Jn 2.13-22 A zsidók húsvétjának közeledtével Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban kalmárokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott telepedtek le. Kötélből ostort font, és mind kiűzte őket a templomból, juhaikkal és ökreikkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, asztalaikat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszükbe jutott az Írás szava: „Emészt a házadért való buzgalom.” A zsidók azonban szót emeltek, ezekkel a szavakkal fordultak hozzá: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezt mered tenni?” Jézus azt válaszolta: „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem.” A zsidók ellene vetették: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, s te három nap alatt újjáépítenéd?” De ő saját teste templomáról beszélt. Amikor föltámadt a halálból, tanítványai visszaemlékeztek ezekre a szavakra, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak.

A Lateráni Bazilika felszentelésének emléknapján a János evangéliumból vett részlet vezethet tovább gondolatainkban és cselekedeteinkben.
Nem ritkaság egy eszme, egy mozgalom, egy szervezet életében a "tisztogatás". A szónak mindig van valamiféle "rebellis", radikális tartalma. Visszatérés a forráshoz, a tiszta víz szülőhelyéhez, melyet még talán nem szennyezett be a civilizáció sem valóságosan, sem képletesen. A tartalom pedig több évezredes tapasztalatot igazol vissza: a megtisztulás csaknem mindig valakik kárára történik. Csak azokat érinti - igazságos esetben -, akik az eredeti gondolat szerint jogtalanul kerültek a forrás közelébe, és működésükkel talán hiteltelenné is tették a történeti-szellemi magot.
Nagyon messzire vezetne azonban a gondolat, hogy legtöbbször ki mindenki más is károsodik, és hogyan szivárog vissza mégis a már tiszta gyökérhez ismét a talmi, miképpen lesz hasonlóvá-azonossá a reformáló a megreformálttal. Ahelyett azonban, hogy a történelmeben a folyamattal járó nemkívánatos velejárókat sorolnánk, és saját példáinkkal dobálóznánk, inkább nézzünk körül házunk táján, hogy vajon Jézus miféle "népeket" találna mai látogatásakor szent helyeinken, és ezen belül testünk templomában (istenképűségünk másik bizonyítékában)? Vajon kiket-miket hajtana ki Krisztus a font ostorral, és milyen - Tőle a Szelídtől nem várt - gesztusokkal kisérné a tisztogatást?
Bár manapság szokás az Isten "humánus", mindenki számára feltétel nélkül vonzó tulajdonságait kiemelni a magyarázatokban azzal a pszichológiai meggondolással, hogy talán nem is szükséges a kialakuló Isten-ember kapcsolatot "megzavarni" Isten egyéb arcaival. Pedig itt a haragos, az ostorral csapkodó, a mindent összedöntő, a felforgató Jézust állítja elénk az evangélium, akit talán saját tanítványai is ugyanolyan félelemmel párosult meglepetéssel figyeltek, mint bármely idegen. Gondolunk-e arra, hogy a vallási szokás előírásainak valós és szükséges kellékeit árulták valóban ott? Gondolunk-e arra a lehetőségre, hogy egy-egy krisztusi látogatás, a nem oda valók szétszórása után vajon milyen "kupi" maradna a mi "templomunkban". Milyen szívvel, milyen gondolatokkal állnánk neki a "takarításnak", ha már előre nem vettük számításba a Fiú látogatását Atyja házában?
Mindenkit óvok attól az olcsó megoldástól, hogy bárki másról azt állítsa: "őt hajtaná ki az ostorral!" Még azt sem tartanám jó válasznak a kérdésre, hogy a tudatlanság különböző fokain álló turistákon vegyen elégtételt (milyen alapon, milyen jogon) az egyházi testület. Mindenkinek felhívnám viszont a figyelmét arra az egyszerű tapasztalatra, hogy az a tér, melyet a közösség magatartásával szentként megbecsül, mintegy "öntisztítóvá" varázsolja a környezetet: figyelmes ember nem is gondol oda nem illő dolog művelésére, még ha nem is figyelmeztetik. (Hivatkozhatnék pl. a biológiai analógiára, hogy a szervezeten áthaladó kórokozókból milyen kevés képes csak megtapadni, azok is csak akkor, ha a szervezet ellenállóképességének valódi vagy relatív hiánya azt lehetővé teszi.) Minden területnek, térnek megvannak a kényes, a nehezen tisztántartható zugai, ahol megjelennek a nem kívánatos pénzváltók és árusok, ahol Jézus ostorának kell rendet raknia, mert már a helyi állapot eddigi megtűrői alkalmatlanok a bírói szerepre.
- DI -