CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2018. oktĂłber 20., szombat, Vendel napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Lélektől lélekig  

Veszélyes játék a szavakkal

Lk 9.18-24 Amikor egyszer egyedül imádkozott, csak tanítványai voltak ott vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van aki Illésnek, mások szerint a régi próféták közül támadt fel valaki.” Most hozzájuk fordult: „Hát ti?” Péter válaszolt: „Az Isten Fölkentje vagy.” Rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. „Mert - mondta - az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, főpapok és írástudók nem ismerik el, megölik, de harmadnap feltámad.” Amikor az egész néphez szólt, ezt mondta: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap és úgy kövessen. Mert aki életét meg akarja menteni, elveszíti. Aki meg elveszíti értem az életét, az megmenti.


Az evangélium "tömény" alkotás. Mennél többet olvasom, annál tömörebbnek, és emellett sokat-, többetmondóbbnak tűnik. Amiképp Jézus mást tart fontosnak elmondani a tanítványoknak és mást a tömegnek, mintha egy emberélet hosszában is más-más ragadna, szólítana meg bennünket a részletekből. Csak néhány lehetséges téma a mai Lukács idézetből: Jézus "tájékozódik", visszacsatolást kér személyét illetően, a tanítványok megosztottak, mely állítást a válaszok igazolják. Az élet lehetősége a tanítványok felfogóképességén túl, az önfeláldozás értelme és értéke, a paradox szóhasználat egyértelműsége és ennek példái az egyháztörténelemben. Sok, csak így "csípőből" megfogalmazott, és még több megfogalmazatlan lehetőség, mely gondolatok mindegyike "megér egy misét".
Ma mégis egy gondolatot a népnek szóló tanításból vegyünk! Hogy a keresztet mindenki hordani kénytelen, még az is, aki úgymond nem hordja, aki ledobja vagy aki tagadja. Ennek a részint kényszerű történésnek a "kommentárja" az élet egyik, kezdeti, fiatalabbik felén valamiféle lelkesedést feltételez, míg az alkonyon, a "leszálló ágban" visszatekintő, összegzőképességet tart szükségesnek. Nem tudom, volt-e kor, amiben nagyobb szükség lett volna az életszemlélet Jézus feltételezte és gyakorolta realitására. Keresztek ugyanis voltak, vannak és lesznek, attól függetlenül, hogy felemeljük-e, kerülgetjük-e avagy negáljuk, tagadjuk azokat, viszont észrevehetőségük annál inkább nő, amennyivel az egyszerű és addig kiküszöbölhetetlen tragédiaforrásokat az emberi tudás és életkörülmények néhányak számára elkerülhetővé teszik.
Másik oldalról a reklámvilág, a média sokszor hamis közvéleményformálása, a hamis ideák nem kedveznek a realitásnak, talán ezért is tűnik olyan nagy pofonnak minden - a kvázi álomvilágban ért - megpróbáltatás. Jézus nem kevesebbet mond, amikor itt beszél, minthogy Ő, aki magát az Életnek mondta, Ő szükségesnek tartja a kereszteket, a kereszthordozást az élet megtartásához. Jézus azt mondja, hogy a kereszt nélkül élt élet szándéka ellenére van. Ez a kifejezés itt az "értem, énértem" szócskának az ellentéte. Nem azért, mert Jézus szadista, mert Jézus a gondtalan, örömteli életnek megátalkodott ellensége, hanem azért, mert Jézus ismer bennünket, személyenként, egyéniségként, és csak egy módon tekint közösnek mindannyiunkat, abban, hogy az üdvösségre akar segíteni. A szóhasználat ugyanakkor híven tükrözi a rendelkezésre álló szókészletet, mely gátja a szabatos, a minden ismeret birtokában történő segítségnek, ezért lesz ellentétes a használata. A mi fogalmaink nem Jézus fogalmai. Újra meg kell határozni a szavak tartalmát, amikor az evangéliumot olvassuk, amikor Krisztust követjük.
Vajon kinél torzultak a tartalmak, kinek a szótára változott meg, kik írtak más jelentéseket a szópárok egyik oszlopába? Észrevettük-e már magunkon, hogy a kezdeti lelkes tisztánlátás fehérjét besötétíti, a fekete egyértelműségét pedig megkérdőjelezi a hétköznapi szürkeség, melyben, mint szürke szamár a ködben, megbújhatunk kisebb-nagyobb szégyellnivalónkkal együtt?
Nem kell-e a gyermekszemek még tiszta csillogásából, a természet (nem idealizált, összekent, átlagolt) szépségéből, s az evangélium kategorikus, tiszta imperativuszaiból merítenünk, hogy a használt szavak ne homályt terjesszenek, hanem irányt mutassanak? Hogy a használt fogalom értelmében jelző-rendszer legyen, amit kimondunk! Jézus tiszta szándéka (értsd: szíve) ünnepén érdemes ezen elgondolkodnunk!
- DI -



2004. jĂşnius 19., szombat 12:34


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület