CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Borváros

2005. január 30., vasárnap 13:28


A Fertő-táj Kulturális Világörökség-felelősségünk

A Fertő-táj Kulturális Világörökség-felelősségünk
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Győr-Moson-Sopron Megyei Kulturális Tagozatának rendezvénye

- Egyértelmű, hogy a világörökségi cím elnyerésének meghatározó pillérét az adta, hogy a két országra kiterjedő tájon az ember élete, elsősorban a Fertőhöz kapcsolódóan a borkultúra, a védelemre szoruló természeti és a sok évszázados épített értékekben mutat fel harmóniát.
E gyökerekre alapozható az olyan idegenforgalom, turizmus, amely végre nem csak a tó nyugati partján, hanem nálunk is a jövőt képviselheti - mondta Andrássy Péter biológus-tanár január 28-án a soproni Balfi úti Taschner Borház borkóstoló termében tartott borbemutatón és borkóstolón, amelyet a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Győr-Moson-Sopron Megyei Kulturális Tagozata szervezett.

A megyei kulturális tagozat szervezésében immár hagyományosnak mondhatók a soproni borosgazdákkal közösen szervezett bemutatók. Előzőleg már két fiatal soproni, nemzetközi sikereket is elért borásszal – Luka Enikővel, és Jandl Arnolddal – találkozhattak a tagozat meghívottjai. A borkóstolóval, irodalmi összeállítással egybekötött találkozók arról győzték meg a hallgatóságot, hogy a fiatal borászok, együtt sok társukkal az eleven, nyitott szellemi közösségek figyelmére érdemesek.

A teltházas rendezvényen – amelyre ezúttal nem kizárólag Fidesz-tagok kaptak meghívót – jelen volt Szokolay Sándor, Kossuth-díjas zeneszerző, ezért is javasolta Andrássy Péter a vendéglátó gazdának, hogy tűzze ki célul azt is, hogy a közelmúltban megnyitott Borházba hívja meg a Corvin-lánc- tulajdonos személyeket.
A közös eseményt sympozion-nak nevezte az esemény szervezője, azért, mert, mint mondta: a sympozion, görög szó jelentése: ,,némi iddogálásal összekötött, esti, magasabb igényű beszélgetés".
A Taschner Kurt bemutatta a családi hagyományokra épülő borászatot, majd az ajánlásával folytatott borkóstoló során négy féle bor került a poharakba: egy Veltelini, egy 2004-es évjáratú Irsai Olivér, egy 2002-es Pinot Noir, és egy 2003-as Soproni Kékfrankos került a poharakba.
- A soproni vendéglős a kirakatba csak soproni bort tehet, de a vendéglőben azért más borvidék borát is kell tartania - vélte a találkozón résztvevő Perkovátz Tamás, aki vendéglátósként szóllíttatott meg abban a beszélgetésben, amelyben a soproni borok egyébként eddig kevés nyilvánosságot kapott sikeréről, elismertségéről, a helyi szőlőtermelők és borosgazdák helyzetéről, a soproni borok értékesítésének lehetőségeiről is véleményt mondtak a jelenlévők

Riegler Zsolt, a Bormarketing Kht. vezetője a soproni borok elfogadtatását, értékesítését segítő bormarketingről tartott rövid beszámolót, amelyből kiderült a terleten dolgozók összefogásának szükségessége.
Ezután Taschner Tamás a Fertő-táj Világörökség rejtett kulturális kincseiről tartott rövid ismertetőt (http://www.vilagorokseg.hu/h7.html).A vetített képek egyúttal egy gyors vetélkedő kérdései is voltak.
A rendezvényen szó esett a Fidesz megyei tagozat évi feladatairól, amelyeket Szarka László elnök vázolt fel, és a jelenlévőket köszöntötte Firtl Mátyás országgyűlési képviselőjelölt. A kötetlen beszélgetésen elhangzottakat a kulturális tagozat éves munkatervének készítésében is felhasználják.
Az est pincelátogatással zárult.
(cyberpress)

Képriport

Andrássy Péter, a borkóstoló szervezője

Taschner Kurt, a Taschner Borház tulajdonosa