk, hogy az idő nem múlt el nyomtalanul. Talán másutt elképzelhetetlen, hogy egy felnőtt a kiállított nemes szobor-arcképcsarnok két tagját átölelve "vursli-módra" fotóztassa magát. S talán az is megdöbbentő, hogy szülővárosa még annyira sem méltányolja neo-magyar-toszkánát, hogy kiállítás-ismertetőjében, ahol több emlékezést is felsorol, ennek a tárlatnak a megemlítésére ne jusson hely! - DI - |