|
Wasser – Voda – Víz
Bécs, Pozsony, Budapest, Sopron művészhallgatóinak
kiállítása nyílt a Petőfi téri Festőteremben.
Az ausztriai, szlovákiai és magyarországi alkotók
Bad-Fischau Brunnban rendezett közös szimpóziuma alkalmából indították
útjára a vándorkiállítást a szervezők, amely Bad-Fischau Brunn, Bécs, Pozsony
és Budapest után érkezett Sopronba.
A tizennyolc művészhallgató alkotásából álló tárlatot
Mészáros György művész, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki
Kar Alkalmazott Művészeti Intézetének vezetője nyitotta meg, ,,természetesen"
az EU jegyében. A Bad Fischau-i szimpózium célja a közeli, de egymástól
határok által elválasztott régiók közötti kapcsolatok felépítése és a párbeszéd
kialakítása volt szintén ,,EU"-s megfontolásból (ez előbbi szerepel az
alkalomra kiadott katalógusban ), és részben EU-s támogatásból is (de ez
utóbbi a kiállítás esztétikai hatását tekintve tényleg mellékes, amúgy
annak létrejöttében bizonyára nem az.).
Szolidan elegáns a tárlat, az esztétikai hatásnak abban
az értelmében, amelyben még a ,,legvadabb" ötletet megvalósító installációk
is valamelyest mégiscsak harmonikusan illeszkednek az összképbe.
Az alkotásokat áthatja a víz-téma és a víz megnyilvánulási
formája által sugallt gondolatiság, lírai áttetszőség, fénytörések, tükröződések, hullámzó
mozgás, úszás: végső soron az elem tisztelete. Akryl képek, fotográfiák,
szénrajz, papír, print, gipsz, réz és nem utolsó sorban a vizet is használó
installációk között egyedi és egyéni univerzumokban képződik le egy-egy
közvetlen kijelentés, vagy áttételesebb művészi üzenet.
Tudva azt, hogy többnyire pályájuk elején lévő alkotók
munkáit látjuk, igen biztató a látvány.
Az a klasszikus eset áll elő, amikor a sokszínű
és sokrétű felhozatal által mindenki megtalálja az éppen személyes üzenetet
hordozó művet, azért hogy aztán megszólíttatva érezvén magát, a személyes
kontaktus megteremtésének illúziójának segítségével nagyvonalúan eltekinthessen
az esetlegesen kevésbé hatásos alkotások jelenlététől.
Esetenként és személyenként a kiállított alkotások magukon
hordozzák az alkotó személyiségjegyeit, üzenetét, világlátását, és a munkák
zöme ezek befogadására, megértésére, hívja a szemlélőt, a néhány, öncélúan alkotott tárgy kivételével.
A kiállításrendezés által egy-egy alkotó, vagy gondolat,
esetleg technika szerint felállított , vagy ösztönösen eltalált (motívum)rendszerben
érezhető erővonalak is képződnek.
Deli Ágnes – a természeti és a mesterségesen előállított
világ közötti feszültséget sugalló – első terembeli installációját így
,,idézi vissza" a második terembeli réztál. Juhász Márton, a maguk nemében míves
(papír-fotó-xerox) munkáit – a sorozat utolsó elemeként szerepeltetett
– vázlatok erősítik, teszik még természetközelibbé.
Sipos Mátyásnak a tárlaton belül impozánsnak számító
Vízhiány című szénrajza hatásában a legmegfelelőbb környezetben bontakozik
ki, amúgy az alapanyagok puritánsága ,,hangulati elemként" adódik hozzá
a kép üzenetéhez.
A többnyire akryl-képek csaknem mind a ,,klasszikus"
formákat és megfogalmazásokat tárják a néző elé, több sorozat (triptichon)
jelenik meg, amelyekben színek, alakok, esetleg a történetiség maga a részeket
szerves és elválaszthatatlan egységbe rendező elem.
Halmazállapotából következik, hogy a víz különböző formáiban
és megfelelően kiragadott, rögzített pillanataiban, véletlenszerű, rögzített
csepp-alakzataibn az igényes formaérzékenységet is kielégíti; a Loccsantott
kép (print) megmerevedett cseppjeinek látványára szinte számít az ember.
Lukas Harustiak Vízoszlop-instllációja a soproni tárlaton
csak fotón jelenik meg; így kevés, hiába a monumentális méretű fotó, az
igazi hatást nem adja mégsem vissza. Még a nagyon kevés (blöff)gyanús esetben
is felfedezhető legalább a szemlélővel, befogadóval való összekacsintás
humora, és így kevés jóindulattal – annak véve a művet, ami – minden megbocsátható.
Amúgy Tibor Zielinski Úszó pénze valóságos mérnöki munka
(is), míg Miroslav Hric New York-ja ötletes, igényesebb kivitelezésben
talán hatása hatványozódna. A víztükör fölötti, teret átrendező papírsárkány,
(Margareta Oliwa) vagy Törőcsik Katalin Vízfelszíne a frappáns ötletek
bravúros megoldásának példái, amelyek még oldottabbá teszik az egyébként
is pozitív gondolatokat sugalló összképet, amelyet mégis csak az emberi
élethez elengedhetetlenül szükséges egyik igencsak gyakori alapelem ihletett,
úgy, hogy nem észlelhető és nem érzékelhető, hogy külön-külön melyiket
a ,,wasser", melyiket ,,a voda", és melyiket ,,a víz".
A kiállítás május 9-ig, naponta 10-18 óra között látható
a Festőteremben, a Petőfi tér 8. szám alatt.
T.É.
2004. május 07., péntek 00:39
|
