- Határozott véleményem az, ha már a bánya jövőjét el is vették, legalább a múltját ne vegyék el hazánk, első üzemszerűen működő szénbányájától, amely a hazai szénlelés 1567. évi elsőségét is magáénak mondhatja - írja Molnár László aranyokleveles bányamérnök, nyugalmazott múzeumigazgató a Brennbergbánya, a magyarországi szénbányászat bölcsője című, három tanulmányt tartalmazó füzetben, amely a Központi Bányászati Múzeum felkérésére, a soproni önkormányzat támogatásával jelent meg.
A tanulmányok szerzője  a kiadvány első tanulmányában a szénbányászat kezdetének kérdéskörét vizsgálja.
A ,,hol is kezdődött a szénbányászat a történelmi Magyarországon?" kérdés felvetésekor azonnal jelentkezik egy bökkenő: mit értünk a szénbányászat kezdetén?" -írja Molnár László. A bányaüzem esetében a kezdeti időpont megállapításával kapcsolatosan több nézőpont ismert, aminek az az oka, hogy a szén felfedezésének és művelésbe vonásának időpontja között jelentős, néha évtizedekkel mérhető eltolódás lehetséges. A 19. század végi szénmedencékben a bányaművelést mindig a egy adott menetrend szerint indították: a szénnyomok megtalálása a kibúvásokban, vagy egyéb szénlelés felhasználás nélkül; a talált szén helybeli felhasználása fűtésre, kovácsműhelyben, stb; a szén kitermelése a továbbkutatás közben; a zártkutatmánykiadása; a bányatelek adományozása; az üzemszerű széntermelés megindítása táróval, aknával; a nagyüzemi széntermelés megindítása több táróval, aknákkal; az üzemek bekapcsolása vasúti szállítással az ország ipari vérkeringésébe. A felsorolt, egymástól jól elhatárolható tevékenységek jelentősége a történeti megítélés szempontjából nagyon is különböző.

Molnár László tanulmányában kifejti, hogy a hetvenes évek elején megjelent, a hazai szénbányászat kezdetében Brennberg elsőségét kétségbe vonó írások ellenére írásos bizonyítéka van annak, hogy a szénlelés terén, valamint a hazai széntermelést illetően is Brennbergé az elsőség.
A felsorolt levéltári adatok mellett különleges figyelemre méltó egy, a Sopronbánfalván 1567-ben tapasztalt szén-öngyulladásra utaló megjegyzés, amely tulajdonképpen Sopron város 1567. évi számadáskönyvének egy részlete. A város állandó szerződéses tóásó-mestere elvégzett munkájáért járó bér feltüntetésekor, illetve az ahhoz fűzött bejegyzésből derül ki, hogy a a hegyből kijövő ,,hőség okának megtudása céljából a hegybe való beásásra" 12 font, 4 solidust és 12 dénárt kapott Granörrl György tóásó-mester. A tóásó és embereinek a szénkibúvással kapcsolatos minkamennyiségét a bérből kiszámítva jutott Molnár László arra a következtetésre, hogy 5 ember 6 nap alatt kb. 8 méter mélyre hatolhatott a hegyekbe. Ez utóbbi tény mellett  fontos, hogy mindez az 1567-es évszámhoz kötődik.

Tehát, a Sopronbánfalván tapasztalt, és levéltárilag is igazolt szén-öngyulladás, majd a brennbergbányai céltudatos széntermelés és értékesítés megindulásának több szakirodalmi forrásait – pl.  Korabinszky János XXII. számú, Comitat Soproniensis feliratú térképe (Eperjes 1740-Pozsony 1811), Richard Bright, Francois Breudant, a Meyer lexikon – is idézve bizonyítja be a szerző Brennbergnek a magyar szénbányászat kezdetén tapasztaltalt ,,fölényes elsőbbségét".
A tanulmánynak része Faller Jenő Brennbergbányával foglalkozó rendszeres – levéltári anyagokra alapozott – kutatásainak és azok eredményeinek rendszerezett ismertetése. Ezek többnyire a Soproni Szemlében jelentek meg, ezért a magyar szénbányászat kezdetével foglalkozó nem soproni kutatók előtt valószínűleg nem mind ismertek.
Egyébként Faller Jenő is a szén első felhasználójaként Rieder Jánost említi, aki 1733. január 12-én telepedett le Sopronban. A szögkovácsmester volt az, aki először bukkant 1753-ban az óbrennbergi völgyben szénkibúvásra. Az általa korábbi hazájából már ismert szenet saját műhelyében használta, ezt 1756-ban jelentette a városnak.
Molnár László  kiadványának második tanulmánya a szerző Brennbergbányához fűződő személyes az 1931-es évtől kezdődő emlékeinek krónikája, amelyben a soproni egyetem bányamérnök-hallgatója, majd később a Bányászati Mélyépítő Vállalat Brennbergbányai Üzemvezetőségéhez belépett fiatal mérnök szemszögéből megírt sajátságos településtörténet, amelyben helyet kaptak a brennbergbányai emlékmúzeum létesítésének, majd későbbi működésének körülményei is. A brennbergi történések mellett a visszaemlékezésben helyet kapott a Központi Bányászati Múzeumműemléki rekonstrukciója, majd annak a XXX. Bányásznap keretén belül történő megnyitásáról való beszámoló.

A tanulmányfüzet harmadik része Brennbergbánya bibliográfiáját tartalmazza: a településről szóló, illetve azzal foglalkozó könyvek, könyvrészletek, megjelent cikkek, tanulmányok címeit, a szerzők betűrendes sorrendjét, az írások fellelhetőségi helyével együtt. A Brennbergre vonatkozó, némi utánajárással hozzáférhető műszaki- és szépirodalom a későbbi kutatók, érdeklődők munkáját hivatott segíteni.

A kiadvány a brennbergi 250 éves szénbányászat jubileumi évfordulójára 300 példányben jelent meg. Tárgyilagos és hiánypótló mű, ugyanakkor a brennbergi bányászathoz való lehető legszemélyesebb viszonyulás is egyben: ,,A magam részéről a bányász mesterséget, hivatást – beleértve az üzemi életet, a muzeológiát, a tanulmányok készítését – Brennberggel kezdtem és Brennberggel fejezem be." - vallja az élete a nyolcadik évtizedébe a közelmúltban lépett szerző.

T.É.
A fotókon: Buda György: Brennbergbányai aknamélyítők, A brennbergi Főbányagondnok pecsétje 1825-ből (Soproni Levéltár)