|
Bebújtattál
Várandós asszony
Kilencvenhét esztendeje e napon, április 2-án egy előrehaladott terhes asszony várta újabb gyermekét. Jóformán nincstelen, az élettől nagyon-nagyon megpróbált nő volt. Budapesten élt... vagy inkább tengődött.
Később sem lett jobb sora, meg is halt hamar. De akinek életet adott április közepe felé, 1905-ben, az sokunk életének része lett - sorsával is, élettörténetével, ám alapvetően: szavaival.
A szavak azonban nem spontán születnek. Gondolatokat öltöztetnek magyar ruhába, magyar szavakként - szerb ruhába szerb szavakként és így tovább, nemzetről nemzetre. E fiatalember - mert amikor meghalt is, még az volt, harminckét éves - a magyar ruhát adta egyetemes gondolataira; magyarul írt.
Bebújtattál engemet talpig nehéz hűségbe - írta szerelméhez... vagy az inkább szerelmének gondolt-remélt nőhöz... Álmában csenget egy picit - írta soha meg nem született gyermekéhez is, gyermekére gondolván is... Mikor az uccán átment a kedves, galambok ültek a verebekhez... Milyen sok "kedves" lehetett életében, akiket megismervén, akik iránt fellángolván azt hihette: Ő majd Ő fog szeretni engem!! Ő, ő meg fog végre érteni... milyen kedves, milyen szép, milyen okos... Ő, ő... aztán egyik ő sem lett az igazi - a sín és a vonat annál inkább.
Ha élne, április 11-én, az EU-népszavazás előtti napon kilencvenhetedik születésnapján köszöntenénk József Attilát. Ha élne... április 11-e nem lenne a Költészet Napja.... és... ha élne... Bár élne még!!!
A kép forrása: www.kfki.hu/~roboz/ja/
Sebők Lili
2003. április 02., szerda 12:09
|
