CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2018. jĂşlius 19., csĂĽtörtök, Emília napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Lélektől lélekig  

Töredékekben, mert ennyi is elég?

Jn 20.19-31 Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.” A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. A tanítványok elmondták: „Láttuk az Urat!” De kételkedett: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem.” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, s Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Aztán Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás fölkiáltott: „Én Uram, és Istenem!” Jézus csak ennyit mondott: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” Jézus még sok más csodajelet is mutatott tanítványai előtt, amelyeket nem jegyeztek föl ebben a könyvben. Ezeket azonban följegyezték, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a hit által életetek legyen az ő nevében.


Fura érzéssel olvasom a János evangélium befejezését. Mintha a fiatalon átélt, de később leírt történet rögzítése közben "kifogyott volna a szufla" Jánosból. A végeláthatatlan filozófiai mélységű fejtegetések, a szeretetről, a szeretet hatalmáról szóló, véget nem érőnek látszó mondathalmazok után mintha "megvágná" az evangélium, a "befejezhetetlen" befejezését. Nem tudom, valaki képes lenne-e megfogalmazni mindenféle "vallási takaró" nélkül ennek a fordulatnak az eredetét. Radnóti utolsó, "csörömpölő" mondatai jutnak róla az eszembe. Nincsenek már hosszú magyarázatok. Még csak két tanítványról tudjuk, hogy valamit megsejtettek, mégsem hangzanak el kérdések. Talán, sőt biztosan más a hangulata ezeknek a találkozásoknak; immár rátelepszik az együttlétre az az Isten-ember közötti mérhetetlen távolság, ami minden valós gondolkodót a kétségek szakadékának szélére sodorhat, amit az Istenember eddigi tanítása során olyan jól elkerült - minden csodák ellenére. Vagy a már megélt kudarcok vették-e el a kedvét az apostolnak a részletes kifejtéstől, talán teológiailag, hatásában olyan tökéletesre sikerült-e az addigi mű, hogy a feltámadott történetének részletes leírása feleslegesnek látszott immár (nem tudom elképzelni!), és ilyen töredékesre, " zötykökődősre" sikeredett volna? Esetleg a patmoszi remete lelkülete éppen ekkor kezdett kialakulni, amikor látta, hogy a nagy térítések mennyi "lelki salakot" hordanak a "közösbe", s mennyivel inkább természetes és "lelkileg mennyivel kifizetődőbb" az egyéni zarándokok gondozása, akik az elvonult tanítványhoz jönnek? Ki tudná ma már megmondani?
Bármi is legyen Jánosnak a gondolata, egy biztos: ebben a "sietségben" sem mulasztotta el Tamás történetét, mely éppen a kihagyottak, a "voltak még, de nincsenek benne" kontrasztjában növi ki magát igazán. A csodák már nem úgy látszanak fontosnak, mint akkor, mert annyi volt belőlük, de a kétkedésről még az utolsó sorokban sem feledkezik el, talán mert Jézus is ezt tartotta igazán fontosnak, talán mert az évek tapasztalata ezt tette kihagyhatatlanná. Tudnia kellett a Feltámadottnak, hogy minden látható, megjegyezhető nyom mellett is sokan maradnak kézzel fogható kapaszkodó nélkül, s nekik már nem lesz módjuk a sebekben vájkálni, miközben az emberi természet, az emberi gondolkodás, és tulajdonképpen a bennünket körülvevő világ sem igazán változik.
Mennyire kell, és egyáltalán lehet-e eléggé komolyan venni a dolgok mélységének teljes ismeretével rendelkező Krisztus végső intését (mennyire szükségünk van a nem látás hitének boldogságára), ha éppen most, éppen magunkon tapasztaljuk a hazugságok nyílt terjedését, a kettős etikai mérce mindig is vitatható legalizálásának kísérletét, és egyre megbotránkozottabban fogadjuk, hogy a bennünket kijátszó közélet és közszereplés milyen alacsonyra "tornássza le" azt a bizonyos erkölcsi lécet, hogy ő is akadálytalanul átléphessen felette? Milyen hangsúllyal mondta Jézus, amit mondott, hogy ugyanúgy, szó szerint került bele a feljegyzésekbe, mint a "Beteljesedett!"? Kap-e új hangsúlyt a golgotai egyoldalú dialógus fényében minden más, ami előtte-utána elhangzott? Kérdések, melyek elől egyetlen hívő-kereső, egyetlen magát komolyan vevő ember sem bújhat el. A kisöpörhetetlen kérdéseket nem lehet válasz nélkül hagyni.
Magam sem azért hagyom válaszolatlanul a feltett, a felötlött kérdéseket, mert bárki elől el szeretném titkolni az igazságot, hanem azért, mert úgy gondolom, egyetlen felelet nincs is rá, ahogyan a legtöbb hasonló dolog is komplexebb annál, semhogy egyetlen mondattal elintézhetnénk. A fent olvasott részletek igazából felmérhetetlen értéke éppen abban van, hogy az értékelhető emberi magatartásokban a feleletek minden visszatérésükkor csiszolódnak, árnyaltabbá, ugyanakkor egyértelműebbekké válnak. Észrevesszük, hogy nem lehet egyetlen gesztussal elintézni kérdéseinket. Nem a megszokott, a szőnyeg alá söpörhető kategóriarendszerbe tartoznak, hanem oda, ahol ég és föld összeér.
- DI -



2004. április 17., szombat 16:52


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület