|
Wander Bertoni és Annelie Wagner a Körmendi Galériában
A Körmendi Galéria Sopronban a Templom utcában arra vállalkozott, hogy Burgenland modern, mai művészetéből mutasson be egy szeletet két alkotó munkáin keresztül.  A földszint jobb oldali és az alagsori helyiségében Wander Bertoni szobrász-munkái , míg a földszint bal oldalán Annelie Wagner néhány munkája látható.  Bertoni földszinten elhelyezett szobrai, melyeket gyaníthatóan szekunder megjelöléssel a nagybetűk szobrászati deficióinak szánt, formailag elfogadhatók, az egyszerű formákra felvitt színek már észrevehetően lerontják a keltett hatást. Az egyszerű formavilág, a megfelelően egyensúlyban tartott alkotások, a jó anyagválasztás mind a művész javára írhatók.  Lényegesen gyengébben a figurális alkotások a galéria pincéjében. Az a fajta másodlagos jelleg, mely már a festett szobrokon is észrevehető volt, itt sokkalta kellemetlenebb és több szempontból erősen vitatható létjogosultságú elemet tartalmaznak. A hivatkozás is csak az érzett szalonképtelenség tompítására szolgál, de talán mind könnyebben elviselhető lenne, ha egyszerűen a szobrászi teljesítmény gyengesége nem idézne elő kesernyés mosolyt a szemlélő arcára. Többször tapasztaltuk a médiában, hogy a nem megfelelően választott és interpretált műsor többször eredményezett kényszerű műsorszünetet a televíziók képernyőjén. Túl azon, hogy az aberráció elviselendő de nem népszerűsítendő, vajon nem lenne elhelyezhető egy korhatárra figyelmeztető tábla a picehelyiség lejáratánál?  Annelie Wagner nem botránkoztat, legalábbis nem ilyen módon. A gyermeki elemek használata mindig kérdéses volt, de valamennyire elfogadottá vált immár a művészetben, legfeljebb a társalkotó neve hiányzik néha a kiállító neve mögűl (?). A népszerű burgenlandi művésznő neve már elegendő a galéria látogatói forgalmának tapasztalható fellendüléséhez, s ez már bizonyítja a kiállítás sikerét. A látogató talán könnyebben fogadná el a kiállításon tapasztalt installáció létjogosultságát, ha valaki elmesélné neki, hogy amit a padlón művészeti alkotás címen lát, az éppen a nyugdíjas takarítónő nagymama látogatása a kis unokájánál. Az unoka nyilván már telefirkálta nyári unalmában a szőnyeget, a feledékeny és lábfájós nagymama pedig a szőnyeg közepén felejtette lerúgott magasszárú, (a rendező által szagtalanított) cipőjét. Aki jobbat tud, az ne a beszámoló írójához, hanem a művésznek címezze a magyarázott látványgyűjteményt. A látogató nyilván közben edződik és pszihésen közeledik ahhoz az állapothoz, amikor már minden elfogadtatható vele. Pedig néha egy deep-psychologist véleménye könnyebben elviselhetőbbé, megelőzhetővé tenné az állapotromlást... - DI - |