"Még kér a vincellér!"

    A Soproni Borvidék boraiért, bor és szőlőtermelőkért már sokan, sok helyen megszólaltak, követeltek, talán sírtak is -de ez utóbbit a férfi gyengeségnek tartja, ezért az a "talán". Ez a Borvidék is történelmi, akár a rómaiakig, keltákig visszatekinthető. Valaha Rusztnál kezdődött, de a múlt század ezt is megcsonkította. A Fertőt Nyugatról övezte domboldalak, hegylábak szőlőskertjei nézik magukat a Tó szürkés tükrében, hogy élvezve érleljék a szubalpin, szubmediterrán és kontinentális klíma és a térséget borító talajok sajátos rendszerében fejlődő fürtjeiket. A fürtökből nem a termőhelyen, hanem sajátosan a város és a falvak belső pincéiben kiváló fehér, talán még nemesebb vörös borokat készítettek, készítenek a vincellérek.

    De mi lesz holnap? Kérdezik ma az egykori poncichterek leszármazottai és örökösei. Történelmi időket élünk meg napjainkban: egy új, kis Magyarországot szeretnék visszailleszteni egy szociális piacgazdasági rendszerben működő, polgári társadalomban élő Európához (az EU-hoz). Éppen ezért jogos az aggódó kérdés.
    Jogos, mert az az EU, miközben csatlakozási óhajunkat akarja is, meg nem is(?), szabályozni akarja a mi gazdálkodásunkat is, -teljesen jogosan-, ha ennek történéseit ma még nem is látjuk világosan.
    Az öreg gazdapolgárok egykor azt tartották: a zavartalanul működő vincellérséghez három tőke kell. Az első: egy termés az ültetvényen, a második: egy termés a pincében, és a harmadik: egy termés az asztalfiában (mondhatnánk ma a bankban) kellene, hogy a vincellér rendelkezésére álljon, ültetvényének és pincéjének művelésére/működtetésére. A gazdálkodási bajok akkor következnek be, ha e három tőke egymással nem harmonikus rendszerben működik.
    Napjainkban mintegy 20.000 hl bor az elmúlt évekből mozdulatlanul  pihen a pincékben. Mintha nem kellene a piacon. Nem sikerül eladni. Pedig a minőségi
igényeket többségük bőven kielégíti. Tehát a fiókból kifogyott a pénz, a hordókból nem fogyott el a bor. Hova kerül a 2002. évi szőlőből készülő bor?
A szőlő már a zsendülésre fordul, de a gazda még nem tudná fogadni feldolgozás céljából. Felborult a poncichterek gazdasági rendszere!?
     Miközben az áruházi láncolatok pultjain (gondoláin) számos más-más térségből származó hazai és külföldi palackot kínálnak. Gorombán: Hamburgtól Vladivosztokig minden pulton hasonlóan/azonosan, etikátlanul tág választékban kínálják a borokat. Szerintem inkább szűkíteni kellene az egyes sajátos borvidéki térségekben a borpiac választékát, jórészt korlátozva az adott borvidék termékeire. Ahogyan ezt Olaszországba, Franciaországban, Spanyolországban már természetes dolog. Ezt tartják tisztességes kereskedelmi magatartásnak.
    Amit a Soproni Borvidéken termelhetnek azt túlnyomórészt a Sopronhoz tartozó térségben kellene az áruházi láncolatoknak forgalmazni.
-Amit más borvidéken termelnek azt ott lenne ildomos nagyobb hányadban kínálni a pultokról. Ez egyúttal szállítási költségmegtakarítást is eredményezhetne.
    Másrészt a térség idegenforgalmának is jobban kedvezhetne. A fogyasztói árszínvonalat is mérsékelhetné, stb.  Történelmi borvidékünkön pedig helyre állhatna a "három tőke harmonikus működése".
    Enyhülne/kisülhetne a már rendszeresen jelentkező feszültség a termelők-feldolgozók-forgalmazók között, valamint az előbbiek és a kormányok, illetve a társadalom adófizetői között.
    Az előbbieknek van egy további vetülete is. Más megközelítésben. Gondolkozzunk együtt...
    A mai aránytalanul nagyobb kereskedelmi profitból tisztességes hányadot át kell engedni a termelők-feldolgozók részére! -is. A termelők-feldolgozók-forgalmazók szektoraiban kölcsönösen meg kell osztozni a fogyasztóktól fölözött profiton! Ez az osztozkodás egyrészt lemondást, másrészt tisztességes piaci osztozkodást hozhatna a piacon. A jelenlegi helyzet csak a rövidtávúak igényit szolgálja. A jelenlegi élelmiszer/bor kereskedelmi gyakorlatot/politikát egy állandó, változó mértékű feszültség/kisülés kíséri. Állandóan arra kényszerítve a kormányokat, hogy közvetve vállalják át a kereskedők profitéhségének jelentős részét. Szerintem nincsen ez így rendjén.
    Tisztelt olvasóim, lehet, hogy a gondolataim populárisnak hatnak néhányuknál, csak a kisebbségnél;  -magukat gyakran csalhatatlan szakembernek kikiáltóknál.
    De higgyék el nekem, legalább annyi, ha nem több intellektusból fakad, mint a demagógnak tartók kereskedelmi stratégiája. Nem vagyok messze az igazságtól, -azt a régen megfigyelt gyakorlatot: amikor valaki nem tudja stratégiáját a szociális piacgazdaság keretei között megfogalmazni, akkor minden más irányba mutató gazdaságpolitikát demagógia, populista minősítéssel illet, sőt még ennél is nagyobbat akar mondani, -érveinek tarthatatlansága miatt.
    Úgy gondolom, hogy a szociális piacgazdaság rendszerében is valamiféle konszezust kellene a termelő-feldolgozó-forgalmazó cégek között, ami mindhárom szektornak hagyna nyereséget, ha terméke arra érdemes. Valamilyen etikai-kódex  szabályozhatná a tisztességes piaci szereplők egymáshoz való viszonyát. Nem vádolni szeretnék, hanem javaslatot tenni, -sok-sok soproni termelővel-feldolgozóval egyetemben, hogy a borpiacon mihamarabb valódi, és nem álrendet kell csinálni! De, ne féljünk kimondani: szociális piacgazdasági rendet!
    Ma "még kér" a vincellér! De holnap? Nem tudhatjuk melyik utat választja. Követel, kivágja ültetvényeit, felszámolja pincészetét, stb.? Biztosan vannak olyanok akik erre várnak. De a poncichterek igazi örökösei talán ismét csak a túlélésre rendezkednek be.
Az új évezred küszöbén tanuljunk meg közösen gondolkodni, gondoskodni egymásról! A szolidaritás nem elavult, hanem szociálisan igényelt erkölcsi tartás.

 TT.
(a szerző agrármérnök, címzetes egyetemi docens, mezőgazdasági szaktanácsadó)