|
A "Kicsi Kincs", a "Csúf Pöttöm" vagy "Quasimodo" Bécsben
Henry de Toulouse-Lautrec grafikái a Leopold Múzeumban
Mondják, hogy megremegett Bécs első köztéri, Lotharingiai Ferencet ábrázoló lovasszobrának talpazata, s a lovas - szobortól szokatlan hevességgel - fordította el lova fejét a Museumsquartiertől, amikor a Leopold Múzeumban április végén megnyílt a H. de Toulouse-Lautrec grafikáit bemutató kiállítás. A reprezentatív, a művész csaknem háromszáz művét felölelő tárlat a Gerstenberg hagyatékot nyújtja át nézőinek, s kínálja - kedd kivételével - 10-19 óráig (pnteken este 9-ig) megtekintésre 2003. augusztus 31-ig. A belépő számunkra szokatlanul borsos (9.- Euro), de ennek fejében, akinek még ereje van a 6 szintes épület kiállítószintenkénti 15-19 óriástermének bejárására, a fő attrakció, a Lautrec-grafikák megtekintése után, az egész modern gyűjteményt megnézheti, beleértve a legfelső szint Kokoschka, Schiele és Klimt műveit.(Ez utóbbiak jelenléte ellensúlyozzák talán a legjobban Lotharingiai Ferenc magatartását a bécsiek szemében.)
S való igaz, ha egyáltalán el lehet tekinteni a bécsi vér nem kevés mondén jelleget hordozó "mellékfolyamától", akkor nem sok nagyobb ellentmondás létezik, mint a klasszicista-eklektikus főváros és benne Lautrec. Talán ez, mint az ellentétek fizikai-pszichológiai, egymásra kifejtett vonzása is érdekessé teszi a kiálltást, így utólag, amikor annak látogatója az aquirált összképen és annak egyes összetevőin gondolkodik.
Mi, akik Perruchot életrajzsorozatán és a P.La Mure Moulin Rouge-án, valamint jó-rossz nyomatokon nevelkedtünk, valamiféle természetes csodálattal közeledünk a tragikus sorsú ember posztimpresszionista művészetéhez, amiből "eredetiben" alig volt módunk munkák megtekintésére. S most itt ez a kivételesen gazdag lithográfiai gyűjtemény, mely nemcsak a begyűjtött művek számával, de azok feldolgozásával (kőnyomatok fekete-fehér és különböző stádiumú színes munkák bemutatásával) is mintaszerű keresztmetszetet ad a 36 évet élt művész legtermékenyebb 6-7 évéről.
A középső terem szeparé-szerű, galériás kiképzése és díszletezése nemcsak több munka elhelyezését teszi lehetővé ugyanazon az alapterületen, de egyfajta alaphangulatot teremt. Nem mintha a hangulathoz illő világítás megkönnyítené a látogató dolgát, de szerencsére a műzeumőrök nem teszik nehézzé a szenvedélyesebb nézők dolgát, amikor a részletek kötelező tanulmányozásához kénytelenek közelebb hajolni a művekhez.
A szerencsétlenebbek persze a múzeum "multimédiás" oktató-szórakoztató szenvedélye keretében, mint éppen május 10-én, nyitáskor, kénytelenek résztvenni egy nyilvános zongorahangolás "élvezetében", de szerencsére a több termi allokáció (elhelyezés, felosztás) lehetővé teszi az ezt követő kamarazenei "impresszió" tompítását is.
Maga a kiállítás pedig élmény és gyönyörű. A meglettebb korosztály - sok egyéb hátrány mellett - pedig némi előnnyel indul az értékelés harcába. Amikor a törpeség pszichés hatásaival, a szifilisszel és az alkoholos elmebaj megnyilvánulásaival, később tehetetlenséget eredményező bénításával küzdő óriási tehetség műveit szemléli, és beágyazza a korba és környezetbe, melyet még a köz részéről ma is a viharos véleménnyilvánítások és szélsőséges gondolatok jellemeznek. Ezt a világot mutatja be - túlozva és karikírozva, de műveiben a művészet eszményi szintjére emelve - H.T.Lautrec a maga módján. Itt a "maga módja" kifejezés talán azt az illúzióktól mentes, az eljövő életszakaszok retusálatlan valóságával tisztában levő törpe szemléletmódját jelenti, melyben a vesékbe lát, a groteszk jelenlétét kutatja a durva valóság eseményeiben ámítások nélkül és anélkül, hogy bármiféle közvetlen harag, irigység vagy rosszindulat kimutatható lenne (talán kivétel kortársai szerint az utolsó 1 alkotó év művészete).
Külön megfontolást érdemel az a környezet, amelybe eljutott korában Lautrec, a "nagyúr" művészete: a kávéházak, éttermek világa az étlapokon, az újságok oldalai az illusztrációkon és az utca járókelője a plakátokon keresztül. Igazi publikus "köz-művészet" ez még akkor is, ha annak értékelése pont addig késett, amíg a művész élt.
Akik elfáradtak a tárlaton, azok mindenfajta megítélés nélkül a pihenés sajátos módját válszthatják a múzeumot övező tér térplasztikáiban. Bécsnek és a Leopold Múzeumnak pedig köszönjük a kiállítást, és szívesen ajánljuk minden azzal, mint lehetőséggel élni akarónak.
Internetes információs oldal: http://www.leopoldmuseum.at/deu/information.html
- DI -
2003. május 10., szombat 21:11
|
