Születésnapi beszélgetés Sütő András íróval

A 75 éves Sütő Andrásnak elsőként az ars poetica-ra vonatkozó örök kérdést tettem fel.

- Az ars poeticam, attól kezdve, hogy az erdélyi társadalomban és az erdélyi magyarság életében megtaláltam a saját hangomat és a saját utamat, több is volt, de közöttük egy – mint minden ars poetica, amely vissza is hat az emberre, és meghatározza az életét – állandó maradt. Erdélyben, ahol mindenből kiforgattak minket – majdnem a nyelvünkből is – úgy fogalmaztam meg az ars poetica-t magamnak, hogy mégiscsak ott kezdődik az ember, – és kivált, ha magyar Erdélyben – ahol összetéveszti magát mindazzal, amitől megfosztották. Sorolhatnám, hogy mitől fosztották meg az erdélyi magyarságot a nyolcvan esztendő alatt. Mindaz, amitől megfosztottak írói mondandóként zúdult rám és követelt szót, írást, vélekedést, drámát, prózát, híradást, krónikát, véleményt, tiltakozást, és reményt. Ennyi történt. Az, hogy ezalatt közben elmúlt fél évszázad, az idő kegyetlensége.

- Hogyan viszonyul a romániai magyar irodalom az egyetemes magyar irodalomhoz?
- Mára már rengeteg elvágott szálat összekapcsoltak; összmagyar irodalomban gondolkodik irodalomkritika, színházi élet és a szerzők javarésze, azok, akik a maguk igényeit és eredményeit nem csupán a helyi erdélyi terméshez, hanem az összmagyarhoz is mérik. Egyébként, az erdélyi, a szórványmagyarság problémája változatlanul olyan marad, annak marad, amilyen/ami volt, és változatlanul kiegészíti az összmagyar irodalom színvilágát.

- Van-e utánpótlása az erdélyi irodalomnak?
- Van. Fiatalok egész seregével találkozni minden régióban: Székelyföldön, Kelet-Erdélyben, Erdély déli vidékein, Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában. Ők, megítélésem szerint most még önmagukat keresik, még akkor is, ha közülük sokan azt állítják, hogy pontosan tudják magukról, hogy kicsodák. Én a saját tapasztalatomból tudom, hogy az élettapasztalatuk gazdagodásával módosulni fog az irodalomról alkotott felfogásuk, nevezetesen az a negatívum, ami most jelentkezik, amely szerint: író és népi sorsproblematika, író és nemzeti probléma összegyezhetetlen fogalmak.

- Hogyan látja Ön az erdélyi magyarság sorsát?
- Ez részint, a mai Kis-Magyarország társadalmi-politikai változásainak is függvénye, másrészt pedig a világpolitika függvénye. Mi még nem láthatjuk világosan, hogy Magyarország európai uniós tagsága után a schengeni határok mit fognak jelenteni számunkra. Azt azonban bizonyosan tudjuk és reméljük, hogy a tíz esztendeje elindult folyamat nem állítható meg. Az a tendencia, hogy nyelvében, kultúrájában lefaragtassék a határon túli magyarság és odakapcsolódjék az utódállamok nemzeti hagyományaihoz: lehetetlenség. Ez az asszimilációs törekvés Európának ebben a régiójában megbukott.

- Ön, aki az Erdélyben való maradás híve, hogyan vélekedik azokról, akik eljöttek Erdélyből?
- Nagyon nehéz a más sorsát megítélni, tudniillik, ki-ki a maga keresztjét hordja. Mindenkit a maga sorsa mozdított el ide, vagy oda. Nem gyáva az, aki elmegy és nem vakmerő az, aki marad, mert az egyszemélyes életét, mindenki maga ismeri és tudja. Senkire sem lehet egy kollektív törvényt ráparancsolni. Bár én mindig "kollektív-párti" voltam: az egyszemélyes individuumot nem tekintettem olyannak, aki önmaga által, és főleg nem önmagáért létezik, miként az Isten. Mindezek ellenére én erről nem vélekedem, és erkölcsi jogom sincs arra, hogy erről vélekedjem, mert a Securitate karmaiból kimentett fiam 1986-ban orvosként kénytelen volt ide menekülni. Aki ide jött, annak oka volt arra, aki ott maradt, annak pedig akarata a maradásra.

- Elégedett azzal, amit az erdélyi magyarságért Önnek személy szerint sikerült tennie?
- Nem vagyok elégedett az eredménnyel, de elégedett vagyok a saját meg-megújuló törekvéseimmel, mert egész életem ahhoz a közösségi törekvéshez kapcsolódott, hogy az irodalomnak, a művészetnek olyan közönsége legyen, amely nem nyomorog, amelyet nem nyomorgatnak, amely egy szabad nép, egy szabad közösség szabadságával és önként lelki gyönyörűségért fordul a művészethez, és nem azért, hogy magyarság-tudatában őt az az irodalom megerősítse. Mert nem a magyar irodalomnak kellene az erdélyi közösséget magyarság-tudatában megerősítenie, hanem saját, szabad önrendelkező állapota. Ehhez, azonban soha nem jutottunk el, tehát az irodalomnak, mint az élet szolgáló lányának, még mindig olyan feladatai vannak, amelyek nyugaton az író ember számára ismeretlenek.

- Eljut-e az író gondolata a szó mágikus ereje által az olvasóhoz?
- Régebb, a fordulat előtti évtizedekben inkább eljutott, mint manapság, amikor a könyvkiadás gyakorlatilag összeomlott. Az erdélyi magyarság anyagi állapota olyan, hogy egy könyv megvásárlását, egy színházi előadás megnézését nehezen engedheti meg magának. A harmincas évek nyomoránál tartunk. Nincs az az eleven szellemi kapcsolat irodalom és élet között, ami megvolt a diktatúra idejében, amikor már csak a politikai alávetettség miatt is, az irodalom valami vigaszt jelentett számukra.

- A határokat megszüntető uniós csatlakozás, a globalizáció küszöbén a magyarság megőrzésének kérdése miért még mindig a visszatérő problémák egyike?
- Magyarország tragikus sorsa mindvégig, de különösen Trianon óta, olyan drámai helyzetbe sodorta a magyarságot, hogy az igazságtalan történelmi ítélkezés miatt, senki sem elégedett azzal, amit kapott, hanem megpróbálta és megpróbálja a határon túli magyarságot etnikai mivoltában teljes egészében megszüntetni, hogy örökre visszahozhatatlan legyen az az ország, amelyről még mindig, nyolcvan esztendő után is tizenötmillió magyar álmodik.
    Véleményem, hogy az európai integráció előtt magyarságnak meg kell szereznie minden olyan jogot, amely biztosítja a nyelvi, kulturális fennmaradását. Ilyen jogok nélkül az Európai Unión belül nehéz lesz bármit is visszaszereznie, mert az európai államok, amelyek a maguk ügyeit megoldották, a más konfliktusait már csak megvetéssel kezelik.

- Több, a 75. születésnapra megjelent mű is az Ön munkásságával foglalkozik: Ablonczy László Nehéz álom című kötete, Görömbei András Tanulmányok Sütő Andrásról című gyűjteménye, Bertha Zoltán szerkesztésében Sütő András Breviárium. Mire lelt Ön ezekben a művekben?
- Ablonczy László Nehéz álmok című könyvét, amely öt évvel ezelőtt, 70. születésnapomra jelent meg, rendkívül fontosnak tartom a magam számára. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy a rólam szóló monográfiát más figyelmébe ajánljam, de a magam számára fontos. Az én kritikus barátaim, Ablonczy László, Görömbei András, Bertha Zoltán, könyveikben megleptek olyan fejtegetéssel, fölismerésekkel, amelyekre szerzőként nem gondoltam. A szerző ösztönösen írja mondandóját, amely a kritikust többértelműségében foglalkoztatja. Ez a többértelműség az, amelyet egy remek esszéírótól kaphatok. És ez rendkívül tanulságos.

- Könnyűek-e ma Sütő András álmai?
- Ha úgy vélem, hogy az álom és a lelkiismeret rokon-fogalmak, – mert a nyugodt álom-nyugodt lelkiismeret – akkor nyugodt vagyok. A legfőbb Bírám előtt nyugodtan állok, de nyugtalanul az előttem álló feladatok miatt.

- Mi lenne az a születésnapi kívánsága, amely, ha feltétel nélkül és azonnal teljesülhetne a 75. születésnapján, a legfontosabb lenne?
- Az, hogy az összmagyar irodalomban a maga megérdemelt helyére jusson az a nemzeti gond és annak irodalmi tükröződése, amelyet manapság anacionális körök irodalmon kívüli problémának tekintenek.

- Köszönöm a beszélgetést.

Tóth Éva