CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2018. szeptember 24., hĂ©tfĹ‘, Gellért, Mercédesz napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Lélektől lélekig  

A többit megadja

Lk 10.38-42 Útjukon betértek egy faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta házába. Ennek volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához és hallgatta a szavait. Márta meg sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendőket. Egyszer csak megállt: „Uram - méltatlankodott -, nem törődöl vele, hogy húgom elnézi, hogy egyedül szolgáljalak ki? Szólj neki, hogy segítsen nekem!” Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha.”


A 16. évközi vasárnap evangéliumi részlete Lukácsnál közvetlen folytatása az irgalmas szamaritánus történetének. Az evangélium szerkesztője talán tudatosan helyezte könyvében egymás mellé a két tanítást, még ha nem is egyszerre hangzott el. Akár Lukács, akár Jézus "műve" ez az egymás utániság, az ok mindenesetre nyilvánvaló: mindkettő a dolgok legfontosabbikát keresi ill. mutatja, rendet kíván tenni minden korok zaklatott gondolatvilágában.
A nyilván a valóságban is előfordult két szituáció közös pontja az ember kereső hajlama, örökös belső (néha elnyomott, de meg nem szüntethető) indíttatása arra, hogy egyfajta biztos állandóságot, szilárd alapot nyerjen létezésének. Az ember, a teremtmény, aki minden másban is a mértéket keresi, s amiben saját etalonra nem lel és a készítés lehetőségei is sorra hamisnak bizonyulnak, ott kénytelen "külső" segítséget igénybe venni, mert szükségesnek ítéli. Ilyenkor lemond büszkeségéről, amivel olyan nagyra tartja magát, nem érdekli a közmondás igazsága, mely szerint minden kakas úr a saját szemétdombján.
Az alapvető igazságok megismerésénél ennél jóval messzebre kell menni. Ez vezette a törvénytudót Krisztushoz, és ez vezeti tulajdonképpen Mártát is a Mesterhez: tudni szeretné, hogy a saját értéksorrendje helyes-e. Önmagában az asszonyi büszkeség nem engedné, hogy egyáltalán (és főleg abban a korban, olyan körülmények között) felmerüljön a kétség. A "Szólj neki, hogy segítsen nekem!" Márta belső olvasatában úgy szól: "tégy igazságot, állítsd fel a valós értékrendet, ítéld el a megszokottól, a nagy átlagtól eltérőt, erősíts meg kétségeimben, hogy az a jó, amit én teszek!"
Életszerű szituáció, aminek dualitását (kettősségét) mindenki előbb-utóbb felfedezi akkor, amikor - szó szerint véve véve a hasonlóságot - például a hétköznapok dolgait kénytelen összevetni a tanító Krisztus hívásával. Különösen akkor válik nyilvánvalóvá a dolgok fontossági sorrendje, amikor hosszú távon marad győztes a világ minden jószándékunkon, felajánlásunkon. Amikor elmarad az istentisztelet kihagyása miatt tett felajánlás megvalósulása, mondjuk a rendszeres bibliaolvasás, a tervbe vett karitatív látogatás, a mindennapi két mosoly - kinek mi és kinek mi nem.
Jézus azt állítja, hogy a dolgok messze nem azonos rangúak, s a viselkedésnek a forrás legtermészetesebb folyományának kellene lennie, mégpedig úgy, hogy azt az értéksorrendhez alakítjuk. Mielőtt azonban döntenénk arról, hogy engedünk-e a valódi érték elsődlegességének, hadd említsem meg, hogy nem is olyan régen még éltünk olyan körülmények között, amikor sokunknak és sokáig egy mesterséges és mindenki által nevetségesnek tartott viselkedési sorrendet kellett ( volna ) betartanunk.
Nagyot téved az, aki azt hiszi, hogy a nagyon durva, diktatórikus idők múltával teljesen szabad a választás. Millió és egy dolgot tudnánk felsorolni, ami leköt, ami nyugtalanít, s ha éppen elmerülnénk a nyugalom gondolkodásra késztető csendjében, akkor felfújva, esetleg meghamisítva a dolgokat gondoskodnak róla, hogy újból nyugtalankodjunk. S a nyugtalan, sokat billegő, ingatag ember testileg is, lelkileg is könnyebben kibillenthető. Pedig csak az egy, csak az első igazán szükséges, a többi megadatik (a többit - Ő - megadja).
- DI -



2004. július 15., csütörtök 21:58


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület