|
Hétköznapok - ünnepnapok
Hétköznapok - ünnepnapok
Jn 1,35 Másnap megint ott állt János két tanítványával, s mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” E szavak hallatára a két tanítvány Jézus nyomába szegődött. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit akartok?” Így feleltek: „Rabbi - ami annyit jelent, mint Mester -, hol lakol?” „Gyertek, nézzétek meg!” - mondta nekik. Elmentek vele, megnézték, hol lakik, s aznap nála is maradtak. A tizedik óra körül járhatott. A kettő közül, aki János szavára követte, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Reggel találkozott testvérével, Simonnal, s szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, s elvitte Jézushoz. Jézus ráemelte tekintetét, s így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfa, azaz Péter lesz a neved.”
Talán az idő repül gyorsabban, talán rövidebbre is sikerült az ünnepkör.
Még a szűkebb környezetünk is hamar reagált az ünnep elmúltára, hiszen most már csak a karácsony utáni kényszerű cserebere parázs vitáitól hangosak az üzletek. Rohamos tempóban szerelik le a varázsvilágítások díszes fűzéreit, és tiltakozásaink is mind kisebb amplitúdójúak, amikor a reggeli munkához készülődünk a beszürkülő újévben. Egyedül a hosszabbodó napok most már talán érezhető világosságtöbblete az, ami reménnyel tölt el, hogy a világosság (világosodás?) valóban megérkezett, s valamennyi mindig megmarad bennünk.
Jézus tanítványokat gyűjt a maga sajátos módján. Részben újakat, részben pedig a János által már "megfertőzötteket" hívja meg. Az ok, a kiválasztás szempontja ismeretlen, hiszen az evangéliumok rögzítői itt még nem sokat foglalkoznak azzal, s nyilván maga Jézus sem adta meghatározó jelét annak, hogy foglalkoztatná "megváltói öntudata". Minden inkább a spontaneitás látszatát kelti. Az azonban már most is nyilvánvaló és örök tanulság, hogy a Jézushoz csatlakozónak meg kell változnia. Teljesen, mint ahogyan egy alapos változáshoz ma sem elég néhány fémgombos nyelvátszúró kapocs vagy a köldökben riszált pirszing. Már akkor sem volt elegendő a Mestertől "mért" fizikai távolság lerövidülése ahhoz, hogy valaki tanítványnak hívathasson. Most, a találkozáskor még csak szóban hangzik el a névváltozás szükségessége, mindennek tartalma azonban - ki gondolta volna ezt még a név jelentésére "érzékeny" zsidók között is - csak több év alatt válik nyilvánvalóvá és a kereszten fejjel lefelé függve fejeződik ki leginkább. Megfordulás névben, megfordulás testben és teljes fordulat a bensőben.
Jézus tanítványokat gyűjt. Jézus személyesen meghív. Jézusnak különös gondja van arra, hogy már a kezdettől kifejezze azt, hogy névben-szóban-cselekedetben és mulasztásban eltértünk az eredeti, a potenciában kódolt-örökölt lehetőségtől, az igazi meghívás igazi tartalmától.
Vagy nagyon "összejött" manapság kézbe kerülő olvasmányaimban vagy jobban szokás (jó szokás!) az embernek az egyénre szabott és a közvetlenül megélt Isten-kapcsolatáról beszélni, melyben pillanatról pillanatra formálódik, alakul. A nagy Alkotó apránként bontja ki a formát bennünk, azt a bizonyos Krisztus arcot, mely majd megmarad másokban rólunk, s amely egyszer útlevél lesz...
A változásokkal, a tovasurranó időegységek váltakozásával ellentétben valami folyamatosságot kívánunk és fedezünk fel, melynek kezdetét akaratunkon kívül megéljük, és a földi végét már tudjuk, hordjuk. Esetleg vallott természetességként, de legtöbbször tövisként, félelemként, bénító vagy éppen cselekedtető kényszerként.
Tisztázni kellene (hangosan és tudatosan is) meghívásunkat, helyünket, lehetőségeinket és főleg a folyamatos kapcsolatunkat! Éppen "csak" tudatosítani a valóságot! Ki tudjuk-e mondani: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, s ez miképpen tudatosul, terjed szét bennünk? Az időnek az első mondatokban leírt "zökkenései", melynek helyretétele - minden Shakespeare-i idézetek ellenére - nem a mi feladatunk, hiszen már valaki helyretette azt. Nekünk csak bele kellene lépni ennek az örökkévalóságnak a jelenben korlátolt, de a jövőre nézve kifejezhetetlen folyamatos csodájába, hasonlóan a görög filozófus felfedezéséhez, melynek megfogalmazásában arra utal, hogy a számunkra végtelen változatossága meghaladja minden percepciós képességünket. Igen, így vagyunk bővülő ismereteinkkel és talán az állandó, bár néha nehezen, rapszódikusan viselt tanítványi "státuszunkkal" is.
- DI -
|