Lk 5.1-11 Amikor egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett oda hozzá, hogy hallgassa az Isten szavát. Látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálót mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, Simonéba, s megkérte, hogy lökje egy kicsit beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra!” „Mester, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót” - válaszolta Simon -, és így is tett, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy menjenek segíteni. Mentek is, és úgy telerakták mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!” Mert a szerencsés halfogás láttán társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus így szólt Simonhoz: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték.

A mai, az ötödik évközi vasárnaphoz rendelt evangéliumi részlet éppen azzal, hogy látszólag két teljesen különböző dologról beszél: Isten tanításáról és a csodálatos halfogásról, a világ egységéről is ad tanítást a részletet elolvasóknak.
Isten szándékában ugyanis soha nem úgy élünk, ahogyan mindnyájan a legtöbbször gyakoroljuk: van egy religiózus és egy civil énünk. Van, amikor templomban vagyunk, van, amikor imádkozunk, amikor kegyesen viselkedünk. Ugyanakkor a másik oldalról ott van a laikus, a világi, a külön magatartásunk, amikor a hétköznapok gyilkos zűrzavarába hasonló indulatokkal, hasonló cselekvésekre készen vetjük bele magunkat. Ez nemcsak a tényleg teljes mellszélességgel a "civil-i"zációban élők, a civilek, a minden szigetelés nélkül létezők problémája, hiszen annál feltűnőbb a dolog kettőssége, mennél klerikusabb a külső és ugyanakkor mennél laikusabb a belső. Kevés megbotránkoztatóbb dolog van, mint amikor abban csalódunk, akiben igazán extrovertáltan (megjelenítetten) képzeljük el a világ egységéről szóló tanítás tolmácsolását. Ez a duplicitás nem tévesztendő össze az eddig névtelen halász (Péter) fordulásával, melyet a legtöbb hívő valamilyen formában már átélt, és még sokan átélnek a történelem hátralévő idejében.
A világ, Jézus tanításában - minden zavaró momentum ellenére - igenis egységes. Ahogyan mondani szoktuk, Isten mindeneknek az istene; nem lehet bezárni, beskatulyázni, mert azzal, hogy minden mindenben, kitör az Őt skatulyába zárni akarók börtönéből. Kitör a "csak tanítás, semmi gyakorlat", az "éhezésre szánt szent fazék gyártója" fogalomköréből, és amellett, hogy a tanításban lelkünkről gondoskodik, nem hagyja éhezni a testet sem. Nem áll távol tőle semmi (nem "ami emberi", hanem) ami valós emberi szükséglet, és azt figyelembevéve, akár csodás eszközökkel is él.
A csodák természetéből fakad, hogy ami az egyik embernek egy teljesen hiába halászattal eltöltött éjszaka után valódi csoda, az a másik kor emberének egy, a radar képernyőjén egyszer látható, egyszer láthatatlan, ám létező halraj. Ami az egyik embernek esetleg halál, az a másiknak rosszul megvizsgált beteg, ami az egyik embernek halálos betegség, az a másiknak egy rosszul diagnosztizált állapot. Mindez pedig nem változtat azon, hogy a "csak közösséginek látszó tanítás" még inkább az egyénnek szól, ilyen értelemben pedig individuális a csoda is, amely "foglalkozása körében" lepi meg a halászt. Az ugyanígy minősített esemény máskor és másutt gondolati teljességében, az okság félrevezethetetlen logikai egyenesére helyezheti a gondolkodót, a filozófust.
Csak őt, csak ott és csak akkor. De ez neki éppen elég, miközben másnak talán semmit nem jelent. Isten soha nem az átlagban gondolkodik, számára soha nem statisztikai adatok vagyunk sajnálatos és elkerülhetetlen standard deviációval, melynek bizonyos számú többszörösével az átlagtól jobbra vagy balra már nem lennénk normálisak, "bele tartozók".
Isten azokban a szűk 3%-okban is ott van. Mit százalékokban! Abban az egyetlen egyben, aki már nem fér be sehová az adattömbbünkbe. Egyik oldalról Isten szándéka, a másik oldalról Isten gondoskodása található. Ő is, az egy, az itt helyet nem találó is ott ül Isten soha meg nem forduló tenyerén.
- DI -