Jn 10.11-18 Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem sajátjai, otthagyja a juhokat és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, mint ahogy az Atya ismer engem és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra, s egy nyáj lesz és egy pásztor. Azért szeret az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd újra visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam az Atyától.”

Érdekes, és bizonyos értelemben tragikomikus "műfaj" az ember. Hatalmas adag naivitás él benne, melyet az a végeláthatatlan erőszak-folyam sem volt képes kiölni belőle (nem tanulta meg, nem vont le belőle megfelelő következtetéseket?), amit történelemnek, emberi históriának nevezünk. Nevezhetnénk a tulajdonságot persze jóindulatnak, a jóságba vetett bizalomnak is, ha nem hasonló helyzetekben választaná a rosszat, és ha nem volna valódi alternatívája a választásnak.
Jézus itt, a biblikusok által képes beszédnek nevezett tanításában, ismét a jellegzetesen választásos, kétpólusú, végletekig "kihegyezett" hasonlatában viszi tovább a MTörv 30.15-ben és több más helyen vázolt alaphelyzetet, melynek lényege a választás jó és rossz között.
Jézus biblikus hagyományokon és előzményeken alapuló pásztor-nyáj hasonlata - minden ma használt, a juhra, a birkára vonatkozó népi hasonlattal szemben - nem degradáló az emberre nézve. Pontosabban akkor nem degradáló, ha a választható pásztor személye, mint döntés, nem alacsonyítja le minőségében a választó embert. Itt ugyanis elsősorban nem a demokratizmus kétes értékű elhatározásáról van szó, melyben kényszerűen választhatunk több, többé-kevésbé sikerült pásztor-utánzat közül! Természetesen itt sem mindegy a döntés, mert benne elsősorban elvet és ennek megfelelően gyakorlatot választunk (bármennyire is a tej és kenyér áráig jutnak el csak sokan)! Azzal a gondolattal, mint alternatívával azonban érdemes még világi szinten is végleg leszámolni, hogy pásztor nélkül is mennek a dolgok.
Itt annak a megítéléséről van szó, hogy legfőbb vezetőként kit választok, a jót vagy a rosszat: azt, aki életét is adta az "ügyért, ami" személyesen én vagyok, vagy azt, aki az utolsó pillanatban, miután felheccelt, csőbe húzott, nevetve tovább áll. Ad analogiam szívesen leszűkítenénk a választás időtartamát. Szeretnénk, ha a választás négy évente vagy, ha éppen csalódunk, bármikor megismételhető lenne. Pedig itt általában hosszú távú elköteleződésről van szó. Alapvető, fundamentális elvekről, amiért érdemes élni (meghalni is), amit az emberek többsége ritkán cserél.
A pásztor személye sorsdöntő elsősorban az egyén szempontjából, de meghatározza az egész aklot is, hogy kinek-minek a nevében szerveződik a közösség. Ki áll mögötte?
Tudatosan éljük-e meg a közösségi létet? Tisztában vagyunk-e azzal, hogy ez potenciálisan, lehetőségében a szentségi lét egy formája, melynek szakralitását a jézusi igéret és a Pásztor meghívásos jelenléte dönti el családi és egyéb közösségekben is?
A Biblia-korabeli pásztor a nyáj előtt haladt és nem hátulról figyelte, mint hadvezér a távoli hegyről, hogy mi is történik övéivel. Ha kellett, a gyakorlatban is a nyáj közvetlen védelmezőjének bizonyult. Amikor egy nép patrónust, patrónát válszt magának, akkor valami hasonló zajlik le, természetesen egyénekre is lebontva, a közösség egészében. A fenti értelemben vett pásztornak hívja meg a kiválasztottat azért, hogy mindig legyen valaki előtte, hogy nappal sohasem tűnjön el a felhő-, s éjjel sem a tűzoszlop (Kiv 13.22) vándorlása során.
- DI -