Akik vették már a fáradságot, és nemcsak holmi "100 regény tíz sorban" típusú ismeretre tettek csupán szert István király intelmeit illetően, azoknak ismerősen csengenek a bevezetőből sorrendben ollózott mondatrészletek. Egy nagy ember diktálta a szavakat, nem szégyellve, hogy érzéseitől (ma mondta Melocco Miklós a TV-ben: "A múzsa csókjától" - István írja: "A szent Háromság és oszthatatlan Egység nevében") indíttatva vágott neki az útnak, ahol már látta, tapasztalta mindazt, amit érzett, sőt biztos tudás birtokában írja le mindazt, amit fia (fiai) számára Imre hercegnek (s nekünk) átadott.

Ma, amikor olyannyira divat széplelkűen kutakodni a múltban, s keresni minden évfordulóra egy "üzenetet", ami kicsit fejbekólintó, de azért annyira mégsem, hogy másnap ne ott lehessen folytatni, ahol abbahagytuk, különösen fontos, hogy az eredeti forráshoz nyúljunk vissza.
Ma, amikor az ünnepek fő motívációja a társasági életben szerzett ismeretségek gyümölcsöző volta, anakronisztikusan, de határozottan cseng, s előbb-utóbb mindenki számára nyilvánvalóvá válik szent királyunk szentenciája: "ha azt, amire atyai szeretettel oktatlak, megvetnéd, ami távol legyen, nem leszel tovább barátja sem az Istennek, sem az embereknek".

Vajon hányunkra illik első királyunknak a kedves, de a miheztartás végett csak kimondott jellemzése: "Gyermek vagy, gyönyörök cselédkéje, párnás ágy lakója, dédelgetve és nevelve minden gyönyörűségben, de ismeretlenek előtted a hadjáratok, a munka és a különféle népek támadásai, melyek közt én már majd egész életemet töltöttem" ?
Mennyit tudunk mi, hogy mellőzni merjük a nagy előd ismeretét, milyen merészek, hogy át merjük lépni a korlátokat?

Hogy példát mutasson, a tízparancsolat alapján veszi sorra, mintegy önvizsgálat eredményeképpen tapasztalatait, melyek arra intik, hogy azokat királynak-nem királynak egyaránt be kell tartania. Mi sem áll távolabb Istvántól, semhogy kettészakítsa az ország magatartását gazdagok és szegények erkölcsére. Nem mutatósak, nem "multimédiásak" ezek a sorok, de Szent István előtt képszerűen pereg le élete, s ennek alapján meri kimondani, hogy - amint Cseri Kálmán, a népszerű református prédikátor írta könyve címlapjára -, ez : "Tíz segítség az emberré váláshoz".
Mára a majmolt nyugat nyugatabbik felén már sokan eljutottak odáig a tizes szám redukciójával, hogy csak egyetlen parancs, a magántulajdon védelme van érvényben, s az is csak akkor, ha az enyémről van szó. Vajon mennyire bizakodhatunk az olyan közösségben, mely annyira önhitt, hogy biztosan tudni véli: őt nem érheti semmi bántalom? S alig egy hete egy nagyon fejlett ország nagy hányadát tarolta le az az eső, mely felhő formájában látszólag oly ártalmatlanul örvénylett felettünk is. Még mindig csak a vízzel elmosható civilizációt építjük?

Fura dolog a ragyogás. Vannak dolgok, melyek ragyognak akkor is, ha nem, látjuk. Hiszen a gyémánt igazi tüze is csak az ékszerész nagyítója alatt lángol! István, amikor a fényt tompító magatartástól (értsd bűnök) szeretné fiait távol tartani, akkor beszél a látható dolgok láthatatlan ragyogásáról.

Amikor az elmúlt évben a Szent Korona a Dunán megtette útját, nagyon sokan távolról is látták, hogyan ragyog. Őket a röghözkötöttebbek, akik nyilván ugyancsak nem olvasták az intelmeket, s csak saját kútfőjükre hallgatnak, kinevették. Úgy gondolták, hogy amit ők nem látnak, az nincs is. Ismerős gondolkodás. István király, akinek gondolataiból most merítettünk, írja az Intelmek végén: "Az erények gyakorlása díszíti a királyok koronáját ". Ezt látták, akik látták, s ezt nem látták, mert soha nem is keresték, akik nem vették akkor sem észre.
Mi is Szent István király üzenete? Ne romboljuk le mindazt, amit ő kezdett építeni! Ne fosszuk meg ékeitől koronáját, sőt tegyük még ragyogóbbá, mások számára is látható módon díszessé a magunk szerény módján! Szó szerint is idézhetjük az Intelmek végét, az örökérvényű célt a "pozitívan gondolkodó" uralkodótól: "Náluk nélkül sem itt nem uralkodhat senki, sem az örök királysághoz el nem juthat." Ez István örök üzenete!
- DI -