CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2018. december 12., szerda, Gabriella napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Lélektől lélekig  

Kétszer ugyanabba....

Jn 21.1-19 Jézus újra megjelent a tanítványoknak, ezúttal Tibériás tavánál. Így jelent meg nekik: Együtt volt Simon Péter, Tamás, melléknevén Didimusz, továbbá a galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai, s még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Megyek halászni.” „Veled tartunk” - felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De akkor éjszaka nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. De a tanítványok nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” - felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a bárka jobb oldalán a hálót, s ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét - mert neki volt vetkőzve -, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó parazsat láttak s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halból, amit most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy hallal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” - hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus odajött, fogta a kenyeret, s adott nekik. Ugyanígy halat is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent nekik. Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?” „Igen, Uram - felelte -, tudod, hogy szeretlek.” Erre így szólt hozzá: „Legeltesd bárányaimat!” Aztán másodszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” „Igen, Uram - válaszolta -, tudod, hogy szeretlek.” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?” S így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” Jézus ismét azt mondta: „Legeltesd juhaimat!” „Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod.” E szavakkal jelezte, hogy milyen halállal dicsőíti majd meg Istent. Majd hozzátette: „Kövess engem!”


A történet eleje mintha kétségbevonná a Herakleitosztól idézett töredéket: "Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba...". Péter és a tanítványok ismét halásznak és újból nem fognak semmit. Jézus megjelenik, és az eredménytelen halászat tudatával szembefordulva, parancsot ad a háló vízbevetésére. Eddig minden megtörtént már egyszer. A leggyöngébb emlékezetűnek is feltűnhet a dolgok duplicitása. Most azonban valami kimarad; Péter nem "hepciáskodik", már nem hivatkozik a tapasztalt halászok hiábavaló munkájára. Péter más lett. Megváltoztatta a sok esemény, ami Jézussal és vele az elmúlt három évben történt. Csendesen engedelmeskedik. A megszámolt(?) nagy fogás analógiáján Péternek "beugrik" a válasz, a felismerés.
Nem érzi szükségét annak, hogy Jézust "igazoltassa", a dolog azonban mégis megtörténik, mégpedig sokkalta személyesebben, mint azt bárki elgondolhatná. A háromszoros tagadás után, (melynek teljes valóságát csak Jézus ismerheti) a háromszoros megbocsátás és a végső felszólítás következik: "Kövess engem!"
Az evangéliumi részlet mindamellett, hogy támpontul szolgálhat az apostoli idők számos egyháztársadalmi és -fejlődési motívumának megértéséhez, óhatatlanul a mának szól, nem kerülhető meg ismeretében a személyes megszólítás. Az események immár általánosulnak, térben és időben kiterjednek, és a következtetések, ránk vonatkozó azonosságok levonására késztetik az elkötelezett, az élet tapasztalatával többé-kevésbé felvértezett olvasót.
Nem kerülhető ki a felismerés, hogy Jézus nem csak egyszeri látogató az életünkben, s ha az eredménnyel, szóbeli, magatartásbeli válaszunkkal nem elégedett, ismét felteszi a kérdést, kiadja ismét ugyanazt az utasítást. Isten eredményes halászataink nélkülözhetetlen "kelléke", sikerességének záloga, amit a zsoltáros már olyan régen felismert és versbe öntött (Zsolt 127)"Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak. Hogyha az Úr nem őrzi a várost, az őr hiába őrködik fölötte.Hiába keltek hajnalban és fáradoztok késő éjjelig: a kemény fáradság kenyerét eszitek. Ám akiket szeret, ő azokat elhalmozza, jóllehet alszanak."
Érdekes lehet csak végiggondolni azt a szövetségek olvasásakor, mennyire jellemző az ismétléses hívás és felszólítás az Istenre? Ő a mi nyelvünk eszközeit, az ismétlés megerősítő nyomatékosító, de egyben figyelmeztető hatását használja fel, mert ezzel tud hatni minden korok figyelő hallgatójára. A halászat, a fogás, a meghívás mindannyiunk életében ismétlődik. A részlet egyéni választ vár, egyéni állásfoglalást, konkrétan és nem csak úgy általánosságban.
Akárhogyan is forgatjuk, Jézus, amikor tanította a meghívottakat, kiemelte őket a hétköznapokból, új életmódot, új életritmust vitt abba a három évbe, amíg velük együtt vándorolt. Most mintha visszahelyezné őket a világba avval a megszorítással, hogy mindennapi tevékenységüket is az Isten jelenlétében folytassák. Ha belegondolunk, a mai életből, mindennapjainkból, saját és a mások munkájából - nekünk és másoknak - talán ez, a folyamatos jelenlét tudata és hívása, hiányzik a legjobban.
- DI -



2004. április 23., péntek 15:52


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület