Felkelő-emlékmű a Károly magaslat
alatt
Tisztelt ünneplő közönség!
Itt, a megmaradt nyugati végeken, a soproni Károly magaslat lábánál
gyűltünk össze, hogy egy új szobor leleplezésével tisztelegjünk mindazok
előtt, akik 80 évvel ezelőtt a legdrágábbat, életüket áldozták azért, hogy
Sopron és környéke magyar maradhasson.
A Saint German-i és Trianoni Békediktátum, osztrák követelésre, még
Nyugat-Magyarországot is elszakította Szent István koronájától. Veszni
látszott Sopron városa, a Széchenyi hamvait őrző Nagycenk és a szűkebb
környék. Magyarország megalázva, az országvesztés kábulatában, aléltan
várta sorsát. Azonban csoda történt...
Ma - ezen a helyen - azokra a bátor férfiakra emlékezünk, akik elsőként
fogtak fegyvert hazánk területi integritásának védelmében. Még 1919 augusztusában
alakult meg a Rongyos gárda kisszámú, de harcedzett serege. Frontot
járt tisztekből és katonákból, szegény napszámosokból, a székely hadosztály
maradványaiból. Vezetőjük Héjjas Iván képviselő, I. világháborús
repülő főhadnagy volt, az a férfiú, akit évtizedeken át csak mocskoltak
ebben a hazában. Mihelyt hírét vette, hogy veszélyben a haza, azonnal cselekedett.
Úttalan utakon nagy titokban vezette el kicsiny, de ütőképes csapatát Sopron
alá, a város megmentésére. A legkevésbé ismert tény, hogy 1921. aug. 28-án
Ágfalva térségében az ő 120 embere, az Alföld magyarjai, főként a kecskeméti
tanyavilág szegényei markolták meg acélos szívvel és harcedzett karral
a fegyvert, s ők lőttek rá elsőnek a bevonuló osztrák csendőrökre. Alvezéreik
Francia-Kiss Mihály, Kaszala Károly és Maderspach Viktor
voltak.
A kibontakozó tűzpárbajban hősi halált halt Baracsi László is
kecskeméti gazdalegény volt.
Sopron időlegesen megmenekült a tervezett átadástól. Az első ágfalvi
csatával pedig kezdetét vette a másfél hónapig tartó Nyugat-magyarországi
felkelés.
Néhány nap elteltével a fegyveres ellenállók között már ott találjuk
a Selmecbányáról ide menekült erdő- és bányamérnök hallgatókat is. Felkelő
haditanácsuk kimondta, ha kell, életük árán is megvédik Nyugat-Magyarországot.
Vezetőjük Székely Elemér főiskolai karhatalmi parancsnok
volt.
És másodszor is eljött a csoda. 1921. szeptember 8-án az Ostenburg-Moravek
Gyula őrnagy csendőreitől kapott fegyverekkel a magyar irreguláris
erők végleg megállították a Sopronra törő osztrák csendőrséget.
Ágfalva ettől a naptól vált világeseménnyé, mert ez az ütközet vezetett
el a Velencei tárgyalásokhoz, majd a későbbi soproni népszavazáshoz.
Machatsek Gyula, Szechányi Elemér és Pehm Ferenc
hősi halált haltak az összecsapásban. Ők vérükkel szavaztak arra, hogy
ez a város később büszkén viselhesse kitüntető címét: Civitas Fidelissima.
Az egész ország megmozdult. A felkelést a legnagyobb titokban a magyar
kormány is támogatta: Bethlen miniszterelnök és kabinetje, valamint
vitéz Jákfai Gömbös Gyula és báró Prónay Pál. A társadalmi
szervezetek: az Ébredő Magyarok Egyesülete, a Magyar Országos Véderő Egyesület,
a védő Ligák szövetsége toborozta a felkelőket. Országgyűlési képviselők,
főispánok, szolgabírák, egyszerű hivatalnokok, vasutasok vették ki részüket
Sopron és környéke megmentéséből.
A magyar ifjúság 1921 őszén hazaszeretetből és áldozatkészségből -
nem először a magyar történelem során - jelesre vizsgázott. A Fertő parti
Nezsidertől a Vas megyei Németújvárig küzdöttek az 1000 éves határokért.
Az akkori Magyarország valamennyi társadalmi rétege ott harcolt a Lajtánál
és a Pinka völgyében. Héjjas Iván rongyosai, Budaházy Miklós, Taby
Árpád, Prónay Pál bán felkelői. Egymás mellett rohamoztak szegények
és úrifiúk, tiszti különítményesek és veterán frontharcosok, pesti műegyetemisták
és soproni főiskolások. A mosonmagyaróvári gazdászok pedig kimondták: az
1921/22-es tanévet Hamvasdon harcolva nyitják meg!
Az MTI jelentette 1921. szeptember 23-án: "Szeptember 22-én Nezsider
térségében szabadcsapatok felderítői osztrák járőrökkel vették fel a tűzharcot…"
A kisebb gimnazistákat - a sárvári, a szombathelyi, és győri diákokat
- már úgy kellett leszedni a vasúti kocsikról. Ők is mindannyian harcolni
akartak a hazáért.
Az elesett felkelők nevét később márványba vésték. Többek sírján vagy
halála helyén emlékobeliszk magasodik, másoknak fakereszt sem jutott. Nevük
és cselekedetük feledésbe merült, vagy alig ismert már az utókor előtt.
Ám voltak hál'Istennek minden időben emlékébresztők, akik felrázták az
ország lelkiismeretét: Gondoljunk Missúray-Krúg Lajos elévülhetetlen
munkásságára, vagy a közelmúltban elhunyt, kiváló felvidéki történészre,
dr. Fogarassy Lászlóra. Ő 30 évig kutatta e másfél hónap eseményeit,
és publikálta történéseit. Csendes főhajtással, az emlékezés koszorúival
gondoljunk mindazokra, akik elestek Nyugat-Magyarország védelmében! Hadd
hangozzék itt el a hősi halottak teljes névsora!
1921. augusztus 28. Ágfalva: Baracsi László;
Pinkafő: Szabó József szakaszvezető, Papp tizedes (mindhárman
Kecskemétről).
Burgóhegy: Schimdt vendéglős Magashegyről.
Augusztus 29. Hohenbrugg: Gubicza Ákos főiskolás.
Szeptember 2. Lantosfalva: Roskovits főhadnagy.
Szeptember 4. Salamonfalva: Kalocsay Imre hadnagy, magyaróvári
főiskolás, Ceglédről.
Szeptember 5. Gyanafalva: Párvy Kornél László Komárom megyei
főszolgabíró.
Kirchslag: Ismeretlen felkelő, Hanus Ferenc Károly műegyetemi
hallgató, Nemetz Ferenc szegedi tanító, Achmed nevű bosnyák,
Tóth Mihály tizedes, Válik László és Németh István,
utóbbi három Kecskemétről.
Szeptember 8. Ágfalva: Machatsek Gyula, Szechányi Elemér
soproni főiskolások, Pehm Ferenc Ostenburg-csendőrszakaszvezető.
Szeptember 24. Császárkőbánya: két névtelen felkelő.
Szeptember 27. Császárkőbánya: Vágó Mihály kecskeméti felkelő.
Szeptember 29. Lajtafalu: Éhn István Rózsahegyről.
Október 5. Szárazvám: Vámossy Tibor és Losonczy Antal
műegyetemi hallgatók Budapestről.
November 1. Magyaróvár: Makó István Zimonyi felkelő (Pándorfalun
szerzett betegségében)
Tisztelt emlékezők!
Lendvay István (felkelő) versének örökérvényű soraival búcsúzom.
Merre vágunk ? Csillag se mondja.
Csak hajunk lobog s ruhánk rongya.
Bordánk alól a szívünk lángol
s az örök vágy bennünk ficánkol:
legyen már egyszer Magyarország,
jók vigyék már egyszer a sorsát,
legyen már egyszer szép megállás,
boldog nappal és nyugodt hálás.
Unokák ha sírunkat futják:
ne is köszönjék, ne is tudják,
hogy Isten volt a generális
s ha verte börtön is halál is:
Ő utána vérbe, sárba
ment a gárda.
A Felkelő emlékművet - Kovács György szobrászművész gyönyörű
alkotását - ezennel átadom Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának és
a város hazaszerető polgárainak
Ifj. Sarkady Sándor
( Az avató beszéd 2001. szeptember 22-én hangzott el a Károly magaslati
Felkelő-emlékműnél.)
2001. szeptember 24., hétfő 17:15
|