|
KultúrVáros |
|
Egy értékes vasárnap délután
(midi zenei melléklettel)
Új fejezethez érkezett a soproni Vasárnapi Muzsika sorozat, melynek eddig csak a B.W.Pannónia Med Hotel adott otthont. Mától a sorozat gazdája, a Pro Kultúra a helyszínek közé bevonta a Liszt Ferenc Kulturális és Konferencia Központot is, másrészt sikerült megnyerni a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekart és a Fidelissima Vegyeskart a havonkénti egy-egy műsor megszerkesztésére. Mindjárt február 9-én, vasárnap 17 órakor a Fidelissima meghívására közös fellépésre Sopronba érkezett a Magyar Rádió Énekkarának Kamarakórusa Oláh Gábor vezényletével. A két együttes közösen énekelte el Johann Sebastian Bach "Jesu, meine Freude" és "Komm, Jesu, komm" motettáját, a budapesti kamarakórus pedig önállóan adta elő Pachelbel Magnificatját. A koncert műsorvezetője Arany János karnagy volt. A Pachelbel művet Oláh Gábor ismertette. A két motetta teljes, német szövegét itt találja a kedves olvasó.
A motetta a legfontosabb formája a középkori és reneszánsz Európa polifon énekes zenéjének, és döntő kifejezésmódja maradt a barokk szerzőknek is, főleg Németországban. J.S. Bach-ot és munkásságát ezen zenei forma megkoronázásának tartják, joggal. Motettáinak mindegyike egy kis ékkő. Tömör, sokoldalú és brilliáns. Az énekes virtuozitás magas fokát igényli, finomsága és szenvedélyessége miatt a legkiemelkedőbb Bach énekes ouvre részeként tartják számon, nem véletlen, hogy ritkán adják elő, főleg nem önálló darabként. Hogy méltányosan bánjanak szövegével, gyakran választják a több kórusos előadásmódot ott is, ahol az nem előírás, elsősorban fugáit szólaltatják meg előszeretettel. Az antifonális jellegű előadásmód több művész munkásságában is elterjedt.
A két motetta közül a "Jesu, meine Freude" (BWV 227.) az elterjedtebb. Johanns Crüger és Franck 1653-as lejegyzésű (in Hymnal Praxis Pietatis Melica) korálját Bach "csupán" feldolgozta, beleszőve a Római levél 8 fejezetének 1.,2.,9.,10. és 11. verseit. Az angol nyelvterületeken, nálunk a protestáns egyházakban több cím és szöveg alatt ma is az istentiszteletek gyakori kísérő éneke. A dór harmonizációban felhangzó és a domináns mollba átcsapó dallam összetéveszthetetlen hangulatot teremt, a síma, vonalszerű szólam-hangvezetés (különösen a tenor szólamban) gyönyörű. További elemzések olvashatók az irodalomban a Bach által alkalmazott módszerekről, melyek a darab előadásának, a mondanivaló akceptálásának feltételeit teremtik meg.
A mai hangversenyt az élményszerű, precíz és érzékeny előadás jellemezte. A gondolatok és érzések gazdag előadásmódja - együtt Arany János különösen frappáns gondolataival - megmozgatta a hallgatóságot, melynek szellemi érzékenysége valamiféle választóvonal volt a mai megjelenéshez. A Liszt Ferenc Kulturális és Konferencia Központ kisterme így is megtelt. Az első versszak mindjárt felidézte a hallgatóságban az ismert mű alaphangulatát, s tisztán szólt a zene (a szoprán kezdeti, igazán minimális intonációs bizonytalansága után). A 6. versszakban (az első nagy fugátónál) érezhetően szűkében volt a levegőnek az énekkar - óriási fizikai megterhelés ez mindenki számára -, ugyanakkor a 8. versszak hasonló fúgája brilliánsan sikerült. Élményszerű volt a 7. versszak osztott és értelmezett gyönyörű előadása valamint a befejezés, melyet egyenesen a zenei köz-értelmezés csúcsának nevezhetünk.
Ezután következett a szépségében hasonló Johann Pachelbel Magnificatja, ugyancsak avatott bevezetéssel. A Magyar Rádió Énekkarának 8 tagú kamarakórusa gyönyörűen és kicsiszolt énektechnikai tudással szólt. A páros és páratlan ütemű részek közötti átmenet mintaszerűen szép volt. Ha valamit említhetünk, az az egyik lezárás bizonytalansága ("mente cordis sui") és egy másik lezárás kissé elkapkodott értelmezése volt a különben tökéletes előadásban. Gratulálunk a kamarakórusnak, és köszönjük, hogy a másik két műben igazi művészi alázattal és kollegialitással erősítették a Fidelissima hangzását.
A hangverseny befejezéseként a "Komm Jesu, komm" (BWV 229.), a H.S.Schütz-i hagyományon alapuló osztott kórusos motetta hangzott el. A valamikori vasárnap délutáni muzsikálásra készült mű hallatán azért el kell gondolkodnunk azon, hogy több, mint 200 évvel ezelőtt működött egy olyan baráti társaság, mely egy ilyen nehézségű művet csak úgy "leblattolt". A mai, a tökéletest nagyon közelítő megszólaltatás erényei között a szólamok dallamvezetését, annak kiemelését, a kiegyensúlyozott és kellő helyen és időben hangsúlyozott motívumokat, az önálló életre kelő, majd a közösségbe belesimuló dallamíveket (nem mondtam még, de a végig tökéletes szövegkiejtést és érthetőséget!) említhetjük. A hatalmas, szinte extrém végpontokat felsorakoztató dinamikai hangtárat már többször említettük, mint a Fidelissima sajátját. Így hallhattuk most is, s mindig kulturáltan és egységesen.
A közönség vastapsa ráadásra "kényszerítette" a kórust. Bach írta doxológiát hallhattunk, mely a "tanító" késő délutánt valóban stílusosan koronázta. Nagyon jó ötletnek tartjuk, akik ott megjelentünk és az előadás után sokatmondóan pillantottunk egymásra, az ötletet, mely Sopron legjobb amatőr zenei együttesét ilyen lehetőséghez juttatja. Ne feledjük, hogy ezzel együtt mi is köszönetre igazán méltó ajándékot kapunk az együttestől szemléletben és egy ügyű (tudjuk-e még, hogy innen, a pozitívból származik ellenkező, negatív előjellel egyik becsmérlő szavunk?) karmesterük karizmatikus személyében!
- DI -
2003. február 09., vasárnap 21:18
|
|
|
