| Rejtett utak - Szabó Ábel fény-karcai
az Erdélyi Házban
Szabó Ábel Erdélyi
Házban kiállított műveinek főszereplője a fény. Munkái egyfajta fény-kvarcnak,
fény-hidegtűnek is tekinthetők; a barázdákat maga a fény teszi láthatóvá
- hangzott el Kovács-Gombos Gábor soproni festőművész kiállításnyitó
beszédében.
Szabó Ábel és Kovács-Gombos
Gábor a megnyitón
Szabó Ábel munkáinak
éltetője a fény - melyik művészeti alkotásnak nem az, kérdezhetnénk - de
ez esetben a Rejtett utak a fény-karcok vonalai elsődleges fényforrásai
közvetlen környezetüknek. Az Erdélyi Ház mindkét termének csupán a négy
sarkában elhelyezett - nem a műre irányítottan - gyenge, szórt fényű izzó
mellett a tulajdonképpeni megvilágítást a művek maguk adják, ami által
az egyik helyiséget zöld- a másikat kék fény árasztja el. A hangulat sajátságos
és hatásos, de nem öncélú technikai játékról van szó. Kérdések, lehetséges
válaszok a fénnyel írottan természetről – emberekről, állatokról – az érintetlenről
és az ember által átalakítottról, és az ember és természet viszonyáról.
Kovács-Gombos
Gábor megnyitó beszédében három csoportba sorolta a képeket:
"Természeti táj feketében (szitanyomat)
a mű aljára helyezetten találkozik a város perspektivikusan elforgatott
lebegő térképvázlatával. Az utak, a háztömbök geometrikus rendje
fénylő, a természeti kép alul sötét tömegként jelenik meg. Minden konkrét:
a város: Budapest, a térkép korrekt átirat, a tájkép valóságos fénykép
raszteres nyomata a Fertő vidékéről. Melyiket válasszuk? Kell-e választanunk
egyáltalán? Melyik az álom és melyik a valóság? A térkép absztakció ( a
valóságról szerzett ismeretek vizuális sűrítménye), a tájfénykép a látott
valóság szelekciómentes optikai rögzítése. Íme a valóság megismerésének
két lehtséges útja: a látott és a tudott egy művön való (nem mindig
problémanemtes) megjelenítése.
Természeti táj alul, labirintus
(perspektivikusan elforgatva) felül.
A körkörös labirintusok konkrét labirintusok leképezései: Ravenna-San Vitale.
A labirintus talán mint az ideális városmodell – az előző még konkrét növekvő,
várostérképpel összevetve – egy ideális emberi lakóhelynek – a lélek lakóhelyének
is – szimbóluma lehet.
És a legutóbbi munkák:
madarak szitázva, Fertő felett repülő sirályok, karcolt, perspektivikusan
rövidülő fényfoltok sora mellett. A dolgok egyszerűsödni látszanak.
Ez a világ a természet harmoniájáról beszél; alúl víz hullámzik, a fertő
fénylik. Az emberi világot csak a geometrikus (körre és négyzetre egyszerűsített)
fénysorok jelzik. Itt bizonyos monotónia felismerhető, míg a víz és a madarak
változatossága a természet szabadabb világát idézi.
Idill?
Vagy mégsem
az? Hiszen a valóságban a sirály az égen fehérlő folt, itt sötét tömeg.Megfordult
a természet is, vagy a mi világgal való viszonyunk változott meg?
A fiatal grafikus izgalmas kísérletének
vagyunk a tanúi: kísérletnek, ami megpróbálja az embert a teremtett világgal
kibékíteni."
Szabó Ábel többízben
is bemutatkozott már Sopronban. Két évvel ezelőtti plexi, szita és fénygrafika
egy műven belüli házasítására tett, sikeres próbákozásait az Erdélyi Ház
közönsége már láthatta. Az átlátszó üvegfelületre alkalmazott szita és
a fény-karc ötvözéséből született Rejtett utak című munkái közül kettőt
a legutóbbi, XVI. Soproni Őszi Tárlaton is láthattunk; a Festőteremben a
bejárattól jobbra, a sarokban, olajmunkák, érmék, szobrok társaságában
"érdekesnek és különlegesnek" titulálta az értők többsége a Fertő felett
repülő sirályokat ábrázoló, fényforrásként "működő" képeket. Most, így
az Erdélyi házbeli látványt - megfelelő fényviszonyok között a teljes
sorozat - követően a művek által elért hatás említésre és figyelemre
méltó, két fontos tanulsággal szolgál.
Egyrészt azzal,
hogy a gyűjteményes tárlat azon erénye mellett, hogy átfogó képet, keresztmetszetet
ad az éppen aktuális szempont szerint meghirdetett témában, technikában
alkotókról, éppen a - sok-szereplős mivolta, a válogatás kényszere és korlátozott
kiállítási felülete közötti összefüggés, a különböző habitusú alkotók révén
- még a legnagyobb és leghozzáértőbb odafigyeléssel végzett rendezés mellett
is – rendelhet egymás mellé olyan műveket, amelyek egymást egyszerűen
semlegesítik, jobb esetben – a fenti példánál maradva – az "érdekes és
különleges" kategórába degradálják. (Nem is szólva arról, az esetről, amikor
maguk a rendezők sem tudnak, mit kezdeni a művek egyikével-másikával).
Másik tanulsága Szabó Ábel Erdélyi Házban látott tárlatának, (szintén az
őszi tárlatra vonazkoztatva), hogy amennyiben a mű egyértelműen szerves
része egy megbonthatatlan sorozatnak - márpedig Szabó Ábel képei esetében
ez így van - akkor az alkotónak szintén tudnia kellett volna, hogy – irodalmi
példával szólva – a novellának egy kiragadott mondata, mégha annyira jellegzetes
is, nem adja vissza a teljes novella hangulatát. De mindez már a múlt, és annak örülhetünk, hogy ezúttal az Erdélyi Házban a Rejtett utak teljes sorozata helyet kapott.
Kétségtelen,
hogy a soproni közönség számára inkább szokatlanabb technikájú, mint ábrázolásmódú
a jelenlegi tárlattal, a még igen fiatal és tehetséges Szabó Ábel megint
bizonyságát adta annak, hogy az olcsó, öncélú hatásvadászat, a divatos
blöff helyett marad a gondolatok, a szellemi kalandok világában.
A tárlat február 8-ig, naponta
10-15 óra között tekinhető meg a Fövényverem u. 15. szám alatti Erdélyi
Házban.
té
|
