CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2006. január 20., péntek 17:25


Aktív vöröskeresztes munka Sopronban

Aktív vöröskeresztes munka Sopronban

Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egész­ség­­ügyi Szak­középiskola, valamint a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum nyerték el a Magyar Vöröskereszt Ifjúsági Csoportjának tavalyi pályázatán a bázisiskola címet.

A karitatív szervezet bázisiskolái olyan tanintézmények lehetnek, amelyek annak alapelve­ivel, segítő szándékával nemcsak egyetértenek, de aktívan részt vesz­nek a segítő munkában. Tölli Balázs, a Berzsenyi Líceum igazgatója kérdésünkre elmondta: az iskola valamennyi, azaz 700 diákja vörös­keresztes tag, akik nem várnak dicséretet vagy jutalmat az egyebek mellett véradásszervezésben végzett önkéntes munkáért. Legutóbb a cunami áldozatai megsegítésére szerveztek nagyszabású gyűjtést a diákok.

A kitüntető címet jelképesen a Magyar Vöröskereszt főtitkára, Morzsányi Éva adta át az iskolának. Így mostantól a több mint száz hazai iskola után a berzsenyisták is magukénak tudhatják a bázisiskola címet. Az avató ünnepségen Tölli Balázs hangsúlyozta: mindez nemcsak elismerést, de felelősséget is jelent: annak lehetőségét, hogy tegyünk, dol­gozhassunk másokért.

Tóth Anita Lilla