Mt 10.37-42 Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám, aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi vállára a keresztjét, s nem követ, nem méltó hozzám. Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja. Aki titeket befogad, engem fogad be, aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki prófétát fogad be azért, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki igaz embert fogad be azért, mert igaz, az igaz ember jutalmában részesül. S ha csak egy pohár friss vizet ad is valaki egynek, akár a legkisebbnek is azért, mert az én tanítványom, bizony mondom nektek, nem marad el jutalma.”

A "féltékeny Isten", Isten féltékenysége, ahogyan az ószövetségben megfogalmazták, érdekes problémát vet fel, látszólag megoldhatatlan paradoxonként, miként paradoxon az evanmgéliumi rész minden egyes mondata. Egyrészről senkit nem szabad Isten elé helyezni, követni kell a keresztviselésben (valóban igazak Szent Pál szavai, hogy szenvedésében kiegészíti Krisztusét!), ugyanakkor szétválasztandók a lét szintjei, melyek közül egyeseket nem lehet görcsösen markolni, mert a valódi élet csúszik ki ezen az áron a kezünk közül.
Csupa nyersen, egyértelműen, kontradikciót, ellentmondást nem tűrően megfogalmazott állítás.
Ezek után jön a meglepetés. Mi a válasz a kérdésre: hogyan szerethetjük Istent? Jézus azt mondja, hogy mindenkin keresztül, akit befogadunk, őt fogadjuk be. Emberi szavakban egyenes "árlistát" is közöl, melyen minden tétel szerepel.Ezek azok a jutalmak, amelyet annak idején pl. a minisztránspontok jelentettek, ahol egy elismerő pillantás kísérte minden tettünket, amit a legkisebbektől a legnagyobbakig, az elfordultaktól az elkötelezettekig véghezvittünk.
Nagyot csalódna ezzel együtt az, aki valamilyen hoci-nesze alapokon képzelné el az üdvösség elnyerését. Nem lehet pontokba szedve, a szeretetet "kidekázva" Isten elé járulni, mint a bokszoló, aki utolsó erejéből fogyasztani kezd, hogy éppen "hozza a súlyát". Ha nem sikerül, legfeljebb nincs mérkőzés. Ha viszont Krisztus ígéreteiben "dekázzuk el magunkat", akkor valamit nagyon, mondhatni teljesen eltoltunk. Ha nem a szív bőségéből szól a száj és nem abból teszi mindazt, amire alkalom nyílik, ha gyenge sorozatokat próbál meg izzadtságszagúan "bevinni", akkor nem biztos, hogy bejön a "kalkuláció".
Lehet-e Istennel "szemben" szeretni? Elméletileg aligha, a valóságban viszont bőven elképzelhető egy olyan szituáció, hogy a szeretet igenis "hozzáköt" a világhoz, a világi ragaszkodást erősíti, nem helyezi bele az életet egészként abba a vágyott isteni erőtérbe, Isten mindent megoldó szeretetébe. Ha a másikhoz való érzelmi kötődést, mint Isten ajándékát fogjuk fel, akkor két dolgot nyerünk egyszerre: Isten hűségében megkapjuk a szeretet folytonosságát világi módon is megtapasztalhatóan, és szeretetünkre a választ is a másik fél részéről. Dupla nyereség!
- DI -