Letapogatni, megmutatni a hatalmas szellemi egzisztencia ránkhagyott örökségét

    Jókai Anna Budapesten született, 1932. november 24-én. 1961-ben diplomázott magyar-történelem szakon. 1968-ban jelent meg első regénye, a 4447. Írásait több  idegen nyelvre lefordították (lengyel, szlovén, szlovák, bolgár, angol, francia). Számtalan díja közül fontos kiemelnünk, hogy 1970-ben József Attila-díjat, 1994-ben pedig Kossuth-díjat kapott. A Ne féljetek! című legutóbbi regényét egy év alatt tizenegyszer adták ki.

    Előadásában – Istenről, világról, életről, alkotásról – kirajzolódott az az alkotásra lehetőséget adó, írásra indító lelki, szellemi háttér, amelyet maga az író mindig is isteni kegyelemként, ajándékként fogad. A gyerekkorában félelemmel szemlélt világ, az ötvenes évekre esőt fiatalsága, a későbbi, íróként "a tűrt" státusza előtti foglalkozásai – adminisztrátor, művészeti előadó, vezető könyvelő – és megidézett pillanatai között, vallomása szerint a legtöbbet azoknak a kegydíjból élő, társadalom által kitaszított embereknek köszönhet, akikkel szintén munkája során találkozott.
    Fiatalon a Teremtővel való kapcsolat utáni folyamatos sóvárgásban és hiányérzetben élte életét, amelyet egy másik korszak követett, olyan, amelyben tudta, hogy a hit miért hiányzik, és azt is, hogy, hol kell keresni a világot irányító erőt. Ma már a kapott hit birtokában azt szeretné megmutatni, ahogyan az élet minden pillanatában jelen van a mindenkori erkölcsi és szeretet-középpont a világban.

    Izgatott, agresszív, ugyanakkor álságos vitakérdések terhelik és teszik érthetetlenül és értelmetlenül az ellenségeskedés színterévé életünket, a mindennapokat, amelyekben az írókat, alkotókat ugyan idézgetik, de tanácsaikból nem kérnek azok, akiknek feladata és felelőssége lenne a nemzet felemelkedésén munkálkodni. Minden nemzetnek megvan a maga, isteni tervben elhelyezkedő szent feladata, vallja az írónő.

T.É.