A magyar kultúra egységes
Soproni beszélgetés Rockenbauer Zoltánnal, a nemzeti kulturális örökség miniszterével

    A közelmúltban Sopron vendége volt Rockenbauer Zoltán miniszter. A Soproni Tavaszi Napok rangos rendezvényeként Szervátiusz Jenő emlékkiállítását nyitotta meg a Festőteremben. A Nemzeti és Kulturális Örökség Minisztériumának első emberével a ránk bízott örökségről, kultúráról beszélgettem. Elsőként magáról, az általa vezetett minisztériumról, a kulturális örökségünkkel való sáfárkodásának a feladatáról kérdeztem.

- A minisztériumnak –amely a kulturális örökségünket hordozza nevében, tehát mindazt ami ezer esztendeje és azt megelőzően is kultúránkhoz tartozott és tartozik a jelenben – feladata annak gyűjtése ápolása, megőrzése, jó gazdaként való gyarapítása és az utódok számára történő átörökítése.
    Fontosnak tartom, hangsúlyozni, hogy a magyar kultúra az egész nemzet kultúráját jelenti. Tehát nem különböztethetünk meg határon túli, meg anyaországi, vagy emigráns magyar kultúrát, hiszen ennek nincs értelme. A magyar kultúra egységes. Mindaz, ami a magyar kultúra értékeként bárhol megszületett: a magyar kultúra része. Ennek az elvnek megfelelően tevékenykedik a minisztérium; ugyanúgy ad támogatásokat a határon túlra is, a művészeti díjakat ugyanúgy elnyerhetik a nem Magyarországon élő, és az egyetemes magyar kultúra területén és érdekében alkotók is.

- Nem érezhetik esetleg úgy az anyaországi alkotók, hogy ezzel – az egyébként nemes gesztussal – megrövidíti őket  az anyaország?
- A magyar kultúra érték, bárhol is keletkezzen, mindenki gazdagodik, gyarapodik általa. Valóban,  éppen azért, hogy ne történjen igazságtalanság, megemeltük a az anyaország által adott kulturális támogatások, díjak számát, oly módon, hogy figyelembe vettük arányaiban azt, hogy azokra nem a tíz-, hanem a 15 milliós magyarság alkotói pályázhatnak. Így amikor egy határon túli alkotó díjat, elismerést kap, akkor semmiképp sem kell a magyarországi művésznek azt éreznie, hogy őt "rövidíti" ezzel meg.

- Milyen Önnek a Művészethez való személyes viszonya ?
- Miniszterként természetesen mindenképpen a kultúra egészét kell kezelnem, de magánemberként a zene és a képzőművészet áll hozzám a legközelebb. Nagyon szeretem a klasszikus zenét, nagy lemezgyűjtő vagyok és nagyon sokat járok koncertre, operába. Ha meg kellene neveznem egy olyan művet, amely különleges hatással volt rám, akkor  Wagner Trisztán és Izoldája az. Szeretem a képzőművészetet, sokat járok múzeumokba, képtárakba, és ha onnan kell említenem példát, olyant ami katarktikus élményt adott, akkor Hubert és Jan Van Eyck Genti oltárképét említeném. Magyar vonatkozásban a zenében leginkább Bartókot szeretem, a festészetben Márffyt.

- Ön Sopronban már nyitott meg kiállítást. Akkor is és most is érezhető volt a megnyitó beszédben, hogy az igen közeli és személyes élményekre épült. A kiállítás-megnyitó műfaja, megkívánja a "személyes jelenlétet". Ön hogyan készül a megnyitókra?
- Egyrészt vannak a magammal hozott ismereteim, másrészt igyekszem minden kiállítás megnyitására alaposan felkészülni, ami azt jelenti, hogy elolvasom a művészre vonatkozó szakirodalmat, megnyitó előtt alaposan végignézem a tárlatot, elkérem a tárgylistát, utánanézek, annak, hogy milyen képek, szobrok, alkotások lelhetők fel a kiállításon. Gyakran előfordul, hogy a kiállítási katalógusnak is én írom az előszavát. Valóban, a kiállítások megnyitására készülve személyesen is átélem és értelmezem azt, amit a művek közvetítenek. Számomra azért is különösen fontos ez, mert a kiállításokra való fölkészülésekből rengeteget tanulok én magam is.

- Milyennek látja ön Sopront?
- Sopronról szólva, azt hiszem, nem vagyok egyedül, amikor azt mondom, hogy egyike a legszebb magyar városoknak. Csodálatos belvárosával, barokk templomaival Sopron egyéniség a magyar kultúrában. És egyéniség a magyar történelemben: a Hűség Városává vált azzal, hogy Magyarország mellett szavazott. Azt gondolom, hogy a trianoni tragédia után az egyetlen dolog, aminek örülhetünk az, hogy Sopront nem veszítettük el. Rettenetesen szegények lennénk Sopron nélkül. Minden külföldi vendégemnek, aki Magyarországra jön, amennyiben Budapesten kívül is országjárásra indul, két várost mindenképpen szoktam ajánlani: Szentendrét és Sopront.

-  Egy miniszterrel készített interjúban nem lehet elvonatkoztatni a politikától, még akkor sem, ha kultúráról van szó. Van-e, lehet-e egyáltalán hatása a politikának a kultúrára, vagy a kultúra politika feletti kategória? Ön hogyan gondolja, a jelenleginél mennyire lesz más a magyar kultúra helyzete az Európai Unióhoz való csatlakozásunk után?
- A kultúra a művészet oldaláról nézve politika-feletti, de a politikának kötelessége foglalkozni a kultúrával. Ezért létezik az ezzel foglalatoskodó minisztérium. Kötelességünk a kultúrát ápolni, segíteni, központi forrásokat biztosítani számára. Mindez a polgári kormány legfőbb célja és feladata, akárcsak a nemzeti kulturális intézményeinket fenntartása és azoknak olyan bástyaként való megerősítése, amelyek őrzik a magyar kultúrát és megteremtik a továbbörökítés lehetőségét és feltételeit, hogy a kultúra, az igazi érték ne legyen kiszolgáltatva a politikai vagy gazdasági változásoknak. Ez az uniós csatlakozás kapcsán is nagyon fontos, mert egyáltalán nem mindegy az, hogy egy öntudatában megerősödött, kultúrájában hívő, és virágzó kultúrával rendelkező ország lép be az Európai Unióba, vagy csak egy hasonulni akaró és az unióban igazán csak föloldódni képes állam. Magyarországnak a legnagyobb előnye abban van, és egyúttal esélye is arra van, hogy kultúrájával gazdagítsa az Európai Uniót. Az Európai Uniónak a gazdaság tekintetében mindent átfogó közös szabályozása van, de a kultúra kérdéskörének kezelését – nagyon helyesen – a tagországok jogaként meghagyja, mert hiszen az európai kultúra attól európai, hogy sokszínű és sokféle és hogy minden kultúrának megvan a maga jellegzetessége.
Nekünk pedig az a feladatunk, hogy megőrizzük ezt a magyar karaktert az európai kultúrában.

Tóth Éva