CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2018. május 24., csütörtök, Eszter, Eliza napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Lélektől lélekig  

A csoda benned is, ma is ismétlődik

Lk 9.11b-9.17 Szívesen fogadta őket, és beszélt nekik az Isten országáról, akik pedig gyógyulást kerestek, azokat meggyógyította. A nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Hagyd, hadd menjen el a nép - figyelmeztették -, hogy a környékbeli falvakban és tanyákban szállást és élelmet keressenek maguknak, mert itt a pusztában vagyunk.” „Ti adjatok nekik enni” - válaszolta. „Nincs, csak öt kenyerünk és két halunk - mondták. - El kellene mennünk, hogy ennyi népnek ennivalót vegyünk.” Volt ott vagy ötezer férfi. Erre azt az utasítást adta tanítványainak: „Telepítsétek le őket olyan ötvenes csoportokban.” Úgy is tettek, letelepedtek mindnyájan. Most kezébe vette az öt kenyeret és a két halat. Föltekintett az égre, megáldotta, és tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek. Mindnyájan ettek és jól is laktak, s végül még tizenkét kosárra való maradékot szedtek össze.


Úrnapja evangéliuma a valóban elfáradt ember jogos igényéről beszél, hogy regenerálódjon, hogy töltekezzen. Ezek olyan adatok és szükségletek, melyet nyilvánosan soha senki nem vont kétségbe, sőt szavakban mindenki ezt elégítené ki.
Nem tehetek róla, de erről ugrik be a mozgókép bennen, amikor látom az apostolokat bensőm kifeszített vásznán, amint elindulnak az öt kenyérrel és a két hallal, hogy a katonai tábor módjára letelepített embereknek enni adjanak. Mint vezetőknek, mint apostoloknak, nekik szól a parancs, és ők engedelmesek. Minden úgy történik, ahogyan azt az evangéliumban olvassuk, csupán egyetlen aprócska momentum hiányzik: kapcsolat az éggel és az áldás.
S az első ötvenes csoport néhány tagja enni kezd, nekik jut, miként a népszerű TV vetélkedők arányban ezzel egyező kisebbségének, s a többiek csak nézik, holott esetleg már "befizettek rá"!.
Nem szörnyen aktuális ez a lázálomkép? Nem azért osztogatnak nekünk is különbségeket, feszültségeket, nem azért hazudnak kenyér és hal helyett, nem azért jut nekünk a munka és nekik a szó, mert a kenyér és a hal már régen elfogyott, mert valaki hiányzik a dolgok elől? Nem azért marad eredménytelen a letelepítés, mert Isten nélkül végzik? Vajon hol lesz a mi letelepített embereinknek étel és ital, s honnan lesz nekik áldás? Lesz-e ember, aki az öt halból mindezek nélkül többet lesz képes kiosztani? Lesz-e ember a hatalmas tömegből, észreveszi-e valaki "spontán" vagy tudatosan, figyelmezteti-e egy is közülük-közülünk az osztogatókat úgy, hogy valami történjen is: "valami hiányzik!"?
Nos, vannak, akik más kenyeret választottak már régebben, mint a töredékes osztogatás szegényes eredményét. Mintha anyagi minőségben, látványban, külsődleges illúziókban a kereskedelem talán ebben is megcsalt volna bennünket. A kenyér tartalma, áldottsága és oszthatósága azonban a végtelenségig "garantált". Sorban jönnek az ötezrek, s akkor jövünk csak rá igazán, hogy itt nem csak egyszerűen x ezer letelepítettről van szó, mert mindegyik más, egyéniség, amikor az ünnepelt kenyér vételéhez járul.
Jönnek egészen picik, akik még csak készülnek arra, hogy a csoda részesei lehessenek. Fiatalok, akik újszerűen (melyik fiatal nem úgy gondolja, hogy ő találta fel a spanyolviaszt?), élményszerűen részesülnek belőle. Középkorúak, akik már jóideje, vagy csak a 14 év egy részében kezdték a csoda gyakorlását. S azok is ott sorakoznak, akikben már valóban nehéz eldönteni, hogy a néhány kalória vagy a lelki töltekezés simítja-e ki átmenetileg a már félig égre emelt, aszott, sárgás arcot. Én láttam, én látom ezeket az arcokat, én tudom, hogy mind más, akivel az Áldó külön-külön foglalkozik, akiknek mind másra van szükségük, más, pünkösdi nyelvcsodára, mert a maguk nyelvén (képletesen és a valóságban is) várják a kenyérosztás eredményét. Ők el tudnák mondani, ha valaki is kiváncsi lenne rá, ha a leghalványabban felmerülne a valóság szomorúságában: jól lehet lakni, lehet az áldásban részesülni, meg lehet tapasztalni mindazt, amit ilyen rövid leírásban ma olvastunk, mert a csoda ismétlődik.
- DI -



2004. június 11., péntek 20:00


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület