CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

KultúrVáros  

Egy autista csoportban

    Furcsák, szeretetre méltók, szépek, rendkívüliek. Ezek a jelzők jutottak eszembe először mikor huzamosabb időt töltöttem autista gyerekek között. Ők mások, mint mi. Ha az ember nem szólítja őket, órákig képesek a távolba révedve ülni. Olyankor valahol egészen messze járnak gondolataik és szinte megfejthetetlen, miről álmodoznak. Nem tudják szavakba önteni érzéseiket, arcukon nem látunk őszinte érzelmeket.
    A terapeuta elsődleges feladata, hogy az autistát a hétköznapi életre, túlélésre tanítsa. Egy ilyen, agyi rendellenességgel élő kisgyereknek meg kell tanulnia kommunikálni környezetével, hogy alapvető szükségleteit közölni tudja, egyébként, ha nem figyelnek rá egész nap képes táplálék nélkül maradni, mert nem érti, akkor kap enni, ha kér.
    Gyakorolnia kell, hogy ha jó a kedve, mosolyogjon, ha fáj valamije arckifejezéssel is jelezze. Nagy élmény volt számomra, betekinteni ezeknek a gyerekek a hétköznapjaiba, megfigyelni őket, segíteni rajtuk. Rendkívüli, ahogy a pihenés ideje alatt a játékokat használták, mert ez játszásnak nem volt mondható. Az ötfős csoportból mindenkinek megvolt a maga eszköze (egy vonatmodell kifuserált váza, egy kerekes műanyag ló, egy megszaggatott leporelló) amit tologatva, pörgetve, nézegetve teljesen kikapcsolt és végül csak nehezen lehetett visszazökkenteni a valóságba.
    Sokan esnek abba a hibába, hogy matematikára, történelemre próbálják oktatni őket és érthető az is, hogy a szülők szeretnék, ha az ő gyerekük is olyan lenne, mint a többiek, de előbb-utóbb rájönnek, számukra az elvont dolgok (mint az idő múlása, vagy a pénz fogalma) felfoghatatlanok.
    Csak ismerős, megszokott környezetben érzik jól magukat és ott is elkülönített tereken (játéktér, pihenő tér, étkező tér) igazodnak el. A mindennapjaikat még inkább megkönnyíti a napirendi kártyák használata, amely segítségével az idő múlását és az egymást kővető tevékenységek sorrendjét is könnyebben megértik.
    Ezeken a kártyákon az egyes napi elfoglaltságok, evés, játék, pihenés, torna, tanulás, rajzos, vagy írott formában látható. A nap kezdetekor ezeket egy táblára felragasztják egymás alá és amit végrehajtottak, egy dobozba kerül. Ha a kártyák elfogynak a tábláról, akkor vége a napnak, mehetnek haza. Egyre több olyan közösség alakul, amely együtt foglalkozik fogyatékos, valamilyen rendellenességgel született és teljesen egészséges gyerekekkel. Sok autista ezt jól is fogadja, könnyedén beilleszkedik, mégis legtöbbjük csak speciális környezetben érzi jól magát.

Ahogy nézem őket és játszás közben teljes átszellemülést látok a tekintetükben, átfut az agyamon, vajon melyikünk boldogabb?

S. J.



2001. november 21., szerda 14:15


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület