Mk 16.15-20 Aztán így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak.” Az Úr Jézus, miután szólt hozzájuk, fölment a mennybe, elfoglalta helyét az Isten jobbján, ők meg elmentek, s mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr velük volt munkájukban, és tanításukat csodákkal kísérte és igazolta.

Még a legnagyobb rosszakarója sem állíthatja Márkról (ha ugyan egyáltalán ő írta a nevével jelzett evangélium utolsó sorait), hogy "problémázó típus" lenne. Az egész úgy tűnhet, mintha Jézus az öregemberek kapkodó módján, az utolsó pillanat sietségében még "megtoldaná" az igéreteket azok számára, akik egyáltalán kétkednének abban, hogy "jól járnak" a hittel. Aztán se szó, se beszéd, felmegy, leül, itt pedig minden rendben zajlik annak rendje és módja szerint. Hitük alapján új foglalatosságokat (pszichiáter, kígyóbűvölő, szemfényvesztő, orvos) választanak a keresztények, és körülöttük a világ a mágusok csodáiban elképzelt módon változik. Ha eddig kérdéses volt, akkor most már bizonyos: máshová nem is érdemes tartozni.
Ha az evangélium utolsó mondatait összehasonlítjuk a valósággal, a tények biztos választások elé állítanak mindannyiunkat. Vagy nagyon kevés ember nevezhető körünkben hívőnek Jézus fogalmai és igérete szerint, vagy az ősegyház lelkesedése és friss hitének öröme fogalmaztatta meg úgy a mondatokat, ahogyan azt most olvassuk.
Mindez pedig nem azt jelenti, hogy az evangéliumnak "nincs igaza". A kereszténység történetének folyamatosságában mindig is voltak, akik olyan módon voltak keresztények, ahogyan Krisztus elmondta a Márk evangélium szerint. Nem csak azért, mert életük egy csoda volt, nemcsak azért, mert voltak, akik a természet törvényei ellenére menekültek meg, nemcsak azért, mert voltak Istennek gyógyító emberei: orvosok és nem azok. Azért, mert jelek kisérték őket, vagy egyáltalán ők maguk voltak Jézus jelei a világban. Mert a mai evangélium felhívása erre szól. Egész életünk egy csoda, ez az eseménysorozat pedig vektorral, irányultsággal rendelkezik. Mutat valamerre, Valakire. Például fölfelé, persze jelképesen, mondjuk Arra, akinek a szájából talán több alkalomra elosztva hallották a tanítványok, amit az ősegyház ilyen "hebehurgyán", "ömlesztve" megfogalmazott.
Talán egy szájhagyomány igéretsorozata, talán egy a korra formált hitvallásának része volt ez a pár mondat. Nekünk pedig marad a lehetőség, hogy csodák között éljük le az életünk, csodaként, hogy a kísértések ellenére megmaradtunk lelkiekben, és a pusztító kórok ellenére, amit magunk is igyekszünk kiteljesíteni, testiekben.
Tőmondatban így szól a mennybe szállt Krisztus igérete: velünk az Úr az Ő dolgaiban.
- DI -