|
Csak nyírjuk - négyszáz éve
Gondolom, mindenki ismeri a viccet, aminek mottója a cím. (Arról szól, hogy vajon mitől olyan szép a pázsit Angliában, mit csinálnak vele, s a válasz a következő: semmi különöset - és itt jön a címbeli szöveg.)
Kicsit átültetve, tessék elképzelni egy csöppnyi falut a világ, ha nem is a világ, de az ország szélén, ahol egy db. Zsiguli és egy db. Trabant látható úgy jó két óra alatt. Ahol az erdők jótékonyan ölelik körbe a házakat, ahol kis tengerszem vizében, mint tükörben villódzik a molbiltelefonok relétornyának képe, ahol van tájház, falumúzeum is, sőt még több ápolt emlék, s mindez egy darab univerzális vezetővel.
Ahol a műemlékek leírásánál egyes szám második személyt használnak, miközben egy iskolás vázlatfüzete szerint fogalmazott stílusban szerkesztenek bele magyarázatokat, s végül, de nem utolsósorban egy-egy hét- ill. nyolcszáz éve működő templom gótikus és román árnyat vet a nyírt fűre, s közben kirajzolja a magyarországi legrégibb bányászcímert.
Ha mindez együtt van, nem lehet máshol a táj leírója, mint a Börzsöny egyik eldugott, kicsiny, volt bányászfalujában, Nagybörzsönyben. Hogy a módszer, mármint a tegező, a kicsit szájbarágós stílus nem rossz, azt az is bizonyítja, hogy odaérkeztünkkor éppen ráérős középiskolások csoportja érdeklődik minden után.
Itt a látogató ötven kemény magyar majdnem-euro-froncsiért mindent megkap: bányásztörténetet, vályogházat, ráadásként egy gótikus bányásztemplomot cserépkályhával és hordozható lábfújtatós orgonával, s ha még tíz perc sétát is rászán - mert ők, a középiskolás nomádok az apostolok lovain közlekednek, szemben a türelmetlen, "előreolvasó" nyugati kocsis idegenekkel, akik kicsit türelmetlenül ücsörögnek már -, az egyik legszebb mini román erődtemplomot is megkapják, mint üveggolyót, a térbeli és időbeli távolsággal együtt.
Román és gótikus itt minden, s ide kapcsolódik a cím, kedves idegen, mert itt a csaknem ezredév alatt semmi nem változott, csak miséznek nyolcszáz éve, egyfolytában.
Ja igen: tegnap óta a helybeli suhancok néhány követ a kerítésből kifordítottak. Az idegenvezető kicsit tanácstalanul kérdezi, hogy most mit csináljon? Bizonytalanul jegyzem meg, hogy talán nem is tudják, hogy mit rombolnak. A feleannyi idős fiatalember csak széttárja a karját, jelezve a meggyőzés tehetetlenségét, majd búcsút int a távozó idegennek.
A szentély falát körbefogó rusztikus, talán pogányos arcélű apostol-fejek is mintha megmozdulnának a lóerők után, s hogy még egy pillanatra megálljunk, kiimádkozzák egy percre a napot a felhős égbolt sűrűn és vastagon vonuló takarója mögül.
Kihasználjuk az alkalmat, s immár napfényben, kevés kék éggel, mindenfajta digitális csalafintaság nélkül is megmutatható, ami után annyi bukkanón vágtunk át, s mégis lekéstük a negyvenkor induló kompot. Ha a képek láttán netán valaki is úgy gondolja, hogy érdemes volt, akkor egyetértünk. Még pár évre megvan minden - mi ellenállt az enyészetnek annyi időn át -, ami a következő százból, s ami az örökkévalóságból tán hátravan.
- DI -
2001. szeptember 03., hétfő 18:15
|
