Tisztelt Polgármester Úr, professzor urak, tanárnők és tanár urak, kedves diákok, felkészítők és versenyzők, vagyis e szép díszteremben megjelent ünneplő közönség!

     Mi, akik itt most megjelentünk, és az elkövetkező napokban hozzáfogunk nyelvi őrködésünkhöz komoly küzdelem részesei vagyunk. Szorgos anyanyelvi ápolgatásunk közben talán nem is érezzük-gondoljuk át igazán, hogy mekkora feladat ez a küldetés. Honfitársaink közül egyre többen hűtlenek anyanyelvükhöz. Itt élnek körülöttünk, utcán, munkahelyen, ellepik a televíziós csatornákat, s még attól sem riadnak vissza, hogy könyveket írjanak – mondhatom, a könyvek megcsúfolására – a maguk elbitangolt nyelvezetén. Gondolom valamennyien ismerjük azt a fülsértő, ám magyar nyelvnek képzelt beszédet, mely mind jobban kezd uralkodni köz- és magánéletünkben. Komoly emberek szájából hallani idegborzoló kifejezéseket, hírmagyarázók, előadók, politikusok semmibe veszik a helyes kiejtés törvényeit.
     Néhány elemi osztályt járt földmívestől, napszámos embertől szebb, szabatosabb, helyesebb magyar beszédet hallottam – fájdalom, inkább csak hajdanán, amikor még a nyelvrontó közbeszéd meg nem rontotta őket is. Nem kellett hozzá sok idő, és a rossz hangsúlyozás – egyetemben a tartalmatlan és nyegle locsogással, megfertőzte a tömegek beszédének stílusát.
     Máig és mindig is a művelt ember kötelessége őrködni anyanyelve tisztasága fölött.
     Akik itt vannak, ezt teszik. Ezt tesszük diákként, felnőttként egyaránt.
     Péchy Blanka nemes törekvése nyomán immár 38. alkalommal rendezzük meg itt, Győrben a Szép magyar beszéd középiskolás versenyét. Azok közül, akik valamikor diákként vettek részt ezeken a megmérettetéseken, már fölnőttek, és sokan közülük pedagógusként, vagy másként felkészítői az újabb nemzedékeknek. Harmincnyolc év jelentős idő, és ha beszorozzuk a minden esztendőben versenyző fiatalok számával, bízhatunk benne, hogy igazán szép eredményekre tekinthetünk vissza. Ezekre bízvást építhet a jövő. Márpedig anyanyelvünk jövendőjének szüksége is lesz a biztos alapokra a nemsokára 500 milliós lélekszámú, sok nemzetiségű, sok nyelvű Európában. Ebben a nyelvi tengerben csak akkor tudunk önmagunk maradni, ha hűségesek maradunk kultúránkhoz, melynek természetes éltetője anyanyelvünk.
     A napokban olvastam, hogy az Európai Unió brüsszeli központjában a magyar is hivatalos nyelv lesz, többségében mégis az angolt, a franciát, a németet beszélők találnak munkát kiterjedt világunkban, De itthon is. Fontos, hogy idegen nyelveket beszéljünk, de éppen ebben a nyelvi kavalkádban lesz különösen szükséges nyelvi törvényeink betartására. Ha mint Hubay Miklós legújabb tragikus hangvételű Elnémulás című drámájában az észak-olasz vidék egyik nyelvének, a friuli-nak kihalásához hasonlóan a magyart nem is kell félteni, mert remélem ez a veszély majd nem áll fönn, de a roncsolódástól igen. Hubay említett darabjában már csak egyetlenegy asszony érti-beszéli a friulit, de őt is vesztőhely várja, gyóntatója azonban az éj folyamán a siralomházban igyekszik elsajátítani tőle a friuli szavakat, hogy ne vesszenek ki a világból. A drámát a kis nyelvek elsorvasztása fölötti aggodalom íratta. A példázat az elszakított területeink nyelvi kérdéseire is felhívja a figyelmet.
    De hála az Égnek, láthatjuk, hogy az erdélyi magyarok, székelyek milyen hősies erőfeszítéssel ragaszkodnak anyanyelvükhöz. A finn példa is érdekes, hiszen az egykori svéd megszállás, elnyomás idején maradt fönn, mégpedig nem kevésbé dacból is az ősi finn nyelv. Sajnos tragikus példa is adódik, a moldvai csángók, noha nyelvük szinte a honfoglaláskori, népvándorlás kori magyar nyelv, a román iskoláztatás és vallási szertartásaik szigorúan csak román nyelvű celebrációi következtében a fiatalok beszédét gyökértelenné teszi. Bákó megye faluiban, a Szeret folyó partján nincs magyar nyelvű katolikus mise, a pap kiátkozza az úgymond sátán nyelvét, vagyis a magyart használó csángókat. Ám ennek ellenére házaikban magyarul szólnak, dalaikat magyarul éneklik, mert anyanyelvükkel lelkük szabadságát is védik.
    Ezek a példák megrendítik az embert, és másként gondolkodunk affelől, hogy máris tele van nyelvünk idegen kifejezésekkel, és azokkal együtt pedig a magyar hangsúlyozás, vagyis a helyes beszéd torzulásával. Minden nyelv a maga törvényei szerint tud csak tisztán megmaradni. Ahogy a dallamos olasz, a különös torokhangokkal, nyelvpörgetésekkel teli francia, vagy a nazális, a szóvégek előtt felkapott, majd elnyújtott hangsúlyú angol és így tovább csakis önön zenéjében hallik érthetően és szépen, akként a magyar is. Ne egedjük tehát, hogy az idegen szavak beáramlása és nyegle használata következtében anyanyelvünk hangsúlyozása elferdüljön.

     Bolla Kálmán professzor úr, a Kazinczy kuratórium tagja mondta a minap: miként van helyesírás, akként van helyesbeszéd is.
     Akik részt vesznek a Kazinczy versenyeken, azok soha nem állnak be a pongyolán beszélők sorába. Nem mondják azt a televíziós műsorvezetővel reggelente, hogy: legyen egy jó napjuk! Nem mondják a másnapi iskolai kirándulásra, hogy márpedig az időjárás függő, nem mondják a mozijegyre, hogy tiket, és haragszanak a sokféle center-re, plázára, nem sophingol-nak, és így tovább.

     Ha nem vigyázunk, sok értéket elveszíthetünk. Nyelvünk romlásával elveszíthetjük jellegünket és jellemünket, elveszíthetjük múltunkat. Gyökértelenné válhatunk. Nem fogjuk igazán érteni Arany Jánost és Petőfit, Weöres Sándort és Móricz Zsigmondot, elveszíthetjük mind ama nyelvi szépséget, amit őseink hagytak ránk, amit íróink, költőink nevelgettek, ápolgattak évszázadokon át. Egy angol-amerikai, vagy más nyelvkeverékkel élő ember mit kezd Balassi Bálint veretes szavaival, miféle lelki rezgést támaszthat benne Kosztolányi vagy Szabó Lőrinc, érti-e majd mit jelentenek Nagy László népnyelvi gazdagsággal megírt versei, gyermeke élvezheti-e a magyar népmesék nyelvi csodavilágát?
     Nem riogatni akarok, de szembe kell néznünk a veszélyekkel. Nem mindenki viseli szívén anyanyelve sorsát. Sokan anakronisztikusnak vélik védelmét, persze üzletet kötni zagyvalék nyelven is lehet, az a fontos, hogy a számok elég sok nullával szerepeljenek a csekken. A brókerek nyelve nem a miénk. A miénk Vörösmartyé, Illyés Gyuláé, Radnótié, és mindazoké, akik tudták, hogy mekkora kincs van a birtokukban. Egy népet nyelve tart meg az időben. Olyan kincs ez, ami több mint egyszerű érték. Ez maga a nép élete.
     Jó munkát kívánok versenyzőknek és bírálóknak egyaránt. Szép, élvezetes munkát. És máris, előre is köszönetet mondok mindenkinek, aki eljött ide a nyelvművelés szent szándékával. Köszöntöm a felkészítő pedagógusokat és a versenyzőket. Látom tekintetükben a reményteli jövőt.

Győr 2003 április 25

Szakonyi Károly

(Elhangzott a Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd Verseny megnyitóján, 2003. április 25-én, a győri városháza dísztermében.)

Fotó: http://www.inaplo.hu/na/200012/53.html