|
Renoir és az impresszionizmus nő-képe
Krems an der Donau, az osztrák koronázóváros Kunsthalle-ja ad(ott) otthont július 31-ig az impresszionizmus nagyszabású tematikus festménykiállításának, melynek anyagát elsősorban a Belgrádi Szépművészeti Múzeum gyűjteményének kölcsönanyaga adta, de szerepelnek benne kisebb művek a világ sok más gyűjteményéből, Párizstól Amerikáig.
 Kétséges, hogy szabad-e úgy beszélnünk erről a tárlatról, mely ezen ismert különbségen kívül valami művészettörténetileg újat, relevánsat mutatna fel a XXI. századnak, és éppen azért, mert a művek jó része csak villanásnyit, csak módszertannyit simít a meglevő ismereteken, miközben egyben feltételezi azok meglétét. A nagyrészben vázlatokból és apró "szösszenetekből" álló anyag nagyon őszinte képet fest magukról az alkotókról és az ismeretekkel már rendelkező az egy földszinti és sorbakapcsolt számos emeleti kiállítóhelyiségben egészen intim viszonyt alakíthat ki a művésszekkel. Rengeteg emberi tökéletlenség, módszertani próbálkozás, adott esetben talán ügyetlenkedés az, ami felénk néz a falról, ahonnan Renoir-on kívül Bernard, Pissarro, Degas, Gauguin, Toulouse Lautrec és mások keze és szíve munkája mondja el sok minden más mellett azt is, amire a cím utalhat. S hogy mi a konklúzió az ábrázolt valóságról? Van is meg nincs is, hiszen a nő ilyen is, olyan is. Talán a legmeglepőbb, hogy ezek a nagy művészek nem is törekedtek a teljesség ábrázolására, s míg egyikük a leghétköznapibb kiábrándító(?) valóságban rajzolja meg a nő képét, a másik idealizál, klasszicizál, átfest, a harmadik pedig egy foglalkozást kiválasztva azt ábrázolja a tökéletesség határán. Nagy kár, hogy az érdekes kiállítás 15 Eurós áron kínált kiadványa minősíthetetlenül rossz, nem színhelyes, és még csak nem is törekszik arra, hogy a látogató a modern megvilágítású, de kissé poros lámpájú kiállítás nyújtotta élményét hathatósan felfrissíthesse. Ellenállva a "megvan" kisértésének nem is hoztuk haza. Nincs kiábrándítóbb annál, mint amikor az emberöltőn belül aligha újból a falra kerülő képek reprodukcióját egy nagymama ezekkel a szavakkal mutatja unokájának: "Csodálatos kép. De persze ott egészen más volt: szebb, tisztább, élesebb és egészen más színű". Ennek a dolognak ma már (és ilyen áron) nem volna szabad előfordulnia. - DI - |