A százhalombattai Takács Galéria képei az Erdélyi Házban

" Hegyek, fák, füvek, ágak, haragzöld azúr menny, szívem rokonai, titeket hívtalak-hívlak-idézlek vidítni, segíteni…"
(Szilágyi Domokos)

    A soproni Erdélyi Házban Horváth László művészeti író válogatta és nyitotta meg a százhalombattai Takács Galéria erdélyi képzőművészek alkotásait bemutató Szülőföldem című kiállítását.
    Természetes, hogy az Erdélyi Ház nem túl nagy kiállítási felületéhez összeválogatott, mintegy 32 alkotás az erdélyi kortárs képzőművészet egy kisebb keresztmetszetét adhatja, ezért, amint azt Horváth László elmondta, mindenképpen megpróbálta úgy összeválogatni a gyűjteményt, hogy abban jelen legyenek azok a fontos művészek és iskolák, amelyek a század elejétől kezdődően a mai napig meghatározták és meghatározzák Erdély művészetét.
    Így, a húszas évektől kezdődően egy nagyon szép keresztmetszetét találja a látogató az erdélyi képzőművészetnek, amelyben egyértelműen felfedezhetők azokra a korábbi tradíciókra való utalások, amelyek nem csak az erdélyi, de az egyetemes magyar képzőművészetre is jelentősen hatottak.

Páll Lajos

    A válogatás többnyire a marosvásárhelyi vonulathoz kötődik, úgy, hogy utalásképpen egy-két közvetlenül Nagybányához kötődő munka is fellehető a tárlaton.
    A kiállítási anyag igyekszik megmutatni azt a folyamatot, amely Marosvásárhelyen a Gulyás Károly vezette iskolával indul el és amely a 70-80-as években tetőzik az akkori fiatal, nagyon tehetséges művészek MaMü (Marosvásárhelyi Műhely) csoportjának munkásságával; ez időben azokra az évekre helyezhető, amelyek a legkevésbé sem kedveztek, sem a magyarságnak, sem a magyar művészeti életnek Erdélyben.

Az igen részletes történelmi és művészettörténeti visszatekintés során Horváth László az erdélyi művészetet a századeleig visszamenőleg helyezte történelmi keretbe, ahhoz, hogy a kiállított képek helyesen, és a maguk jelentőségében értelmezhetőek és érthetőek legyenek. Erdély mindig is a különlegesnek volt a szülőhazája, de számos erdélyi gyökerekkel rendelkező művész életútja példa arra, hogy mindig találunk olyan személyiségeket az erdélyi képzőművészetben, akik a magyar kultúra szempontjából is kimagasló értéket teremtettek.

Petrás Mária

    Közismert a nagybányai iskola jelentősége, amely az európai tradíciók összegzéseképpen és mégis sajátos magyar ízzel hat a magyar képzőművészetre. Nagybánya kapu két értelemben is. Egyrészt kapu földrajzilag, amely összeköti Erdélyt Magyarországgal és a nyugattal, másrészt meg egy olyan időkapu, amelyen keresztül egészen a 19. század elejéig visszautazhatunk.
    Nagybánya a jelenlegi tárlaton is megjelenik témaként (Shakirov Sebestyén, Véső Ágoston), és azokban a festészeti tradíciókban egyaránt, amelyek az erdélyi, nyugati és európai festészetben összetéveszthetetlenül sajátos, semmivel nem hasonlítható módon mind a mai napig megtalálhatók.
    A tárlaton szereplő művészek nagy része, szinte mind megfordult Nagybányán, de Nagybánya hatása - közvetve - érződik és hat minden olyan csoportban és iskolában, amelyek a század elején erdélyszerte, szinte minden nagyobb városban, megjelentek. Mesterek és iskolák, akár mind hétvégi iskolák működnek, akár annál jelentősebbek, mind komoly képzést adtak (Kolozsvár, Nagyvárad). Ugyanakkor Marosvásárhely az a nagyon fontos pont az erdélyi magyar képzőművészetben, ahol nagyon korán 1902-ben alakul - a Székely Bertalan növendék - Gulyás Károly vezette iskola, amely hosszú generációkon keresztül alakítja és neveli a tehetséges fiatalokat. Gulyás Károly annak a festőnek példaszerű alakja, aki meghatározó művészetpedagógiai munkássága és kulturális tevékenysége során ugyan nem hozott létre jelentős életművet, viszont művészgenerációk hosszú sorát nevelte. A ő tanítványai közül való Bordi András, a marosvásárhelyi művészeti iskola későbbi vezetője, amely iskola a mai napig meghatározó szerepet játszik az erdélyi művészek nevelésében.

Barabás István

    A hatvanas évek elején az erdélyi művészeti életben jelentkező - a művészek szabadabb mozgását is jelentő - erjedés a hetvenes évek elején már lezárul.
Kettős elzártságuk ellenére (földrajzi és nemzetiségi) a MaMü művészei megpróbálnak lépést tartani a nyugat-európai művészettel. A több évtizedes távlatból ma már biztosan megállapítható, hogy ezeknek a művészeknek nagy része- akik közül ma már csak néhányan élnek Erdélyben - európai szintű művészetet hoztak létre, amellyel a mai napig eredményeket indukáló - folyamatot indítottak be az erdélyi képzőművészeti életben.

Incze János Dés

    - Provinciális művészet-e az erdélyi? - tette fel az örök kérdést a megnyitót tartó művészeti író, amelyre ő maga a választ is megadta:
    - Az erdélyi művészet e kettős - a földrajzi helyzetből és a politikai rendszerből adódó - elzártsága nem eredményezett vidékies művészetet. Én nem hiszem, hogy kizárólag az avantgard művészet, az, ami meghatározó és mérvadó, amelynek bizonyos értelemben már minden lehetősége és útja lezárult. Azt hiszem, hogy ideje visszatérni azokhoz a tradíciókhoz, amelyeket Nagybánya képvisel. Másrészt meg úgy gondolom, fejtette ki Horváth László, hogy az erdélyi alkotók egy olyan lelkiséget képviselnek, amely a tájélmény különlegességéhez kötődik. Az erdélyi képzőművészeti alkotásokban benne van az ottani embereknek a lelke, az az emberi magatartás, amelyre egyre nagyobb szükségünk van: a lélektől-lélekig való utnak a járása, amelyet a mostani világban annyira hiányolunk.

té