CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. március 29., péntek, Aguszta napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

KultúrVáros  

Felkelő-emlékmű a Károly magaslat alatt

Tisztelt ünneplő közönség!
Itt, a megmaradt nyugati végeken, a soproni Károly magaslat lábánál gyűltünk össze, hogy egy új szobor leleplezésével tisztelegjünk mindazok előtt, akik 80 évvel ezelőtt a legdrágábbat, életüket áldozták azért, hogy Sopron és környéke magyar maradhasson.
A Saint German-i és Trianoni Békediktátum, osztrák követelésre, még Nyugat-Magyarországot is elszakította Szent István koronájától. Veszni látszott Sopron városa, a Széchenyi hamvait őrző Nagycenk és a szűkebb környék. Magyarország megalázva, az országvesztés kábulatában, aléltan várta sorsát. Azonban csoda történt...

Ma - ezen a helyen - azokra a bátor férfiakra emlékezünk, akik elsőként fogtak fegyvert hazánk területi integritásának védelmében. Még 1919 augusztusában alakult meg a Rongyos gárda kisszámú, de harcedzett serege. Frontot járt tisztekből és katonákból, szegény napszámosokból, a székely hadosztály maradványaiból. Vezetőjük Héjjas Iván képviselő, I. világháborús repülő főhadnagy volt, az a férfiú, akit évtizedeken át csak mocskoltak ebben a hazában. Mihelyt hírét vette, hogy veszélyben a haza, azonnal cselekedett. Úttalan utakon nagy titokban vezette el kicsiny, de ütőképes csapatát Sopron alá, a város megmentésére. A legkevésbé ismert tény, hogy 1921. aug. 28-án Ágfalva térségében az ő 120 embere, az Alföld magyarjai, főként a kecskeméti tanyavilág szegényei markolták meg acélos szívvel és harcedzett karral a fegyvert, s ők lőttek rá elsőnek a bevonuló osztrák csendőrökre. Alvezéreik Francia-Kiss Mihály, Kaszala Károly és Maderspach Viktor voltak.
A kibontakozó tűzpárbajban hősi halált halt Baracsi László is kecskeméti gazdalegény volt.
Sopron időlegesen megmenekült a tervezett átadástól. Az első ágfalvi csatával pedig kezdetét vette a másfél hónapig tartó Nyugat-magyarországi felkelés.
Néhány nap elteltével a fegyveres ellenállók között már ott találjuk a Selmecbányáról ide menekült erdő- és bányamérnök hallgatókat is. Felkelő haditanácsuk kimondta, ha kell, életük árán is megvédik Nyugat-Magyarországot. Vezetőjük Székely Elemér főiskolai karhatalmi parancsnok volt.

És másodszor is eljött a csoda. 1921. szeptember 8-án az Ostenburg-Moravek Gyula őrnagy csendőreitől kapott fegyverekkel a magyar irreguláris erők végleg megállították a Sopronra törő osztrák csendőrséget.
Ágfalva ettől a naptól vált világeseménnyé, mert ez az ütközet vezetett el a Velencei tárgyalásokhoz, majd a későbbi soproni népszavazáshoz.
Machatsek Gyula, Szechányi Elemér és Pehm Ferenc hősi halált haltak az összecsapásban. Ők vérükkel szavaztak arra, hogy ez a város később büszkén viselhesse kitüntető címét: Civitas Fidelissima. Az egész ország megmozdult. A felkelést a legnagyobb titokban a magyar kormány is támogatta: Bethlen miniszterelnök és kabinetje, valamint vitéz Jákfai Gömbös Gyula és báró Prónay Pál. A társadalmi szervezetek: az Ébredő Magyarok Egyesülete, a Magyar Országos Véderő Egyesület, a védő Ligák szövetsége toborozta a felkelőket. Országgyűlési képviselők, főispánok, szolgabírák, egyszerű hivatalnokok, vasutasok vették ki részüket Sopron és környéke megmentéséből.
A magyar ifjúság 1921 őszén hazaszeretetből és áldozatkészségből - nem először a magyar történelem során - jelesre vizsgázott. A Fertő parti Nezsidertől a Vas megyei Németújvárig küzdöttek az 1000 éves határokért. Az akkori Magyarország valamennyi társadalmi rétege ott harcolt a Lajtánál és a Pinka völgyében. Héjjas Iván rongyosai, Budaházy Miklós, Taby Árpád, Prónay Pál bán felkelői. Egymás mellett rohamoztak szegények és úrifiúk, tiszti különítményesek és veterán frontharcosok, pesti műegyetemisták és soproni főiskolások. A mosonmagyaróvári gazdászok pedig kimondták: az 1921/22-es tanévet Hamvasdon harcolva nyitják meg!

Az MTI jelentette 1921. szeptember 23-án: "Szeptember 22-én Nezsider térségében szabadcsapatok felderítői osztrák járőrökkel vették fel a tűzharcot…"
A kisebb gimnazistákat - a sárvári, a szombathelyi, és győri diákokat - már úgy kellett leszedni a vasúti kocsikról. Ők is mindannyian harcolni akartak a hazáért.
Az elesett felkelők nevét később márványba vésték. Többek sírján vagy halála helyén emlékobeliszk magasodik, másoknak fakereszt sem jutott. Nevük és cselekedetük feledésbe merült, vagy alig ismert már az utókor előtt. Ám voltak hál'Istennek minden időben emlékébresztők, akik felrázták az ország lelkiismeretét: Gondoljunk Missúray-Krúg Lajos elévülhetetlen munkásságára, vagy a közelmúltban elhunyt, kiváló felvidéki történészre, dr. Fogarassy Lászlóra. Ő 30 évig kutatta e másfél hónap eseményeit, és publikálta történéseit. Csendes főhajtással, az emlékezés koszorúival gondoljunk mindazokra, akik elestek Nyugat-Magyarország védelmében! Hadd hangozzék itt el a hősi halottak teljes névsora!

1921. augusztus 28. Ágfalva: Baracsi László;
Pinkafő: Szabó József szakaszvezető, Papp tizedes (mindhárman Kecskemétről).
Burgóhegy: Schimdt vendéglős Magashegyről.
Augusztus 29. Hohenbrugg: Gubicza Ákos főiskolás.
Szeptember 2. Lantosfalva: Roskovits főhadnagy.
Szeptember 4. Salamonfalva: Kalocsay Imre hadnagy, magyaróvári főiskolás, Ceglédről.
Szeptember 5. Gyanafalva: Párvy Kornél László Komárom megyei főszolgabíró.
Kirchslag: Ismeretlen felkelő, Hanus Ferenc Károly műegyetemi hallgató, Nemetz Ferenc szegedi tanító, Achmed nevű bosnyák, Tóth Mihály tizedes, Válik László és Németh István, utóbbi három Kecskemétről.
Szeptember 8. Ágfalva: Machatsek Gyula, Szechányi Elemér soproni főiskolások, Pehm Ferenc Ostenburg-csendőrszakaszvezető.
Szeptember 24. Császárkőbánya: két névtelen felkelő.
Szeptember 27. Császárkőbánya: Vágó Mihály kecskeméti felkelő.
Szeptember 29. Lajtafalu: Éhn István Rózsahegyről.
Október 5. Szárazvám: Vámossy Tibor és Losonczy Antal műegyetemi hallgatók Budapestről.
November 1. Magyaróvár: Makó István Zimonyi felkelő (Pándorfalun szerzett betegségében)

Tisztelt emlékezők!
Lendvay István (felkelő) versének örökérvényű soraival búcsúzom.

Merre vágunk ? Csillag se mondja.
Csak hajunk lobog s ruhánk rongya.
Bordánk alól a szívünk lángol
s az örök vágy bennünk ficánkol:
legyen már egyszer Magyarország,
jók vigyék már egyszer a sorsát,
legyen már egyszer szép megállás,
boldog nappal és nyugodt hálás.
Unokák ha sírunkat futják:
ne is köszönjék, ne is tudják,
hogy Isten volt a generális
s ha verte börtön is halál is:
Ő utána vérbe, sárba
ment a gárda.

A Felkelő emlékművet - Kovács György szobrászművész gyönyörű alkotását - ezennel átadom Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának és a város hazaszerető polgárainak

Ifj. Sarkady Sándor

( Az avató beszéd 2001. szeptember 22-én hangzott el a Károly magaslati Felkelő-emlékműnél.)



2001. szeptember 24., hétfő 17:15


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület