Egész este Lénárd Sándor járt az eszembe, persze ez gyakorta megesik más alkalmakkor is… Ezen az estén éppen a Római konyha című kulturhistória remekművét lapozgattam gondolatban, mint az olasz konyha produkcióit botcsinálta módon művelő, de azt annál inkább csodáló házikukta… "A szegény paraszt feleségét mindig felhívatták a kastélyba, ha nagy vendégség ígérkezett. Segített akkor ott a szakácsnak, aki maga is igen nagy úr volt. A parasztasszony fát aprított, krumplit hámozott, baromfit tisztított, tortakrémet kevert - aztán odahaza mindenről egy ízig beszámolt hites urának.
- Micsoda dínomdánom volt megint! Micsoda lakoma! Befejezésül eperkrémes torta! Bizony, a gróf urak mind a tíz ujjukat megnyalták utána!
A paraszt hallgatja csak, hallgatja megannyiszor ezt a történetet; egy szép napon aztán vége szakad a türelmének, az asztalra csap, és így kiált:
- No hát egyszer már én is kérek eperkrémes tortát!
- De édes uram - így a parasztasszony -, nincs hozzá eprünk!
- Van aszalt körténk épp elég! Csináld körtével!
- Jó, de vajunk sincs a krémhez!
- Akkor csináld zsírral!
- Honnét vegyem a szép fehér lisztet? Csak az a fél zsák rozslisztünk maradt!..
- Megteszi. Csináld hát rozsliszttel!
- No és a tojás? Tizenkét tojás!
- A mindenségit neki, hát veletek asszonynéppel sehogy se boldogul az ember? Mondtam, asszony, nekem torta kell, eriggy a konyhába, de egy-kettő!
A parasztasszony nekiáll, szitál, kever, süt, vár . . . aztán egy szó nélkül visszatér a tortával. Az urának sincs kedve szónoklatokhoz. Csak levág egy szeletet, beleharap, majszolgatja, majd leszögezi: - Látod! - és lassan hozzáteszi még:
- Csak azt nem tudom, mit kell ettől a gróf uraknak az ujjukat nyalogatni!"

- olvasom Lénárd tanmeséjét, nem mintha bármi fajta aktualitása is lenne azzal a szűk körű olasz vacsoraesttel, melyen volt szerencsém résztvenni.
Mint a népmesékben: a Vendéglátóipari Szakközépiskola elvégzése után néhány szép soproni év következett, majd útnak indul a legkisebb fiú. A maga sütötte hamuban sült pogácsát előbb Münchenben, majd Amszterdamban ropogtatta az ifjú ember, míg nem jó sorsa a Bolzano tartományban lévő Meranba nem vetette, ahol ma is él. Szép szakmai karrier, barátságok, szerelem, de szíve egy kicsit mindég itthon, azaz Sopronban is dobog. A régi tanárok, emlékek…

Az egykori tanárokkal, Burián György, Vránich István és Szabó Zsolt

A fiatalember Szabó Zsolt, akinek a soproni emlékek keresése mellett arra is volt ideje, hogy elkápráztassa egykori mestereit az itáliai konyha megannyi remekével - egyszer éppen Sziciliát, percekkel később egy csöppnyi Dél-Tirolt varázsoljon a Juventus Étterem falai közé.
Kezdődött egy bruschette variációkkal, ahol Zsolt rögtön azt is tudatta velünk, hogy a mediterrán ételek némelyikénél nélkülözhető az evőeszköz - fogjuk meg nyugodtan kézzel!

Lukács Eleonóra tanárnő és a bruschette

Ezt követte egy antipasto nisto, (Hideg vegyes ízelítő) miközben könnyű piemonti bort szervíroztak Zsolt diákutódai. Mit nekem a pármai, vagy éppen coppa névre hallgató olasz kötözött sonka, amikor ott volt előttem a híres bressaola, a lóhúsból készült sonkaköltemény!

Burián György tanár úr és a bressaola

Szicíliában pezseg az élet, ilyen az italuk is - konferálja fel mosolyogva Zsolt az éppen aktuális italt: mi úgy mondanánk, hogy rozé pezsgőbor, a házigazda szájából olasz dalnak hangzik: rosato frizzante… Nem álltunk messze már mi sem attól, hogy lassan a velencei gondolások dalait kezdjük énekelni, amikor megérkezett a leves: Cozze alla marinara di veneto - ez olyan szép olaszul, hogy maradjon is így!

Cozze alla marinara di veneto

Fiam szokta mondogatnia a vasárnapi ebéd első perceiben: levest nem kérek, ez a világon a legfölöslegesebb dolog! Ha ezt megkóstolta volna…
Még mindig messze voltunk a főételtől, előtte még egy kis sáfrányos rizottót kaptunk garnélákkal. A földieper az ízharmónián és a díszen felül nekem mást is idézett: a mediterrán azzuro-t, ezen a novemberi ködös estén…

Rizotto allo zafferano con gamberetti

Na most egy kis szünet, amit anno Lucullus is előírt azokon a bizonyos lakomákon. Hogy ki is volt Lucullus? Licinius Lucullus olyan látványos módon pazarolta a vagyonát, hogy a fényűző lakomára két évezred múltán sem találunk jobb jelzőt, mint az ő nevét. Palotáit, függőkertjeit, gyümölcsöseit, a nápolyi-öbölben hegybe vágott csatornákon át tengervízzel táplált halastavait és osztrigatelepeit korának nagyjai sorban megcsodálták. Római kertjei még fél évszázaddal Nero után is a legpompásabb fejedelmi parkoknak számítottak. Életvitelének szemléltetésére két epizód. Amikor egyszer Cicero és Pompeius Magnus, a hadvezér váratlanul toppantak be hozzá, a pompás vacsorát mégis olyan gyorsan tálalták, mintha készültek volna látogatásukra. A rögtönzött lakoma kétszázezer sestertiusba került. Egy alkalommal egyedül étkezett, és szerény, egyfogásos vacsorát tálaltak neki. Az emiatt felelősségre vont étekfogója azzal védekezett, hogy aznap estére senki sem volt hivatalos hozzá, azt hitte, nem óhajt költséges vacsorát. Lucullus ráförmedt: "Hát te nem tudtad, hogy ma este Lucullus vacsorázik Lucullusnál?!"

A kis szünetben benéztem a konyhába, ahol éppen az előfőétel (ezt a kifejezést magam találtam ki - jobb híján) készült. Christian Huber, Zsolt barátja és munkatársa nyúlgerinccel volt elfoglalva.

Christian Huber Dél-Tirolból, valamint segítői, az iskola tanulói

Szerintem ez volt az est kulminációs pontja: nyúlgerinc radicchioval, feketegyökér ágyon, vagy ahogy ezt a dallamos olasz mondja coniglio all radicchio su letto di scorzanera.

az est fénypontja, a nyúlgerinc

Még egy nekifutás, miközben Lucullus után itt Marco Ferreri immáron klasszikus filmje, A nagy zabálás jutott eszembe. Mellettem az igazgató úr Ugo Tognazzi, szemben velem a tanár úr Philippe Noiret, az asztal végén ott ült Mastroianni, míg magamra szerényen Michel Piccoli szerepét osztottam. Kellett is ez az átlényegülés a borjúmájhoz, melyre már, mit mondjak, nem az éhes emberek mohóságával cuppantam rá.

fegatelli alla toscana

Elkortyoltunk még egy-két pohár mélyvörös szicíliai Sedarát (Nero D'Avola), majd a desszertnek felkínált panna cottához Toscanából Antinorit csepegtettünk magunkba.
Köszönjük elsősorban Neked, kedves jó Szabó Zsolt ezt a különleges estét, természetesen ahogy ezt mondani szokták: nem jöhetett volna mindez létre Christian Huber és Bánfai Péter, valamint a Danubius Hotels Szakmunkásképző Iskola Juventus Tanétterem közreműködése nélkül.
(pluzsik)