Rovat: Rendezvények
2005. január 30., vasárnap 19:43
Vonat gázolt autót a megyében- Szájer: Ismét intőt kapott Magyarország az Európai Bizottságtól- Meghalt Tar Sándor A Corvinus Rádió hírei Január 30. 18.00
Könnyű sérülésekkel szállították kórházba azt a férfit, aki reggel
autójával vonat elé hajtott a Győr-Moson-Sopron megyei Beleden. Az
eddigi vizsgálat szerint a baleset idején a fénysorompó tilosat jelzett.
Az ütközés miatt, az Intercity vonat majd egy órát vesztegelt.
Az éjszaka feltámadó szél miatt újabb hóátfúvásokra kell számítani az ország északnyugati részén útnak indulóknak. Győr-Moson-Sopron megyében a 85-ös, 86-os főutakon és Csorna, Kapuvár térségében nehezebb autózni. Ezeken a vidékeken több mellékút is időszakosan járhatatlan. Veszprém megyében, Pápa térségében találkozhatnak hasonló körülményekkel az autósok. Szájer József Fideszes euroképviselő szerint a héten közzétett Európai Bizottsági jelentés ismét intőt ad Magyarországnak. A szocialista Varjú László viszont cáfolta, hogy Magyarországot bármiért elmarasztalták volna az elmúlt időszakban. Az Európai Néppárt frakciójának Fideszes alelnöke sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a kormány gazdaságpolitikája miatt az uniós források megszerzését kockáztatjuk. Az MSZP-s Varjú László viszont azt hangsúlyozta, hogy az uniós pénzek hatékony felhasználásához összefogásra lenne szükség, és ebben a Fidesz frakciójának is van felelőssége. Meghalt Tar Sándor Az író ma hajnalban, 64 éves korában elhunyt - erősítette meg az MTI-nek Kovács Zsolt, az író barátja. A József Attila díjas írót otthonában érte a halál, amelyet feltehetően tüdőembólia okozott. Irakban hivatalosan már véget ért a választás, az ország több mint ötven éve első, szabad választásán. A BBC beszámolója szerint azonban több helyen még mindig folytatódik a szavazás, mert az emberek sorban állnak a szavazóhelyiségek előtt. A 14 millió szavazásra jogosult több, mint 72 százaléka járult az urnákhoz, hogy megválassza a több mint száz párt jelöltjei közül azt a 275 képviselőt, akik a tervek szerint újraírják a közel-keleti ország alkotmányát és előkészítik a következő, teljes mandátumú parlamenti választást. Egyes, elsősorban síiták lakta területeken 90 százalék feletti volt a részvételi arány. A nemzetközi megfigyelők első jelentései szerint kisebb csalásoktól eltekintve rendben zajlottak a választások Irakban. A szavazóhelyiségek közelében számos helyen öngyilkos merénylők robbantottak, az akciók nagy részét az al-Kaida terrorszervezet vállalta magára. Az iraki belügymisztérium közlése szerint 36-an vesztették életüket a merényletekben, mintegy 100-an megsérültek. Az OPEC országai nem változtatnak a kitermelési kvótákon, meggyőződésük
szerint az 50 dollár körüli olajár nem fojtja el a világgazdasági növekedést.
Az Észak-Dunántúlon hétfőn eleinte derült, hideg idő várható, majd
északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet és a déli óráktól havazás
kezdődik, délután már havas eső is lehet. Élénk, majd erős lesz a nyugati,
északnyugati szél. A hőmérséklet csúcsértéke 0, +1 fok között alakul. Késő
este 0 fok várható.
|