CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. március 29., péntek, Aguszta napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Lélektől lélekig  

Passió-másképpen

Lk 22, 14-23, 56

A passió idén a viták kereszttűzében zajlik. Egy új szenvedéstörténeti megjelenítés, Gibson új filmje áll az összetűzések gyújtópontjában. Teljesen nyílvánvaló, hogy a passiónak egy naturalisztikus, eddig talán filmen soha nem látott teljes(?) ábrázolása borzolja a kedélyeket.


Fel kell tennünk a kérdést: valóban az háborítja-e fel az embereket, hogyan lehet ennyi vért, sebet, kegyetlenséget két órányi filmbe (12 órányi élő történetbe) belezsúfolni ? Nagyon csalódnék, ha a tv műsorok bármely heti műsoros címtárából ennek a sokszorosát nem tudnám kapásból elővarázsolni, közöttük számos ennél véresebb, "húsosabb" történetet, emlékeimből pedig még ennél is borzasztóbb, s talán nem ilyen feltétlen igénnyel elkészített, s megtekintett alkotásokat.
Vannak kétségtelenül szempontok, amelyek megállásra késztetnek, melyek előtt meg kell hajolni, igazat kell adni, de legalábbis meg kell fontolni, mögé kell nézni. Az első az, hogy a szenvedés szóról szóra, módszerről módszerre úgy történik a filmen, ahogyan le van írva az evangéliumokban. Az kétségtelenül nincs az írásokban, hogy pl. hányszor ütöttek korbáccsal, az viszont, mondjuk, a turini lepel nyomain eléggé pontosan feltérképezhető, hogy egy korabeli megkínzott embernek mit kellett elviselnie, hogyan nézhetett ki a teste a korbácsolás után? Aki még így sem hiszi, akinek ez is kevés, annak rendelkezésére áll a római korbács hiteles mása, ki lehet próbálni... Akkor miért érinti ez a jelenet jobban a mai nemzedéket, mint egy másikat, miért a nagyobb zaj? Azért, mert annyira képivé vált a kultúránk, hogy a szöveg nem elég a képzet megalkotásához? Vagy talán azért, mert nem mindegy, hogy Ki szenvedett? Talán azért, mert ennek a kivégzési módszernek a naturalizmusát a kegyes ábrázolások (némely fantasztikus kivételtől eltekintve) és a kegyes elhallgatások túlfinomították, elmosták, pontatlanná tették, netán tudatosan kisebbítették? Ha a bűnöző módra kivégzett Názáreti követői ezt nem szégyellik, akkor kinek kell szégyellnie magát? Aki okozta, akik okoztuk? Hátha igaz?
Fel kell tennünk a kérdést, hogy azok a "vallástörténészek", akik minden kacsát, minden hamis hírt, minden fantazmagóriát hajlandóak megjeleníteni tudományosnak becézett könyveikben, honnan veszik most a tudományos álalapozottságot, hogy azt mondják: nem, ennyi húscafat nem volt ott! Nem volt, vagy ők nem gondolták, nem hallották, nem írták? Nem mindegy!
Meg kell kérdezni azoktól a magukat keresőknek vagy nem igazán hívőknek titulálóktól, hogy miért nézik meg a filmet a híre ellenére, s ha megnézik, akkor miért csodálkoznak azon, hogy mélyen beléjük váj, fájdalmat, sokkot okoz? Vagy annak, hogy mindezt Az szenvedte el, akit sokan Isten Fiának mondanak, mégis különleges jelentősége van? A média botrányos széria műsorainál azt kérdezik mások: miért nem kapcsolja ki a néző? Hiszen a kikapcsoló gomb azért van ott a készüléken! Most, az egyszerinél nincs ott? Vagy most jobban a húsba mar a dolog?
Végére kellene már járni annak a véleménynek, hogy minden más kérdésben elfogadjuk a kívülálló, a semleges döntnök véleményét, de abban, hogy valaki esetleg kóros sértődékenységében válik sebzetté, abban feltétlenül igaza lehet-e minden más véleményétől eltérően anélkül, hogy bárki a patológiás személyiséget feltételezhetné, vélt, de úton-útfélen hangoztatott igazságát kétségbe vonná?
Maga a kérdés olyan formában fel sem merül, hogy kinek, kiknek kell Jézus Krisztus Passiója? Minden katarzisra (véresre vagy vértelenre) talán annak van szüksége, aki utána, nem csak a film kockáinak megtekintése, de a végiggondolása után, megváltozik, meg tud változni. Nem ezért csinálják, nem ezért kellene csinálnunk? Az a bántó, hogy ezt a filmet nem lehet csak úgy, a többivel együtt elfelejteni?
Talán mindannak szükséges ez a film, akire a szeretetnek ez a foka hatással van, aki hagyja magát felrázni abból az "intelligens", langyos tespedtségből, amiben olyan jól érezzük, s ezért nem hagyjuk megzavarni magunkat.
Mindezzel együtt állítom, hogy a filmre nem biztos, hogy mindenkinek szüksége van, hogy ezt mindenkinek látnia kell. Minden véletlenszerűen bekövetkező tragédiát különösen sajnálunk, és abban bízunk, hogy minden, de minden a mérlegre kerül. Ha nem is önféltésből, de az érzékenyeknek (kellően érzékeny lelkiismeretűeknek) nem biztos, hogy meg kell nézniök Gibson alkotását. Vannak-voltak olyan élénk képi fantáziával bírók, akiknek nem okozott "gondot" korábban, a film hiányában sem a szenvedéstörténet elképzelése (stigmatizáltak, művészek). Talán annyit biztosan lehet állítani, hogy egy új "tartozik-követel" egyenleg felállításához sokaknak nem fölösleges nagyböjti lehetőség a Passió film megtekintése, de ugyanilyen lehetőségként kínáljuk a szenvedéstörténet esetleg szunyókálás nélkül való meghallgatását-végigolvasását virágvasárnap esős, álmosító, kora-tavaszi napján. Ugyanarról szól.
- DI -



2004. április 03., szombat 09:22


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület