Cseppet sem meglepődve olvasom a hírt, miszerint egy már-már legendává vált - s milyen jellemző, hogy a bulvársajtó gyorsan hozzáteszi -, pályája hanyatló szakaszába érkezett sztár arról nyilatkozott, hogy Európát, annak kultúráját sajnálja, mert erősen érzékelhető immár, hogy nem tud ellenállni, nem tudja a sajátját felmutatni az oda diktatórikus módszerrel megérkezó nyugati módszerek ellenében.
Igen, úgy tűnik, hogy a nyílt, és ezért mindenki számára felismerhető elnyomó rendszer helyett Európát már csaknem bekebelezte a rejtett, sokkalta árnyaltabb módszerekkel nyomuló, de nem kevésbé destruáló fogyasztói kultúra, annak minden személyes és társadalmi következményével.

Romboló hatása sokkalta nagyobb, mintsem azt fel lehetne mérni számszerű módszerekkel, ugyanis legalább két olyan jellemzővel bír, mely nehezen felismerhetővé teszi.
Az egyik az, hogy belsőleg rombol, miközben a szabadság jelszavát kántálja. Az igazi szabadság ugyanis nem csak azt feltételezi, hogy kezem-lábam nincs gúzsbakötve, de azt is, hogy felismeri a nem befolyásolt, de legalábbis egyenlő mértékben bemutatott alternativitásban leledző értékmérőm, hogy merre lépjek. A minden hatalmat immár a kezében tartó média olyan képet, olyan mintát tart orrba-szájba folyó technikájával az emberek elé, melynek üvegében nagyon sokan nem saját tükörképüket, hanem az új ideált, a fogyasztó, a semmiben nem gátolt, a bemutatott új "ember-mintát" szeretnék viszontlátni.
A másik jellemzője, hogy ugyanazzal a módszerrel kódolódik, mint a valódi érték. Használ külsődleges jelleggel is bíró módszereket (mintegy vallásként, de pogány liturgiát), másrészt biztosan építve a tudomány új ismereteire, mindenféle erkölcsi gátlás nélkül alkalmazza a magatartásmódok megszilárdításában. Bizony kicsit furcsának, kicsit valóban nem e világra valónak kell lennie annak, aki, miután meglátja, hogy magatartásával minden társadalmilag elfogadott ellen "úszik", fenn meri tartani elvi alapokon a saját életét.
Egyáltalán nagyon kérdéses az, hogy vannak-e elvei az új kultúrának?
Nagyon úgy tűnik, hogy komoly negatív erkölcsi súllyal bíró magatartásokat ezen "új kultúra" keretében semmissé lehet tenni egy olyan rendszerben, mely csak azt hangsúlyozza, hogy mindenki javát akarja akkor is, ha az előjelet "csupán" a mínusz eggyel szorozza meg. Tudatosan akarja megsemmisíteni az emberi lét egy másik dimenzióját, mely felelősséggel tartozik a másiknak és egy "harmadiknak". Azt mondja ugyanis, hogy a túlnyomó többséggel együtt élni ugyanúgy felment minden következmény alól, mintha semmi sem történt volna. S ebben mindkét huszadik századi diktatórikus pszeudokultúra tökéletesen megegyezik.
Az európaiságot talán éppen ezért nem merték még megfogalmazni politikailag - néhány statisztikai adat, néhány extrém ökológiai "védőérték" kivételével -, mert a többség kényszerű fenntartása mindig a "nyitottabb", a rossz ténye iránt is toleránsabb magatartást követeli, igazi politikusi kettősséget, egy kaméleon tulajdonságát feltételezve.
S hogy ezt más, egy külső ember látja meg? Nyilván könnyebb kívülről, de nyilván van valami, ami még vonzóvá teheti a europaer-séget máshonnan nézve a dolgokat. Bizonyítja azt, hogy lehet másképpen látni, hogy el lehet dobni ezt a ránk kényszerített szelektív látásra bíró, mono-kommunikatív szemüveget.
Írom mindezt pedig július 11-én; Szent Benedek, Európa védőszentjének ünnepén.
- DI -