|
Almásy Aladár a Körmendi Galériában
Október 27-én (sajnos munkanapon) délelőtt nyílt meg a Körmendi-Csák Galéria újabb négy időszakos kiállítása. A névsorból, a megszokott "felállásból" hiányzik nominálisan a textiművészet képviselője, de ez sem szó szerint értendő.
Elsőként ismerkedjünk meg Almásy Aladár festő és grafikus tárlatával, akinek műveit a kapualj jobb oldalából nyíló termekben helyezték el.
Csak azért, hogy az immár másodszorra is emlegetett nominalizmus útvesztőit elkerüljük, fogalmazzuk meg, mit is olvashatunk és mit láthatunk a teremben a 46-os születésű mester képein illetve azok mellett!
Olvashatunk ún.látomásos, félabsztrakt látásmódról, felfokozott pszichológiai-emocionális érzékenységről, misztikus, spirituális élmények iránti affinitásról egyfajta szuverén "lélektani szimbolizmus" kialakításáról, mely mindinkább romantikus-expresszív elemekkel és irodalmi-történelmi allúziókkal (célozgatás, példálódzás, utalás, ha valaki nem tudná) telítődött, grafikus munkákról, melyeket a rézkarc mellett aquatinta, mezzotinta technika egészít ki és vált fel.
Nagyon lényegesnek, meghatározónak gondolom azt, hogy égő színek, a historizmus és a neobarokk által is érintett munkák jellemzik ma inkább a mester műveit, melyeket a litográfia lavírozó technikája egészít ki.
Zarathustra- és Milton Elveszett Paradicsomának inspirációjára készült 30 lapos sorozatát említi a "nacionálé", s hogy mindezt betetőzze, szimultaneizmusról, a tér- és idősíkok egymásra kasírozásáról, időtlenségről és az örökkévalóság sugallatáról téve igéretet rak pontot a kellőképpen tág ismertető, hogy végetérjen, s hogy a látogató már ettől is megszédüljön.
Most nézzük az alkotó arcképét, ahol egy magyaros bajszú, karakán ember tekint a látogatóra, s ezután végezzünk egy leltárt a kiállított művek szombolikájának megfogható elemeiről, tartalmáról!
Dagályos és bonyolult címek hívogatják a tekintetet a képek mellett, melyek már kellőképpen alacsonyabbrendűséget sugallnak a látogatónak, aki ezután vezérmotívumként a kiterített arcot-maszkot láthatja sorban a képeken a közepén félreérthető lyukkal, mely nyilván a belsőbe enged betekintést vagy az ürességet szimbolizálja (ezt a szájbarágós hasonlatot ma nagyon sokan alkalmazzák). Csontokat, növényi- és madárelemeket, a romlás virágait és vallási motívumokat, húsevőnek imponáló növényi mintákat, ugyanakkor fejek és rajzos elemek szinte követhetetlen sorát kínálva vonzza a tekintetet a drapériák, korinthoszi oszlopfők társaságában a képi tér. Talán mondanom sem kell, hogy a megkésettség és a századeleji lélekbúvárság metamorfózisa, a szürreálissá degradált elemek valóságfedő jelenléte érződik ki az egyébként színhatásában, eszközhasználatában valamiképpen kétségtelenül folytonos érést mutató lapokból, a magyarázat nélkül oly könnyen felfogható táblaképekből.
Félretéve az Arany-i mondás olcsó sikert kínáló citálását, melyet a magyarázatokhoz voltunk kénytelenek fűzni, félő, hogy a historizmus építészeti-festészeti gyakorlata kevéssé sikeresen újítható fel, noha a befogadó és elemző szemlélés - ha nem is újat, de újrafogalmazott elemeket tekinthet ezután a látogatás után a magáénak, akár allúzióként, akár illúzióként Almásy Aladárnak ezen a mindenképpen megkapó kamarakiállításán.
- DI -
2001. oktĂłber 27., szombat 19:38
|
