CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2005. január 11., kedd 22:14


Jelentős előrelépés, hogy az alkotmány bevezeti az egyházak és az EU közötti rendszeres párbeszéd intézményét.

Szájer József az EU-alkotmányról

Szájer József az EU-alkotmányról

Európa egyben a kisebbségek közössége is, és a magyar országgyűlés az EU-alkotmány ratifikálásakor egy olyan kiegészítést fogadott el, éppen a Fidesz kezdeményezésére, amely a kisebbségi jogok kollektív gyakorlását is a kisebbségek védelmének kategóriájába sorolja - fogalmazott magyar újságíróknak Szájer József, az Európai Parlament képviselője. A politikus szerint jelentős előrelépés, hogy az alkotmány bevezeti az egyházak és az EU közötti rendszeres párbeszéd intézményét.

Szájer József szólt arról is, hogy az alkotmány az újraegyesített Európa első közös dokumentuma, olyan szöveg, amelynek létrehozásába már az új tagok is aktívan bekapcsolódtak. Mint mondta, talán éppen ez az oka, hogy az első két állam, amely ezt az alkotmányt jóváhagyta, két új tagország, Litvánia és Magyarország volt.

Szólt a kisebbségi kérdésről: emlékeztetett, hogy Európa egyben a kisebbségek közössége is, s hogy a magyar országgyűlés az EU-alkotmány ratifikálásakor egy olyan kiegészítést fogadott el, éppen a Fidesz kezdeményezésére, amely a kisebbségi jogok kollektív gyakorlását is a kisebbségek védelmének kategóriájába sorolja.

Szájer József leszögezte: a kereszténység szerepének megemlítése az alkotmányban tényszerű dolog lett volna: e terv pártolói, köztük ő maga nem Európa laicitását akarták kétségbe vonni. Ugyanakkor jelentős előrelépésnek mondta, hogy az alkotmány bevezeti az egyházak és az EU közötti rendszeres párbeszéd intézményét. (MTI)