|
Év Fotója és Év Fotósa 2004.
Ebben az esetben nem e cikk szerzője nem tud magyarul, hanem a kiállítás rendezői nem tettek névelőt a címbe, mely a TIT Széchenyi téri II. emeleti előterébe invitálja mindazokat, akik a hasonló című pályázat nyerteseinek alkotásaira kiváncsiak. A Széchenyi István Művelődési Központtól örökölt anyag, ha kicsit szűkösen is, ha kicsit ágaskodva is, de valóban elérhető az említett címen, s ez már mutatja, hogy a meglehetősen mostohán kezelt alkotói tevékenység számára még egy ilyen pályázat és kiállítás is lehetőségnek számít.  Az anyag annál is inkább becsülendő, mert aránylag kis száma ellenére jó keresztmetszetét mutatja a többnyire amatőr fotósok tevékenységének. Megmutat csaknem minden olyan irányzatot, melyek a magyar fotográfiát, de talán helyesebb úgy fogalmazni, hogy a magyar lehetőségeket és a közönség elvárásait jelentik.  Van itt absztrakt és realista, perverz és hagyományosan szemérmes, fototechnikai és kicsit digitális eljárással készült alkotás. Mindaz, ami szűkebb pátriánkban divatos, és ami beszűrődött mindenünnen a szelektív és nagylyukú, oly régóta használt rostán.  Talán van olyan, akinek többet jelent a Széchenyi Palota nagyívű és oly nagy reményekkel táplált felújítású és azóta csak romló állagú és kihasználtságú, igazi új profilját még nem megtalált épületének meglátogatása, mintsem néhány fotót. Nos ő a két oly magas emelet lihegést kiváltó megmászásával olyan környezetbe jut, ahol éppen néhány szép francia plakát kapcsán merenghet el arról, hogy a nemzeti nacionalizmus milyen szép és értékmentő tettre, folyamatra képes. Mondom, mindeme társított és nem féltétlenül közvetlenül kapcsolni szándékolt gondolat hátha felindítja az illetékes képzeletet, hogyan is lehetne egy polgári város közöségét oda meghívni, (talán más szervezeti formában, talán más célokkal, talán más tartalommal, talán kreatívabban) ahová már most is lehet ahelyett, hogy újabb, mondvacsinált placcok, értékcsökkentő banzájok megteremtésére fordítaná energiáit. - DI - |