CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2018. szeptember 24., hĂ©tfĹ‘, Gellért, Mercédesz napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Lélektől lélekig  

Esélyegyenlőségről szólva karácsony előtt

Lk 1.39-45 Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”

Arról már "elmondtam a magamét", hogy Istennek (és nekünk!) milyen fontosak a találkozásaink. Arról is írtam, hogy az igazi "áldott állapotról" más, természetes tesztek szólnak az érzékenyek nyelvén. Most tényleg csak néhány szót írok Mária látogatásakor, advent negyedik vasárnapján arról, éppen a nagy találkozás kapcsán, hogyan valósul meg az esélyegyenlőség Isten kezében?
Ki merné azt állítani, hogy Mária és Jézus közös testi léte kevésbé lett volna fontos Istennek, mint Erzsébet és a még benne lakó János testi együttese? Az ellenkezőjét - gondolom - többen lennének hajlamosak elhinni. Pedig mégcsak nem is ez a valóság. Erzsébetnek és Jánosnak az öröm az adott pillanatban emberileg sokkalta többet adott, mint Máriának és a benne helyet találó Jézusnak. Mégis Erzsébet szinte "mandinerről" tolja vissza a kapott ujjongást, amikor a kora és erkölcse szorításában élő s talán szorongó Máriát dicséri. (És ennek a mai evangéliumba "be nem férő" következménye a Magnificat!) Istennek ugyanis mindenki a maga módján a legfontosabb. A fontosságban benne van mindaz a lehetőség, amivel Isten szándékai szerint születtünk. Nem kasztok, bőrszínek, vallások, vagyon és származás az, ami az emberrel, az egyénnel való bánásmódot meghatározza, hanem egyedül Isten végtelen, egyénre méretezett szeretete.
A világ változásával együtt megváltozott áldott állapotban levő anyáink helyzete is. Cipelik pocakjaikat egyik kontroll vizsgálatról a másikra (megfontolásra, moralizálásra szinte sem idő, sem lehetőség). Szeretnének individualizmusukban biztonságot, bizonyosságot afelől, hogy a születések fokozódó kontraszelekciójában, veszélyeztetettségében a személyesség és intimitás csaknem teljes elvesztésében is megmarad valamiféleképpen vélt vagy valós esélytöbbletük (s ha többletről beszélünk, akkor ugye mindig kontradikálunk valaki(k)nek!).
Hiányoznak a valódi látogatások életükben, az anya és magzata közös életében is. Nem, nem arra gondolok, hogy a kórházakat, kisbabás házakat árassza el még jobban a népes rokonság. Jó, rendben, fejezze ki örömét-irigységét, mondja el, amit akar az éppen adódó, vissza nem is utasítható illem-látogató (ugyis a saját bánatáról, rossz tapasztalatairól fog beszélni!). Azok a váratlan, érdek nélküli, rövid látogatások hiányoznak, amelyekben a másikban Isten látogat meg mindnyájunkat. Ezek az igazi adventi, előrehozott, "maszek" karácsonyok, az általunk született, Kristófként a világ vizenyőjén, mocsarán áthordozott jézusok látogatásai, a bennünk Tőle megjött jó hír eseményei, egyben esélyei. Még véletlenül sem az evangéliumok felolvasására, kegyes magatartásokra tessék gondolni, csupán arra, amire Mária és Erzsébet gondolt: "bennem látogatott meg téged az Isten" ill. "örömöt hozott nekem, akiben az Úr van, látogatásával".
Nem szükséges semmiféle testi kontaktus. Egy pillantás kell: "látom te is itt vagy. Szeretném, ha tudnád, tudom, hogy itt vagy. Én is itt vagyok veled, s most már egy részem, a gondolataim egy része itt is marad veled. Nem leszel egyedül, mert általam is fontos vagy az Istennek." Nem mondunk sokat, nem beszélünk, csak közvetítünk. Egy pillanatig se higgyük, hogy a mechanizálódó és egyre szerteágazóbbá váló folyamatok valóban kiölték az emberek érzékenységét, a transzcendensre való nyitottságát! Igen, a szilárdnak látszó smink-máz megvan, szinte rendíthetetlennek látszik, de alatta ugyanolyan könnyen sebezhető a lélek, s ugyanolyan könnyen meg is simogatható.
Nem vagyunk egyformák Isten szemében, éppen ezért nem egyforma, nem uniformizált esélyegyenlőségünk sem. Természetesen, aki ezt nem tudja, az intézményekkel, hivatalokkal, személyi felelőséggel, joggal, felhívásokkal, kérdőívekkel, színes szalagokkal, externitásokkal (külsőségekkel) és sokszer extremitásokkal (szélsőségekkel) szeretné megoldani mindazt, amit igazából csak látogatással, keresztény magatartással, jelenléttel lehet. Ehhez persze keresztények, de legalább a keresztény értékrend fontosságát elismerő és gyakorló emberek kellenek. Karácsonykor is, de mindenkor máskor, adventben. Advent pedig akkor van, ha valaki látogatásra, akkor, ha valaki az Istenre vár.
- DI -



2003. december 19., péntek 20:43


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület