CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2006. augusztus 27., vasárnap 21:35


Liszt Ferenc kerékpártúra – rekordszámú résztvevővel

Liszt Ferenc kerékpártúra – rekordszámú résztvevővel

Stílusosan Liszt Ferenc rapszódiájának dallamára, még napsütésben indult útjára, majd szakadó esőben érkezett vissza Harkára a vasárnap tartott Liszt Ferenc kerékpártúra, amely idén rekordszámú résztvevőt vonzott.

A túrát Rombai László, Harka polgármestere indította útjára.

Több mint hatszázhetvenen tették meg a 25 kilométeres távot, amelynek doborjáni (Raiding) állomásán a település polgármester-asszonya alpolgármestere és Harka polgármestere közösen koszorúzta meg Liszt Ferenc szobrát. A koszorúzást megelőzően Perkovátz Tamás, a Perkovátz-ház Baráti Kör elnöke a hagyományok tiszteletéről, a történelmi múlt ismeretének fontosságáról beszélt a jelenlévőknek.

A Harkára visszaérkezőket finom, helyben főzött gulyás várta, és a szakadó esőben legkitartóbbak a rengetek nyeremény sorsolását is hősiesen végigállták, a szerencsésebbek nem is hiába, hiszen rengeteg volt a nyeremény.

A nyerési esély egyenlőségének biztosítása érdekében a sorsolás legelején húzták ki azokat a nyerteseket, akik a három fődíjat, azaz a kerékpárokat vihették haza – ezek felajánlói Firtl Mátyás, országgyűlési képviselő, Sopronnyék önkormányzata és a Sopron Környezetkultúráért Alapítvány voltak –, mint ahogyan a fővédnök, Dr. Szájer József által felajánlott brüsszeli út is a sorsolás legelején gazdára lelt.

A szerencsés nyertesek nevét, azonban, a hagyományoknak megfelelően, no, meg az izgalom fokozása miatt is, csak minden tombolatárgy elkeltét követően hirdették ki.

Képriport a rendezvényről


Gyülekezés

Papp Attila, a szervező

A fő díjak gazdára várnak

Rombai László polgármester startot ad


Doborján - Liszt szobor


A sorsolás egyik boldog nyertese


(cyberpress)